„Melocactus oreas subsp. cremnophilus” változatai közötti eltérés
a Dr. Gyúró Zoltán átnevezte a(z) Melocactus oreas subsp. cremnophilus X lapot Melocactus oreas subsp. cremnophilus lapra átirányítás nélkül |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| (2 közbenső módosítás ugyanattól a felhasználótól nincs mutatva) | |||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
[[Fájl:Melocactus oreas subsp. cremnophilus.Békefi 01.jpg|bélyegkép]] | {{Taxonbox | accepted = Melocactus oreas subsp. cremnophilus (Buining & Brederoo) P.J.Braun in Bradleya 6: 95. 1988 sec. Zappi & Taylor 2020+}} | ||
[[Fájl:Melocactus oreas subsp. cremnophilus.Békefi 01.jpg|bélyegkép|Fotó: Békefi József]] | |||
=== A név eredete, etimológia === | |||
* A nemzetségnév, a ''[[:Kategória:Melocactus|Melocactus]]'', a klasszikus latin ''melo'' (dinnye) és ''cactus'' (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal. | |||
* A faji jelző, az ''oreas'', a görög ''oreias'' (hegyi, hegyen lakó) szóból származik, utalva a belső, magasabb fekvő hegyvidéki előfordulásra. | |||
* Az alfaji jelző, a ''cremnophilus'', a klasszikus görög krémno- (''krémos'': szirt, sziklafal, meredek part) és a ''-philus'' (''-philos'': kedvelő, barátja valaminek) szavak összetétele. Ez a nómenklatúrai elnevezés a növények sajátos ökológiai igényére, azaz a rendkívül meredek, szinte függőleges sziklafalakon való megtelepedésére utal. | |||
== | === Típus === | ||
* ''' | * '''Típustaxon:''' ''[[Melocactus cremnophilus]]'' Buining & Brederoo; Brazília, Bahia, Itaberaba közelében, meredek sziklákon. Gyűjtő: '''[[Leopold Horst]]''' és '''[[Werner Uebelmann]]''' (HU 323, U). | ||
* '''Első leírása:''' '''[[Albert Frederik Hendrik Buining]]''' és '''[[Arnold J. Brederoo]]''' írták le először önálló fajként a Kakteen und andere Sukkulenten 23(1): 2–5 (1972) szakfolyóiratban. | |||
* ''' | * '''Az aktuális nemzetségbe helyezte:''' Bár a taxont eleve a ''[[:Kategória:Melocactus|Melocactus]]'' genusba írták le, jelenlegi alfaji besorolását '''[[Pierre Josef Braun]]''' hozta létre a Succulenta 67(5): 114 (1988) lapjain. | ||
* ''' | |||
{{Kaktusz szinonimák}} | |||
== Alaktani, morfológiai jellemzők == | |||
=== Vegetatív test === | |||
==== Hajtás, szár, levél, gyökér ==== | |||
Magányosan fejlődő, lapított gömb vagy szabályos gömb alakú '''szár''' ('''hajtás'''), amely általában valamivel alacsonyabb és zömökebb az alapfajnál, magassága 10-25 cm, átmérője 12-18 cm; az epidermisz színe fényes sárgászöld vagy világoszöld, hamvasság nélkül. A '''bordák''' száma rendszerint 10-11, kifejezetten magasak, széles alapúak, élesek, függőleges lefutásúak. A '''szemölcsök''' kevéssé különülnek el, a bordák élei viszonylag egyenesek. Az '''areolák''' nagyok, oválisak, egymástól 1,5-2 cm távolságra helyezkednek el, fiatalon sűrű, krémszínű vagy fehéres gyapjú borítja őket, amely később lekopaszodik. A '''tövisek''' erősek, merevek, tű- vagy tőrszerűek, némileg rövidebbek és kevésbé sűrűn összefonódók, mint az alapfajnál; színük fiatalon sárgásbarna, vörösesbarna vagy borostyánszínű, idős korban szaruszürkére fakulnak. A '''peremtövis'''ek száma 7-9, sugárirányban szétállók, kissé visszahajlók, hosszuk 2-3,5 cm. A '''középtövis'''ek száma rendszerint 1-3, erőteljesek, a legalsó kissé lefelé vagy előre irányul, hosszuk elérheti a 3-4,5 cm-t. Az ivarérett példányok csúcsán hengeres, de viszonylag alacsonyabb virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet sűrű fehér gyapjú és tömött, élénk vöröses-skarlátvörös serték borítanak; a cefálium magassága ritkán haladja meg az 5-8 cm-t, átmérője 5-7 cm. Valódi fotoszintetizáló '''levél''' vagy '''levelek''' teljesen hiányoznak. A '''gyökérzet''' sekély, de oldalirányban sűrűn szétterülő, rostos felépítésű, szorosan rögzíti a növényt a sziklás aljzathoz, biztosítva a stabil kapaszkodást a meredek lejtőkön. | |||
=== Generatív test === | |||
==== Virág ==== | |||
A apró, tölcsér alakú '''virág''' mélyen a szár csúcsán található cefálium gyapjába és sertéibe ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,6-2 cm, átmérője 0,8-1 cm, színe élénk rózsaszínű vagy kárminrózsaszín. | |||
* '''Takarólevelek:''' A '''lepellevél''' ('''sziromlevél''', belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, szálas-lándzsás, a kisméretű párta sugarasan nyílik ki a cefálium felszínén. | |||
* '''Ivarlevelek:''' A '''porzószálak''' rövidek, a '''portokok''' aprók és sárgásfehérek, a '''termő''' alsó állású, a '''bibeszál''' karcsú, a '''bibe''' ágai fehérek vagy krémszínűek. | |||
