Melocactus zehntneri

Melocactus zehntneri
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Cereeae
Alnemzetség-csoport	Cereinae
Nemzetség	Melocactus
Faj	Melocactus zehntneri

Tudományos név

Melocactus zehntneri (Britton & Rose) Luetzelb. 1923 sec. Zappi & Taylor (2020+)
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded vagy dinnye alakú testformájára utal.
A faji jelzőt, a zehntneri-t, Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose a svájci származású entomológus és botanikus, Leo Zehntner tiszteletére választották, aki hosszú időn át élt és kutatott Kelet-Brazíliában (különösen Bahia államban), és aki elsőként gyűjtötte be és küldte el a faj típuspéldányait a leíróknak.

Típus

Típustaxon: Melocactus zehntneri (Britton & Rose) Luetzelb.; Brazília, Bahia, Juazeiro közelében, köves domboldalakon. Gyűjtő: Leo Zehntner (s.n., US).
Első leírása: Basionymként *Cactus zehntneri* néven írta le először Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose a The Cactaceae 3: 236, f. 248 (1922) monográfiában.
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Philipp von Luetzelburg helyezte át a jelenlegi genusba az Estudo Botanico do Nordéste 3: 111 (1923) közleményében.

Melocactus zehntneri képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

A(z) Melocactus zehntneri szinonimái

≡ Cactus zehntneri
= Melocactus macrodiscus
= Melocactus curvicornis, ≡ Melocactus zehntneri var. curvicornis
= Melocactus giganteus
= Melocactus canescens, ≡ Melocactus zehntneri subsp. canescens
= Melocactus canescens var. montealtoi
= Melocactus zehntneri var. viridis
= Melocactus arcuatispinus, ≡ Melocactus zehntneri subsp. arcuatispinus
= Melocactus douradaensis, ≡ Melocactus zehntneri f. douradaensis, ≡ Melocactus zehntneri subsp. douradaensis, − Melocactus zehntneri f. douradaensis
= Melocactus saxicola
= Melocactus saxicola
= Melocactus helvolilanatus, − Melocactus helvolilanthus
− Melocactus zehntneri var. ananas

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

Magányosan fejlődő, változatos megjelenésű, a kezdeti gömbölyded vagy nyomott gömb alaktól az idős korban hengeresig vagy megnyúlt tojásdadig terjedő szár (hajtás), amely eléri a 15–40 cm-es magasságot és a 10–25 cm-es átmérőt; az epidermisz színe a világos fűzöldtől a matt szürkészöldig vagy kifejezetten kékeszöldig változhat. A bordák száma rendszerint 10–15 (leggyakrabban 11–13), magasak, alapjuknál szélesek, tompán élesek, függőleges lefutásúak. A szemölcsök alig különülnek el, a bordák felszíne egyenletes, az areolák környezetében némileg kiszélesedő. Az areolák oválisak vagy kerekdedek, egymástól 1,5–2,5 cm távolságra helyezkednek el, fiatalon bőséges fehéres vagy szürkés gyapjú borítja őket, amely később fokozatosan lekopaszodik. A tövisek erősek, merevek, tű- vagy tőrszerűek, enyhén visszahajlók; színük fiatalon a sárgásbarnától a vörösesbarna vagy feketés árnyalatig terjed, idős korban teljesen krétaszerű szürkésfehérre vagy szaruszürkére fakulnak. A peremtövisek száma 8–11, sugárirányban szétállók, visszahajlók és pókszerűen a szárra simulók, hosszuk 1,5–3 cm. A középtövisek száma általában 1–2 (ritkán 4), erőteljesek, némileg vastagabbak és felfelé görbülnek, hosszuk elérheti a 2,5–4 cm-t. Az ivarérett példányok csúcsán jól fejlett, hengeres virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet rendkívül sűrű fehér gyapjú és tömött, felálló, élénk rózsaszínű, korallvörös vagy vöröses-barna serték borítanak; a cefálium magassága idős példányoknál elérheti a 5–15 cm-t, átmérője 6–10 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek teljesen hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban rendkívül sűrűn szétterülő, rostos felépítésű, szorosan rögzíti a növényt a száraz, köves aljzathoz.

