Melocactus pachyacanthus

Melocactus pachyacanthus
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Cereeae
Alnemzetség-csoport	Cereinae
Nemzetség	Melocactus
Faj	Melocactus pachyacanthus

Tudományos név

• Melocactus pachyacanthus Buining & Brederoo in Kakteen And. Sukk. 27(1): 1. 1975. Sec. Taylor & Zappi (2004)
  elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal.
• A faji jelző, a pachyacanthus, görög eredetű összetett szó: a pachys (vastag) és az akantha (tövis) szavakból származik, ami a növény rendkívül robusztus, vastag és erőteljes töviszetére utal.

Típus

• Típustaxon: Melocactus pachyacanthus Buining & Brederoo; Brazília, Bahia, északi régiók. Gyűjtő: Leopold Horst és Werner Uebelmann (HU 344, U).
• Első leírása: Albert Frederik Hendrik Buining és Arnold J. Brederoo írták le először a Kakteen und andere Sukkulenten 26(6): 122–125 (1975) folyóiratban.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Az első leírás már a Melocactus genusba helyezte el a taxont Buining & Brederoo 1975-ös publikációja által.

Melocactus pachyacanthus képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

A(z) Melocactus pachyacanthus szinonimái

• − Melocactus pachyanthus
• = Melocactus pachyacanthus subsp. pachyacanthus

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

Magányosan növekedő, zömök, lapított gömb vagy rövid hengeres alakú szár (hajtás), amely eléri a 15-30 cm-es magasságot és a 20-25 cm-es átmérőt, felülete jellegzetesen hamvas, erősen viaszos, szürkészöld vagy kékeszöld színű. A bordák száma rendszerint 9-11, rendkívül szélesek, magasak, tompák vagy enyhén élesek, függőleges lefutásúak. A szemölcsök alig különülnek el, a bordák élei egyenesek. Az areolák nagyok, kerekdedek vagy oválisak, mélyen süllyesztettek, fiatalon sűrű szürkésfehér gyapjú borítja őket, egymástól 2-3 cm távolságra helyezkednek el. A tövisek rendkívül vastagok, merevek, kemények, tőrszerűek, keresztmetszetük kerek vagy enyhén lapított, színük fiatalon vörösesbarna vagy sárgásbarna, idővel szaruszürkévé vagy feketéssé válnak. A peremtövisek száma 8-10, sugárirányban szétállók, némileg visszahajlók, hosszuk 2,5-5 cm. A középtövisek száma általában 1-3, rendkívül erőteljesek, felállók vagy kissé felfelé görbülők, hosszuk elérheti a 4-6 cm-t, alapjuknál feltűnően megvastagodottak. Az ivarérett példányok csúcsán hengeres vagy enyhén lapított virágzati zóna, cefálium alakul ki, amelyet sűrű, fehéres gyapjú és tömött, élénk vörösesbarna vagy rőt színű serték borítanak; a cefálium magassága 4-12 cm, átmérője 7-10 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban sűrűn szétágazó, rostos szerkezetű, szorosan megkapaszkodik a köves talajban.

Generatív test

Virág

A apró, tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán lévő cefálium gyapjába és sertéibe ágyazódik, nappal nyílik, hossza 2-2,5 cm, átmérője körülbelül 1 cm, színe élénk rózsaszínű vagy kárminrózsaszín.

• Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, lándzsás, a apró párta sugarasan szétterül a virág kinyílásakor a cefálium felszínén.
• Ivarlevelek: A porzószálak karcsúak, a portokok aprók és sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál vékony, a bibe ágai fehérek vagy krémszínűek.

Termés

A termés megnyúlt bunkó vagy hordó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes halványrózsaszín vagy fehéres-rózsaszínű, 1,5-2 cm hosszú, beérve látványosan kitolódik a cefálium gyapjából.

• Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük finoman és sűrűn domború, pontozott.

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: Bár a nemzetség karibi elterjedésű csoportjához morfológiailag közel áll, ez a faj kizárólag Brazília északkeleti részén, elsősorban Bahia állam északi és középső területein őshonos.
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, nyílt, szemiarid éghajlatú területeken él, többnyire kristályos vagy metamorf kőzetkibúvásokon, kvarcit sziklapadokon és köves, kavicsos talajú domboldalakon, a caatinga növénytársulás zónájában. Életmódja szerint elsősorban litofiton vagy sekély, tápanyagszegény, savanyú törmeléktalajon élő talajlakó. Kiválóan alkalmazkodott a tartósan magas hőmérséklethez, a rendkívül erős napsugárzáshoz és a hosszan tartó, aszályos időszakokhoz, ahol ritkás szukkulens cserjések és broméliafélék társaságában fordul elő.

Kultúrában tartás

A gyűjteményekben a hamvas, kékeszöld szára és a rendkívül robusztus töviszete miatt nagyra értékelt, de melegigényes faj. Neveléséhez teljesen ásványi alapú, nagyon laza, durva homokot, kavicsot, pumicát vagy lavakövet tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeverék szükséges. Érzékeny a pangó vízre és a hűvös, nyirkos közegre, ami a gyökérzet és a tő gyors rothadását okozza. A növekedési időszakban teljes napfényt, magas hőmérsékletet és mérsékelt, a két öntözés között teljesen kiszáradó földet igényel. Teleltetése fokozott odafigyelést kíván: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, miközben a közeget teljesen szárazon kell tartani, és száraz levegőt kell biztosítani számára. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a magok meleg és párás környezetben jól csíráznak, de a magoncok kezdeti növekedése meglehetősen lassú.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A Melocactus pachyacanthus könnyen felismerhető a hamvas, kékeszöld vagy szürkészöld száráról, a kevés és rendkívül széles, tompa bordájáról, valamint a feltűnően vastag, tőrszerű töviseiről. Leginkább a Melocactus zehntneri fajjal téveszthető össze, azonban a Melocactus pachyacanthus tövisei lényegesen erőteljesebbek és vastagabbak, a bordái szélesebbek, és a kifejlett növény mérete is robusztusabb.

Taxonómia és filogenetika

A taxon a Cactoideae alcsalád Cereeae tribusz Cereinae szubtribuszába tartozik. A molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy a kelet-brazíliai Melocactus fajok egy önálló és diverz evolúciós centrumot alkotnak. Bár morfológiailag mutat némi hasonlóságot bizonyos karibi és kontinensparti fajokkal (például a robusztus töviszet tekintetében), a bahiai populációk genetikailag jól elkülöníthető kládot képeznek. Buining és Brederoo 1975-ös protológusa nómenklatúrailag stabil maradt, és a modern rendszertani revíziók, valamint a Caryophyllales.org adatbázisai is érvényes, önálló fajként tartják számon.

Forrás

• International Plant Names Index (IPNI)
• Plants of the World Online (POWO)
• World Flora Online (WFO)