Tephrocactus molinensis
| Tephrocactus molinensis | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Opuntioideae |
| Nemzetség- csoport |
Pterocacteae |
| Nemzetség | Tephrocactus |
| Faj | Tephrocactus molinensis |
 
| |
Tudományos név
- Tephrocactus molinensis (Speg.) Backeb. in Cactus (Paris) 38: 249. 1953. Sec. Las Peñas & al. (2019)
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév az ógörög tephra (hamu, hamuszürke) és a latin cactus szavak összetétele, amely a nemzetségre jellemző szürkés szárfelületre utal.
- A faji jelzőt, a molinensis-t, a növény típuslelőhelyéről, az argentínai Salta tartományban található Molinos településről kapta. A nevet eredetileg Carlo Spegazzini publikálta 1905-ben az Opuntia nemzetség tagjaként.
Típus
- Opuntia molinensis Speg.; Spegazzini Carlo, Argentína, Salta (Molinos környéke), 1905.
- Első leírása: Anales del Museo Nacional de Buenos Aires 11: 524. (1905).
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Backeberg Curt 1953.
Tephrocactus molinensis képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Tephrocactus molinensis szinonimái
- ≡ Opuntia molinensis, ≡ Maihueniopsis molinensis
- = Opuntia denudata, ≡ Tephrocactus molinensis var. denudatus
- = Opuntia schumannii
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Kisméretű, párnákat vagy kisebb csoportokat alkotó kaktusz. A hajtás tagolt, a szár szegmensei (kladódiumok) kicsik, gömbölydedek vagy tojásdadok, 2,5–4 cm hosszúak, színük jellegzetes hamuszürke vagy barnásszürke. A szemölcsök alacsonyak, alig észrevehetőek. Az areolák nagyok és sűrűn helyezkednek el, rajtuk feltűnő, narancssárga vagy vörösesbarna glochidium-ok alkotta pamacsok láthatóak. A faj egyik legfontosabb jellemzője, hogy valódi tövisekkel nem rendelkezik. A levelek mikroszkopikusak és hamar lehullanak. A gyökérzet rostos, de a főgyökér némileg megvastagodott lehet.
Generatív test
Virág
A virág a szegmensek csúcsán fejlődik, viszonylag kicsi, kb. 3 cm átmérőjű, színe fehéres vagy halvány rózsaszín.
- Takarólevelek: A külső lepellevél zöldes-barna középsávval bír, a belső lepellevél vagy sziromlevél selymes fényű, krémszínű vagy fehér. Egy sorban maradjon!
- Ivarlevelek: A porzószálak fehérek, a portokok sárgák; a termő alsó állású, a bibe 5–6 ágú, sárgásfehér. Egy sorban maradjon!
Termés
A termés száraz bogyó, amely éretten barna, csúcsán mélyen besüllyedt köldökkel.
- Magja: A magja szabálytalan alakú, vastag parafaszerű arillusszal borított, kb. 3,5 mm átmérőjű.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj endemikus Argentína északnyugati részén, kizárólag Salta tartományban, a Calchaquí-völgyekben (Molinos és környéke) fordul elő.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Rendkívül száraz, köves-homokos síkságokon és alacsonyabb hegyoldalakon él 1600 és 2500 méter tengerszint feletti magasságban. Gyakran kavicsos hordalékkúpokon található meg.
Kultúrában tartás
Kultúrában a Tephrocactus molinensis lassú növekedésű, de dekoratív faj a kontrasztos, vöröses glochidium-ok miatt. Ásványi alapú, nagyon jó vízelvezetésű talajt és teljes napfényt igényel a szürke szín megtartásához. A túlöntözésre és a magas páratartalomra fokozottan érzékeny, különösen a téli nyugalmi időszakban, amikor teljesen száraz és hűvös (5–10 °C) helyet kíván.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
Könnyen felismerhető a szürkés szárról és a tökéletesen hiányzó valódi tövisekről, melyeket nagy, vörösesbarna glochidium-pamacsok helyettesítenek. Hasonlíthat a Tephrocactus alexanderi tövistelen formáira, de a Tephrocactus molinensis areolái arányosan sokkal nagyobbak és a glochidiumok színe dominánsabb.
Taxonómia és filogenetika
A 2010 utáni molekuláris vizsgálatok megerősítették, hogy a taxon a Pterocacteae tribus tagja és a Tephrocactus nemzetség szűkebb értelemben vett csoportjába tartozik. Bár Carlo Spegazzini még az Opuntia nemzetségbe sorolta, a magmorfológiai és genetikai adatok (pl. de Vos et al., 2025) alátámasztják a jelenlegi besorolását.