Tylecodon buchholzianus

Tylecodon buchholzianus
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Saxifragales
Család	Crassulaceae
Alcsalád	Sempervivoideae
Nemzetség-; csoport	Kalanchoeae
Nemzetség	Tylecodon
Faj	Tylecodon buchholzianus

Tudományos név

Tylecodon buchholzianus (Schuldt & P.Stephan) Toelken, Bothalia 12: 379. 1978
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév Tylecodon az ógörög tylos (gumó, dudor) és codon (harang) szavak összetételéből származik. A név a nemzetség fajaira jellemző megvastagodott törzsre (caudex), valamint harang alakú virágaira utal.

A fajnév Wilhelm Buchholz (1888–1961) német kertész és növénygyűjtő emlékét őrzi, aki a mai Namíbia területén, az akkori Német Délnyugat-Afrikában számos pozsgás növény gyűjtésében vett részt. Nevét több dél-afrikai növényfaj is viseli.

Típuspéldány

Első leírása: Cotyledon buchholziana Schuldt & P.Stephan, Kakteenkunde (1937): 111. (1937).

Holotípus: Wilhelm Buchholz Namíbiában gyűjtött típuspéldánya.

Az aktuális nemzetségbe helyezte: Helmut Richard Toelken 1978-ban helyezte át a fajt a Tylecodon nemzetségbe, amikor a Cotyledon nemzetség átfogó revíziója során elkülönítette a lombhullató dél-afrikai fajokat.

Szinonimák

Homotípusos szinonimák

Cotyledon buchholziana Schuldt & P.Stephan (1937)

Infraspecifikus taxonok

Tylecodon buchholzianus var. buchholzianus
Tylecodon buchholzianus var. fasciculatus G.Will.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Törzs (caudex)

Lombhullató, évelő pozsgás félcserje, amelynek legjellegzetesebb része a részben vagy teljesen a talajfelszín fölé emelkedő, erősen megvastagodott caudexe.

Fiatal korban többnyire gömbölyded vagy tojásdad, később fokozatosan szabálytalan alakúvá válik. Az idős példányok caudexe rendszerint 8–15 cm átmérőjű, kedvező körülmények között azonban a 20 cm-t is megközelítheti.

Felületét vastag, parafaszerű, szürkésbarna vagy barnásszürke kéreg borítja, amelyet az évek során mély, szabálytalan repedések hálóznak be. A caudex jelentős víztartalékot raktároz, amely lehetővé teszi, hogy a növény a hosszú, csapadékszegény időszakokat is átvészelje.

Ágak

A vegetációs időszak kezdetén a caudexből számos, mindössze 1–3 mm vastag hajtás fejlődik.

A fiatal hajtások kezdetben felállók, később oldalra hajlanak és sűrűn elágaznak. Gyakran jellegzetesen cikcakkos lefutásúak, ami a faj egyik legkönnyebben felismerhető bélyege.

Felületük sima vagy enyhén érdes, színük fiatalon szürkészöld vagy barnászöld, majd fokozatosan elfásodnak. A rendkívül finom, kusza ágrendszer levéltelen állapotban kiszáradt törpecserjére emlékeztet, ami természetes élőhelyén kiváló rejtőszínt biztosít.

Levelek

A levelek kizárólag a téli vegetációs időszakban fejlődnek.

Váltakozó állásúak, rövid nyelűek vagy csaknem ülők, hengeres vagy enyhén bunkós alakúak, 5–15 mm hosszúak és 2–4 mm vastagok.

Felületük szürkészöld vagy hamvaszöld, vékony viaszréteg borítja.

A száraz, meleg nyári nyugalmi időszak kezdetén a levelek teljes egészében lehullanak, és a növény hónapokon át teljesen levéltelen marad. Ez a téli csapadékú élőhelyhez való természetes alkalmazkodás.