==== Termés ==== | |||
A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes rózsaszín vagy magenta színű, 1,4-1,8 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból. | |||
* '''Magja:''' A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük finoman és sűrűn pontozott. | |||
== Elterjedés és élőhely == | |||
* '''Földrajzi elterjedés:''' A faj alatti taxon endemikus növény, kizárólag '''Brazília''' északkeleti részén, közelebbről '''Bahia''' állam belső, központi területein honos (különösen Itaberaba és a Chapada Diamantina keleti peremének vidékén). | |||
* '''Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás:''' Száraz, nyílt, szemiarid trópusi éghajlatú területeken él, szigorúan meredek, szinte függőleges gránit és gneisz sziklafalakon, kopár inszelbergek oldalaihoz tapadva fordul elő, 200-600 méteres tengerszint feletti magasságban. Életmódja szerint kifejezett és specializált ''litofiton'', amely a függőleges sziklák mikroszkopikus repedéseiben és szűk zsebeiben felhalmozódott minimális, savanyú kémhatású kőtörmelékes humuszban gyökerezik meg. A caatinga bozótvidékéből hirtelen kiemelkedő szigethegyek sziklafal-társulásaiban él, ahol elszigeteltségének köszönhetően védett a talajlakó növényevőktől, de kitett az extrém napsugárzásnak és a gyors vízlefolyásnak. | |||
== Kultúrában tartás == | |||
A kaktuszgyűjtők körében különleges, sziklalakó életmódja és zömökebb testalkata miatt becsült taxon. Tartása teljesen ásványi alapú, durva homokot, kavicsot, porózus lavakövet vagy pumicát és kevés savanyú tőzeget tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeveréket igényel; gránitsziklás származása miatt a meszes közeget és a mészkövet szigorúan kerülni kell. Rendkívül érzékeny a pangó vízre és a hideg, nyirkos föld környezetére, ami a gyökérzet azonnali rothadását vonja maga után. A növekedési időszakban teljes, közvetlen napfényt, állandó trópusi meleget és mérsékelt, a két öntözés között teljesen kiszáradó közeget kíván. Trópusi származása miatt a teleltetése fokozott óvatosságot igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, miközben a földet teljesen szárazon kell tartani, és biztosítani kell a száraz levegőt. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a friss magok meleg, párás környezetben jól csíráznak, de a magoncok növekedése a cefálium megjelenéséig igen lassú. | |||
== Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok == | |||
A [[Melocactus oreas subsp. cremnophilus|subsp. ''cremnophilus'']] könnyen megkülönböztethető a típusos ''[[Melocactus oreas]]'' alapfajtól lapítottabb, zömökebb testformája, kevesebb (10-11) bordája, valamint valamivel rövidebb és ritkább tövisrendszere alapján. Míg az alapfaj a lankásabb sziklapadokat és kavicsos platókat részesíti előnyben, addig a [[Melocactus oreas subsp. cremnophilus|subsp. ''cremnophilus'']] szigorúan a függőleges vagy meredek gránit sziklafalak lakója. | |||
== Taxonómia és filogenetika == | |||
A taxon a [[:Kategória:Cactoideae|Cactoideae]] alcsalád [[:Kategória:Cacteae|Cacteae]] tribuszába tartozik. A 2010 utáni molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a kelet-brazíliai ''[[:Kategória:Melocactus|Melocactus]]'' fajok egy jól elkülöníthető, monofiletikus kládot alkotnak. '''[[Albert Frederik Hendrik Buining|Buining]]''' és '''[[Arnold J. Brederoo|Brederoo]]''' 1972-ben önálló fajként írták le ''[[Melocactus cremnophilus]]'' néven, azonban '''[[Pierre Josef Braun]]''' (1988), majd később '''[[Nigel Taylor]]''' és '''[[Daniela Zappi]]''' modern rendszertani revíziói, valamint a Caryophyllales.org konszenzusos adatbázisai a szoros alaktani és genetikai egyezések miatt a ''[[Melocactus oreas]]'' jól elkülöníthető, speciális élőhelyhez alkalmazkodott alfajaként ismerik el. | |||
== Forrás == | |||
* [https://www.ipni.org/n/941785-1 International Plant Names Index (IPNI)] | |||
* [https://powo.science.kew.org/taxon/urn:lsid:ipni.org:names:941785-1 Plants of the World Online (POWO)] | |||
* [https://www.worldfloraonline.org World Flora Online (WFO)] | |||
[[Kategória:Melocactus]] | [[Kategória:Melocactus]] | ||
A lap jelenlegi, 2026. június 14., 08:18-kori változata
| Melocactus oreas subsp. cremnophilus | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Cereinae |
| Nemzetség | Melocactus |
| Faj | Melocactus oreas |
| Alfaj | Melocactus oreas subsp. cremnophilus |
Tudományos név
- Melocactus oreas subsp. cremnophilus (Buining & Brederoo) P.J.Braun in Bradleya 6: 95. 1988 sec. Zappi & Taylor 2020+
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal.
