Melocactus paucispinus

Melocactus paucispinus
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Cereeae
Alnemzetség-csoport	Cereinae
Nemzetség	Melocactus
Faj	Melocactus paucispinus

Tudományos név

• Melocactus paucispinus Heimen & R.Paul 1983 sec. Zappi & Taylor (2020+)
  elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal.
• A faji jelző, a paucispinus, a klasszikus latin paucus (kevés, csekély számú) és spinus (tövis, spina) szavak összetételéből származik. Ez a nómenklatúrai elnevezés közvetlenül a növény legfeltűnőbb alaktani sajátosságára utal, miszerint az areolánkénti tövisek száma rendkívül csekély, és a nemzetség legtöbb fajával ellentétben teljesen hiányzik a középtövis.

Típus

• Típustaxon: Melocactus paucispinus Heimen & R.Paul; Brazília, Bahia, Seabra és Piatã között, homokos aljzaton. Gyűjtő: Gerhard Heimen és Robert Paul (Heimen & Paul 11, KOELN).
• Első leírása: Gerhard Heimen és Robert Paul írták le először a Kakteen und andere Sukkulenten 34(10): 227–229 (1983) szakfolyóiratban.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Az eredeti protológus már a Melocactus genusban hozta létre a taxont Heimen és Paul 1983-as publikációja által.

Melocactus paucispinus képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

A(z) Melocactus paucispinus szinonimái

• Nincsenek szinonimák.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

Magányosan fejlődő, feltűnően lapított gömb vagy erősen nyomott gömb alakú szár (hajtás), amely legfeljebb 7-12 cm magasságot és 15-20 cm átmérőt ér el; az epidermisz színe sötétzöld, szürkészöld vagy matt kékeszöld, viaszos, enyhén hamvas felületű. A bordák száma rendszerint 9-11, alacsonyak, alapjuknál rendkívül szélesek, lekerekítettek vagy tompák, a növény lapított formája miatt oldalirányban szétterülők. A szemölcsök alig különülnek el, a bordák felszíne sima. Az areolák kicsik, kerekdedek vagy enyhén oválisak, egymástól viszonylag távol, 2-3 cm-re helyezkednek el, fiatalon kevés szürkésfehér gyapjú borítja őket, amely gyorsan lekopaszodik. A tövisek száma rendkívül csekély, erősek, vaskosak, tőrszerűek, enyhén visszahajlók vagy a szár felszínére simulók; színük fiatalon szürkés-rózsaszín, vörösesbarna vagy sötétbarna, később teljesen szaruszürkére vagy krétafehérre fakulnak. A peremtövisek száma mindössze 3-6 (leggyakrabban csak 4-5), hosszuk 2-3,2 cm, pókszerűen vagy sugárirányban szétállók, a legalsó tövis a leghosszabb. A középtövis teljesen hiányzik az areolákból. Az ivarérett példányok csúcsán alacsony, korong alakú vagy rövid hengeres virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet sűrű fehér gyapjú és tömött, élénk rózsaszínű vagy halvány vöröses-korallvörös serték borítanak; a cefálium magassága ritkán haladja meg a 2-5 cm-t, átmérője 6-8 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek teljesen hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban sűrűn szétterülő, rostos felépítésű, szorosan rögzíti a növényt a laza, homokos aljzathoz.

• Melocactus paucispinus
• 
  Békefi József
• 
  Békefi József
• 
  Békefi József

Generatív test

Virág

A apró, karcsú tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán található cefálium gyapjába és sertéibe ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,8-2,6 cm, átmérője 0,9-1,2 cm, színe halványrózsaszín, élénk rózsaszínű vagy kárminrózsaszín.

• Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, szálas-lándzsás, a kisméretű párta sugarasan nyílik ki a cefálium felszínén.
• Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, a portokok aprók és sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehérek vagy krémszínűek.

Termés

A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes halványrózsaszín vagy magenta-rózsaszín, 1,5-2 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból.

• Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük finoman és sűrűn pontozott.

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: A faj endemikus növény, kizárólag Brazília keleti részén, közelebbről Bahia állam belső hegyvidéki területein, a Chapada Diamantina fennsík északi és nyugati peremvidékén (Seabra közelében) honos.
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, nyílt, szemiarid trópusi éghajlatú területeken él, többnyire sík vagy enyhén lejtős, kvarchomokos platókon, kavicsos és köves tisztásokon fordul elő, 700-1100 méteres tengerszint feletti magasságban. Életmódja szerint geofiton jellegű litofiton, amely a sziklapadok közötti mélyebb homokzsákokban él, és a száraz évszakban szinte teljesen visszahúzódhat a laza talajba. A caatinga bozótvidék és a campo rupestre nyílt, cserjés-homokos átmeneti zónáiban fordul elő, ahol kiválóan alkalmazkodott a tartósan magas nappali hőmérséklethez, az intenzív napsugárzáshoz és a hosszan tartó aszályos időszakokhoz.

Kultúrában tartás

A kaktuszgyűjtők körében lapított, korongszerű testformája, kékeszöld epidermisze és minimális, tőrszerű tövisrendszere miatt rendkívül nagyra becsült, keresett ritkaság. Tartása teljesen ásványi alapú, durva kvarchomokot, kavicsot, porózus pumicát és minimális savanyú tőzeget tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeveréket igényel; a nemzetség sok tagjával ellentétben kifejezetten a homokosabb, savanyú közeget kedveli, a mészkövet szigorúan kerülni kell. Különösen érzékeny a pangó vízre és a hideg, nyirkos föld környezetére, ami a gyökérzet azonnali rothadását vonja maga után. A növekedési időszakban teljes napfényt, állandó meleget és mérsékelt, a két öntözés között teljesen kiszáradó közeget kíván. Trópusi származása miatt a teleltetése fokozott óvatosságot igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, miközben a földet teljesen szárazon kell tartani, és biztosítani kell a száraz levegőt. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a friss magok meleg, párás környezetben jól csíráznak, de a magoncok növekedése a cefálium megjelenéséig rendkívül lassú.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A Melocactus paucispinus összetéveszthetetlen a nemzetség más tagjaival az extrém módon lapított, nyomott gömb alakú szára, a kevés (mindössze 3-6) peremtövise és a középtövis teljes hiánya miatt. Legközelebbi rokona a Melocactus zehntneri, amellyel sokáig egy fajként kezelték, azonban a Melocactus zehntneri teste szabályos gömb vagy megnyúlt hengeres alakú, a bordái száma jóval magasabb, és bőséges, sűrűbb tövisrendszerrel rendelkezik, amely magában foglalja a jól fejlett középtöviseket is.

Taxonómia és filogenetika

A faj a Cactoideae alcsalád Cacteae tribuszába tartozik. A 2010 utáni molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a kelet-brazíliai Melocactus fajok egy önálló, diverz evolúciós centrumot alkotnak, amelyen belül ez a faj a homokos aljzathoz alkalmazkodott specializált fejlődési vonalat képviseli. Pierre J. Braun 1988-as revíziójában a taxont a Melocactus zehntneri alfajaként kezelte, azonban Daniela Zappi és Nigel Taylor 2020 utáni modern rendszertani revíziói, valamint a Caryophyllales.org konszenzusos adatbázisai az éles alaktani és ökológiai izoláció miatt visszaállították önálló, érvényes faji státuszát.

Forrás

• International Plant Names Index (IPNI)
• Plants of the World Online (POWO)
• World Flora Online (WFO)