Turbinicarpus nikolae

Turbinicarpus nikolae
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség- csoport	Cacteae
Alnemzetség-csoport	Cactinae
Nemzetség	Turbinicarpus
Faj	Turbinicarpus nikolae

Tudományos név

• Turbinicarpus nikolae Šnicer, Myšák, Zachar & Jiruše in Kakteen And. Sukk. 67: 268. 2016 sec. Aquino 2021
  elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév latin és ógörög szóösszetétel. A latin „turbo” szó jelentése orsó, illetve orsó alakú csiga vagy forgó játék, míg az ógörög „karpos” jelentése termés. A név a nemzetség egyes fajainak jellegzetes, formájában és szerkezetében sajátos termésére utal.
• A fajnév személynév, amelyet a faj egyik leírója, Jaroslav Šnicer a lánya, Nikola tiszteletére adott.

Típuspéldány

• Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: nem publikált részletességgel, Mexikó, San Luis Potosí állam délkeleti része, Santa Catarina környéke
• Első leírása: Kakteen und andere Sukkulenten 67 (10), 2016
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Šnicer, Myšák, Zachar & Jiruše, 2016

Fotó: Varga Zoltán (Bp)

A(z) Turbinicarpus nikolae szinonimái

• Nincsenek szinonimák.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Magános növekedésű, lapított gömb alakú növény. Átmérője 30–50 mm, magassága 20–30 mm. Csúcsa enyhén besüllyedő, a gyökérnyaknál ék alakban elkeskenyedő. Színe élénkzöld, amely idősebb korban szürkészöld árnyalatot vehet fel.

Szemölcsök

A hajtást spirális lefutású, gúla alakú szemölcsök tagolják. A szemölcsök 10–13 mm hosszúak és mintegy 8 mm szélesek az alapjuknál, felső részük kissé lapított.

Fotó: Varga Zoltán (Bp)

Axillák

Az axillák nem feltűnőek, fiatal korban gyapjas jellegűek lehetnek, később csupasszá válnak.

Areolák

Az areolák a szemölcsök csúcsán helyezkednek el. Fiatalon fehér színű, gyapjas borításúak, később lekopaszodnak és csupasszá válnak.

Tövisek

• Középtövis: általában 1 db, erősebb, papírszerű szerkezetű, 20–30 mm hosszú, szürkésbarnás színű, idővel kifakul. Enyhén a hajtás csúcsa felé hajlik, lapított, csúcsa sötétebb.
• Peremtövis: 4–5 db, 12–20 mm hosszú, a középtövishez hasonló szerkezetű és színű, kereszt alakban állnak, lapítottak, mintegy 1 mm szélesek, a csúcs felé enyhén hajlottak.

Fotó: Varga Zoltán (Bp)

Generatív test

Virág

A virág kb. 25 mm hosszú és 23 mm átmérőjű. Színe élénk vagy sötét bíborvörös, illetve lilás-rózsaszín, gyakran selymes fényű.

• Lepellevelek: a belső lepellevelek lándzsás alakúak, kb. 19 mm hosszúak és 3–4 mm szélesek, élénk színűek; a külső lepellevelek külső oldalán sötétebb, barnás középcsík húzódik
• Ivarlevelek: a porzószálak halvány rózsaszínűek, a portokok mélysárgák vagy narancssárgák; a bibeszál piszkosfehér, a bibe 5 ágú, finoman papillás felszínű

Fotó: Szigetvári József

Termés

A termés ovális alakú, kb. 5 mm hosszú és 3 mm széles. Éretten barnászöld vagy vörösesbarna színű. Hosszanti irányban, egy vagy két vonal mentén felreped.

• Magja: feketésbarna színű, kb. 0,4 × 0,8 mm méretű, rövid tojásdad alakú; egy termésben általában 25–33 mag található

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: Mexikó, San Luis Potosí állam délkeleti része, Querétaro állam határvidéke, Santa Catarina térsége, a Sierra Gorda északi részén
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: meredek mészköves és gipszes hegyoldalakon, 700–1000 m tengerszint feletti magasságban él. Gyakran részben a talajba süllyedve, málladékos gipszes vagy mészköves sziklakibúvások repedéseiben fordul elő. Élőhelyén sűrű cserjés növényzet jellemző, több elkülönült populációja ismert. Valószínűsíthető, hogy a környező területeken további populációk is előfordulnak.

Fotó: Szigetvári József

Kultúrában tartás

A faj viszonylag új leírású, ezért kultúrában tartásáról még korlátozott tapasztalat áll rendelkezésre. Tartása várhatóan megegyezik a nemzetség többi fajáéval.

Világos, napos helyet igényel. A vegetációs időszakban mérsékelt öntözést kíván. Talaja legyen kiváló vízáteresztő képességű, döntően ásványi összetételű, gipsz- és mészkőtörmeléket tartalmazó közeg. Saját gyökerén kielégítően fejlődik, oltása nem szükséges. Télen szárazon tartandó, 5–10 °C közötti hőmérsékleten teleltethető. Magról könnyen szaporítható, növekedése azonban viszonylag lassú. A kertészeti forgalomban még ritkán fordul elő, leggyakrabban oltott példányok formájában találkozni vele.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Megjelenésében és elterjedési területében rendkívül hasonló a Turbinicarpus alonsoi fajhoz. Egyes rendszerezők feltételezik, hogy a két taxon között szoros rokonsági kapcsolat áll fenn, és nem kizárt, hogy a jövőben alfaji szintű besorolás is felmerülhet.

A faj korábban egyes gyűjteményekben tévesen Turbinicarpus roseiflorus néven szerepelt. Ez a név azonban taxonómiai szempontból problémás, mivel az eredeti leírás élőhelymegjelölés nélkül történt, és az e néven ismert növények egy része valószínűleg hibrid eredetű vagy más fajhoz tartozik.

Taxonómia és filogenetika

Önálló fajként 2016-ban írták le. A Turbinicarpus nemzetségen belül morfológiai bélyegei alapján a gipszes élőhelyekhez alkalmazkodott fajok csoportjába tartozik. Legközelebbi rokonai közé sorolják a Turbinicarpus alonsoi, valamint egyes értelmezések szerint a Turbinicarpus viereckii és a Turbinicarpus gielsdorfianus taxonokat.

Egyéb

A faj a leírását megelőzően már ismert volt egyes európai gyűjteményekben, azonban pontos élőhelyadatai hiányoztak. A leírók célzott mexikói kutatásai során sikerült természetes élőhelyén azonosítani és tudományosan leírni.

Szerzők

• Szöveg és kép: Varga Zoltán
• Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

• Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 813. kártya