Ugrás a tartalomhoz

Tacinga saxatilis subsp. saxatilis

Innen: MKOE wiki
Tacinga saxatilis subsp. saxatilis

Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén Eukaryota
Ország Plantae
Klád Angiospermae
Klád Eudicots
Klád Core Eudicots
Rend Caryophyllales
Család Cactaceae
Alcsalád Opuntioideae
Nemzetség-
csoport
Opuntieae
Nemzetség Tacinga
Faj Tacinga saxatilis
Alfaj Tacinga saxatilis subsp. saxatilis

Tudományos név

  • Tacinga saxatilis subsp. saxatilis (K.Schum.) N.P.Taylor & Zappi (1997)
    elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév, Tacinga, a brazíliai kaktuszok hazájára utaló „Caatinga” szó anagrammája, melyet Britton Nathaniel Lord és Rose Joseph Nelson alkottak meg. Az alfaji jelző, a latin saxatilis, jelentése „sziklák között élő” vagy „sziklalakó” (a saxum – szikla szóból), amely a növény tipikus élőhelyére utal. A nevet eredetileg Schumann Karl Moritz adta a fajnak 1897-ben, hangsúlyozva a növény sziklás felszínekhez való kötődését.

Típus

  • Tacinga saxatilis (K.Schum.) N.P.Taylor & Zappi; Glaziou Auguste François Marie #19372, Brazília, Minas Gerais, 1892 (B, K).
  • Első leírása: Gesamtbeschreibung der Kakteen 749. (1897) – mint Opuntia saxatilis.
  • Az aktuális nemzetségbe helyezte: Taylor Nigel Paul és Zappi Daniela Cristina 1997.
Tacinga saxatilis képgaléria

(forrás: Wikimedia Commons)

A(z) Tacinga saxatilis subsp. saxatilis szinonimái

  • Nincsenek szinonimák.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

A Tacinga saxatilis subsp. saxatilis alacsony termetű, cserjés növekedésű kaktusz, amely ritkán haladja meg az 1 méteres magasságot. A hajtás szegmensekre tagolt; a szegmensek (kladódiumok) lapítottak, vékonyak, hosszúkás-tojásdad vagy kör alakúak, sötétzöldek vagy szürkészöldek. A szár idősebb korában sem válik markánsan fásodott törzzsé, inkább szétterülő bokrot alkot. Az areolák kicsik, szürkés nemezzel és sűrű, barna glochidium-ok csoportjaival borítottak. A tövisek ennél az alfajnál általában hiányoznak, vagy csak nagyon aprók és fejletlenek, ami puha megjelenést kölcsönöz a növénynek. A levelek redukáltak, hengeresek és csak a legfiatalabb hajtásokon láthatók rövid ideig. A gyökérzet gyakran rostos, jól rögzül a sziklák repedéseiben.

Generatív test

Virág

A virág nappal nyílik, viszonylag kicsi (3-4 cm), a hajtások szélén fejlődik. Színe jellemzően élénk sárga vagy narancssárga.

  • Takarólevelek: A külső lepellevél zöldes-sárga, a belső lepellevél vagy sziromlevél széles, szétterülő, sárga. Egy sorban maradjon!
  • Ivarlevelek: A porzószálak sárgák, a portokok krémszínűek; a termő alsó állású, a bibeszál rövid, a bibe 5-6 ágú, sárgásfehér. Egy sorban maradjon!

Termés

A termés gömbölyded vagy tojásdad bogyó, éretten sárgás-zöld vagy halvány narancssárga, lédús.

  • Magja: A magja 3-4 mm-es, kemény arillusszal burkolt, sárgásbarna.

Elterjedés és élőhely

  • Földrajzi elterjedés: Az alfaj endemikus Brazília északkeleti részén, főként Minas Gerais és Bahia államok szemiarid területein fordul elő.
  • Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Tipikus 'litofiton' növény, amely sziklás kibúvásokon, kvarcit vagy mészkő alapkőzetű hegyoldalak repedéseiben él. A Caatinga vegetáció része, ahol a forró, száraz éghajlathoz alkalmazkodott.

Kultúrában tartás

Gyűjteményekben viszonylag ritka, mivel kevésbé látványos, mint a tövisesebb rokonai. Tartása meleg, napos helyet igényel. A Tacinga saxatilis subsp. saxatilis érzékeny a túlöntözésre, ezért ásványi anyagokban gazdag, kiváló vízelvezetésű aljzatot igényel. Télen minimum 10-12 °C-on, teljesen szárazon kell tartani.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A Tacinga saxatilis subsp. saxatilis megkülönböztethető a Tacinga saxatilis subsp. estevesii alfajtól a tövisek szinte teljes hiánya és a valamivel kisebb termet alapján. Az Opuntia nemzetség hasonló fajaitól a virág belső szerkezete és a magok morfológiája választja el.

Taxonómia és filogenetika

Az alfaj a filogenetikai fán a lapított szárú Tacinga-klád tagja, amely a brazil Caatinga sziklás élőhelyeihez való adaptáció során különült el.

Forrás