Generatív test

Virág

Az apró, tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán található cefálium gyapjába és sertéibe ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,5–2,5 cm, átmérője 0,8–1,2 cm, színe élénk rózsaszínű vagy kárminrózsaszín.

Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, szálas-lándzsás, a kisméretű párta sugarasan nyílik ki a cefálium felszínén.
Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, a portokok aprók és sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehérek vagy krémszínűek.

Termés

A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes halványrózsaszín, magenta vagy csaknem fehér, 1,5–2,5 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból.

Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük sűrűn és finoman pontozott.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: A faj széles körben elterjedt és gyakori Kelet- és Északkelet-Brazília területén, különösen a szemiarid Caatinga életföldrajzi régiójában, ahol Bahia, Pernambuco, Piauí, Ceará, Rio Grande do Norte és Paraíba államokban egyaránt honos.
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, nyílt, szemiarid és xerofita trópusi éghajlatú területeken él, többnyire sík vagy enyhén lejtős, kitett gránit- és gneiszsziklákon (inszelbergek), köves és kavicsos fennsíkokon, valamint száraz, homokos talajú tisztásokon fordul elő, 200–1000 méteres tengerszint feletti magasságban. Életmódja szerint kifejezett litofiton, amely a sziklapadok repedéseiben felhalmozódott vékony talajrétegben, vagy erodált kőtörmelékes aljzaton gyökerezik meg. A caatinga bozótvidék nyílt, cserjés-sziklás területein él, ahol kiválóan alkalmazkodott az egész évben tartó magas nappali hőmérséklethez, az intenzív napsugárzáshoz és a hosszan tartó, akár több hónapos aszályos időszakokhoz.

Kultúrában tartás

A kaktuszgyűjtők körében robusztus testalkata és sűrűn tömött, vöröses sertéjű cefáliuma miatt kedvelt, viszonylag ellenálló faj. Tartása teljesen ásványi alapú, durva kvarchomokot, kavicsot, porózus pumicát vagy lavakövet tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeveréket igényel; a nehéz, agyagos földet és a pangó vizet szigorúan kerülni kell, mert az a gyökérzet azonnali rothadását okozza. A növekedési időszakban teljes napfényt, állandó meleget és mérsékelt, a két öntözés között teljesen kiszáradó közeget kíván. Trópusi származása miatt a teleltetése fokozott óvatosságot igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, miközben a földet teljesen szárazon kell tartani, és biztosítani kell a száraz környezetet. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a friss magok meleg, párás környezetben jól csíráznak, de a magoncok növekedése a cefálium megjelenéséig rendkívül lassú.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A Melocactus zehntneri jól elkülöníthető rokonaitól a szabályos gömb vagy idős korra hengeres szára, magas és éles bordái, valamint a sűrű, pókszerűen a szárra simuló peremtövisei alapján. Legközelebbi rokona a Melocactus paucispinus, amelyet korábban az alfajaként is kezeltek (mint Melocactus zehntneri subsp. paucispinus), azonban a Melocactus paucispinus teste extrém módon lapított, nyomott gömb alakú, bordái alacsonyabbak és szélesebbek, tövisei száma radikálisan kevesebb (mindössze 3–6), és a középtövise teljesen hiányzik.

Taxonómia és filogenetika

A taxon a Cactoideae alcsalád Cereeae tribusz Cereinae szubtribuszába tartozik. A molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a kelet-brazíliai Melocactus fajok egy önálló, diverz evolúciós centrumot alkotnak, amelyen belül a Melocactus zehntneri egy rendkívül sikeres, morfológiailag változékony és széles elterjedési területű fajkomplexumot képez. Daniela Zappi és Nigel Taylor 2020 utáni modern rendszertani revíziói, valamint a Caryophyllales.org konszenzusos adatbázisai megerősítették a faj autonóm státuszát, miközben az olyan korábbi taxonokat, mint a Melocactus macrodiscus, a faj szinonimájaként vagy lokális változataként azonosították.

Forrás