Generatív test

Virág

A virágzás a téli vegetációs időszak második felében következik be. Természetes élőhelyén rendszerint a tél végétől a tavasz elejéig virágzik, bár a virágzás időpontját és bőségét az adott év csapadékviszonyai jelentősen befolyásolják.

A virágzat a fiatal hajtások csúcsán fejlődő, rövid, egyszerű vagy gyengén elágazó thyrsus, amely rendszerint 3–10, ritkábban ennél több virágot visel.

A virágok többnyire oldalra irányulók vagy enyhén bókolók, csöves-harang alakúak, 20–35 mm hosszúak.

A csésze öt rövid, háromszög alakú csészelevélből áll.

A pártacső hosszúkás, hengeres, külső felülete sima vagy finoman mirigyes. A pártacimpák rövidek, háromszög alakúak, csúcsuk enyhén visszahajló.

A párta alapszíne zöldesfehér, sárgászöld vagy krémszínű, amelyet gyakran vörösesbarna, barnás vagy bíbor árnyalatú hosszanti csíkok, illetve finom pontozottság díszít. A színezet az egyes populációk és egyedek között jelentős változatosságot mutathat.

A tíz porzó két körben helyezkedik el, és a pártacső belső falához nőtt. Portokjaik sárgák.

A termőt öt, csak az alapi részen összenőtt termőlevél alkotja. A bibeszál karcsú, a bibe apró, fejecses.

A virágok nektárt termelnek, természetes élőhelyükön elsősorban kisebb méhek és más rovarok porozzák be.

Termés

A megtermékenyülést követően öt, egymástól csaknem teljesen szabadon álló tüszőtermés fejlődik.

Érésük során fokozatosan kiszáradnak és felnyílnak, majd nagyszámú apró magot szórnak ki. A beszáradt virágmaradványok gyakran még hosszabb ideig a hajtásokon maradnak.

Mag

A magvak rendkívül aprók, világos- vagy sötétbarnák, felületük sima vagy finoman szemölcsözött.

Elsősorban a szél terjeszti őket. A téli csapadék hatására a kövek közötti repedésekben és a sekély talajrétegben csíráznak.

A természetes élőhelyen a csíranövények túlélési aránya alacsony, ezért egy idős példány kialakulásához rendszerint hosszú évek, olykor évtizedek szükségesek.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedése: Dél-Namíbia, valamint a Dél-afrikai Köztársaság Észak-Fokföld (Northern Cape) tartományának nyugati, száraz vidékei.

Fitogeográfiai előfordulása: elsősorban Namaqualand és Richtersveld területén, a Szukkulens-Karoo flórabirodalom nyugati részén.

Élőhelye: kvarcos kavicsmezők, gránit- és palaalapkőzetű sziklalejtők, kőtörmelékes fennsíkok, sekély váztalajok és időszakos vízmosások pereme.

Tengerszint feletti magassága: rendszerint 300–1200 méter.

Éghajlata: rendkívül száraz, téli csapadékú sivatagi vagy félsivatagi klíma. Az évi csapadék többnyire 50–150 mm, amelynek döntő része a téli hónapokban hullik.

A növény gyakran félig a kövek közé süllyedve fejlődik. Repedezett kérge, finom, szürkés hajtásrendszere és a nyári lombhullás együttesen kiváló álcaszínt biztosít számára, ezért természetes élőhelyén még virágzó állapotban sem könnyű észrevenni.

Kultúrában tartás

A Tylecodon buchholzianus a caudexes pozsgások egyik legkülönlegesebb képviselője. Lassú növekedésű faj, amely megfelelő tartás mellett több évtizeden át élhet, és idővel egyre vastagabb, mélyen repedezett caudexet fejleszt.

Talaj

Kizárólag kiváló vízáteresztő képességű, döntően ásványi összetevőkből álló termesztőközegben tartható sikeresen. A keverék fő alkotói lehetnek horzsakő, lávakő, gránitzúzalék, kvarckavics vagy durva szemcséjű folyami homok; a szerves anyag aránya csak csekély legyen.

A pangó vízre rendkívül érzékeny, ezért a cserép megfelelő vízelvezetése alapvető fontosságú.

Öntözés

Téli növekedésű faj. Az öntözést az őszi lehűléshez és a levelek megjelenéséhez kell igazítani.

A vegetációs időszakban mérsékelt öntözést igényel, két öntözés között a talaj teljesen kiszáradhat.

A nyári nyugalmi időszakban, amikor a levelek lehullanak, csaknem teljesen szárazon tartandó. A meleg időszakban végzett rendszeres öntözés könnyen gyökér- vagy caudexrothadást okozhat.

Fényigény

Egész évben világos fekvést igényel.

A téli vegetáció idején a teljes napsütést is jól tűri. Nyáron, különösen üvegházban, célszerű fokozatosan hozzászoktatni a legerősebb napsütéshez.

Hőmérséklet

A vegetációs időszakban a hűvös nappalok és az éjszakai lehűlés kedvező számára.

Rövid ideig az 5 °C körüli hőmérsékletet károsodás nélkül elviseli, tartós fagyra azonban nem alkalmas. Teleltetéséhez világos, jól szellőző, 5–10 °C közötti hely ajánlott.

Tápanyagellátás

Tápanyagigénye alacsony.

A vegetációs időszakban legfeljebb havonta egyszer, alacsony nitrogéntartalmú kaktusz- vagy pozsgástápoldat alkalmazható. A túlzott nitrogénellátás laza szöveteket és természetellenesen gyors növekedést eredményez.

Szaporítása

Elsősorban magvetéssel szaporítják.

A friss magok enyhén nedves, ásványi közegben viszonylag jól csíráznak, fejlődésük azonban lassú. A jellegzetes caudex csak több év alatt alakul ki.

Idősebb növények hajtásdugványról is szaporíthatók, azonban az így nevelt példányok caudexe rendszerint kisebb és kevésbé karakteres.

Betegségek és kártevők

Legnagyobb veszélyt a túlöntözés következtében kialakuló gyökér- és caudexrothadás jelenti.

Időnként gyapjastetvek jelenhetnek meg a hajtásokon vagy a gyökérzeten, takácsatka csak ritkán okoz problémát.

Egyéb

A Tylecodon nemzetséget Helmut Richard Toelken 1978-ban választotta le a Cotyledon nemzetségről. Az elkülönítést eredetileg morfológiai bélyegek – elsősorban a lombhullató életmód, a virágok felépítése, valamint a termések és magvak sajátosságai – indokolták, amelyeket a későbbi molekuláris filogenetikai vizsgálatok is megerősítettek.

A Tylecodon buchholzianus a nemzetség egyik legismertebb faja. Idős példányainak vastag, mélyen repedezett caudexe és hajszálvékony, kusza ágrendszere miatt gyakran természetes bonsaira emlékeztet. Levéltelen nyári állapotában különösen karakteres megjelenésű.

Kiváló álcaszíne miatt természetes élőhelyén a növény még kis távolságból is nehezen észrevehető. A kövek közé simuló caudex és az elszáradt cserjére emlékeztető hajtásrendszer hatékony védelmet nyújt a növényevő állatokkal szemben.

A faj a caudexes pozsgások gyűjtői körében különösen keresett, mivel viszonylag kis mérete ellenére már néhány évtized alatt rendkívül idős hatású, karakteres megjelenést képes kialakítani.

Szerzők

Forrás

Toelken, H.R. (1978): A revision of the genus Tylecodon (Crassulaceae). Bothalia 12(3): 377–396.
Plants of the World Online (Royal Botanic Gardens, Kew)
Van Jaarsveld, E.J.: Tylecodon, in Illustrated Handbook of Succulent Plants: Crassulaceae.
LLIFLE – Encyclopedia of Living Forms
World of Succulents