- A faji jelző, az oreas, a görög oreias (hegyi, hegyen lakó) szóból származik, utalva a belső, magasabb fekvő hegyvidéki előfordulásra.
- Az alfaji jelző, a cremnophilus, a klasszikus görög krémno- (krémos: szirt, sziklafal, meredek part) és a -philus (-philos: kedvelő, barátja valaminek) szavak összetétele. Ez a nómenklatúrai elnevezés a növények sajátos ökológiai igényére, azaz a rendkívül meredek, szinte függőleges sziklafalakon való megtelepedésére utal.
Típus
- Típustaxon: Melocactus cremnophilus Buining & Brederoo; Brazília, Bahia, Itaberaba közelében, meredek sziklákon. Gyűjtő: Leopold Horst és Werner Uebelmann (HU 323, U).
- Első leírása: Albert Frederik Hendrik Buining és Arnold J. Brederoo írták le először önálló fajként a Kakteen und andere Sukkulenten 23(1): 2–5 (1972) szakfolyóiratban.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Bár a taxont eleve a Melocactus genusba írták le, jelenlegi alfaji besorolását Pierre Josef Braun hozta létre a Succulenta 67(5): 114 (1988) lapjain.
A(z) Melocactus oreas subsp. cremnophilus szinonimái
- ≡ Melocactus cremnophilus
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányosan fejlődő, lapított gömb vagy szabályos gömb alakú szár (hajtás), amely általában valamivel alacsonyabb és zömökebb az alapfajnál, magassága 10-25 cm, átmérője 12-18 cm; az epidermisz színe fényes sárgászöld vagy világoszöld, hamvasság nélkül. A bordák száma rendszerint 10-11, kifejezetten magasak, széles alapúak, élesek, függőleges lefutásúak. A szemölcsök kevéssé különülnek el, a bordák élei viszonylag egyenesek. Az areolák nagyok, oválisak, egymástól 1,5-2 cm távolságra helyezkednek el, fiatalon sűrű, krémszínű vagy fehéres gyapjú borítja őket, amely később lekopaszodik. A tövisek erősek, merevek, tű- vagy tőrszerűek, némileg rövidebbek és kevésbé sűrűn összefonódók, mint az alapfajnál; színük fiatalon sárgásbarna, vörösesbarna vagy borostyánszínű, idős korban szaruszürkére fakulnak. A peremtövisek száma 7-9, sugárirányban szétállók, kissé visszahajlók, hosszuk 2-3,5 cm. A középtövisek száma rendszerint 1-3, erőteljesek, a legalsó kissé lefelé vagy előre irányul, hosszuk elérheti a 3-4,5 cm-t. Az ivarérett példányok csúcsán hengeres, de viszonylag alacsonyabb virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet sűrű fehér gyapjú és tömött, élénk vöröses-skarlátvörös serték borítanak; a cefálium magassága ritkán haladja meg az 5-8 cm-t, átmérője 5-7 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek teljesen hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban sűrűn szétterülő, rostos felépítésű, szorosan rögzíti a növényt a sziklás aljzathoz, biztosítva a stabil kapaszkodást a meredek lejtőkön.
Generatív test
Virág
A apró, tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán található cefálium gyapjába és sertéibe ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,6-2 cm, átmérője 0,8-1 cm, színe élénk rózsaszínű vagy kárminrózsaszín.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, szálas-lándzsás, a kisméretű párta sugarasan nyílik ki a cefálium felszínén.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, a portokok aprók és sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehérek vagy krémszínűek.
Termés
A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes rózsaszín vagy magenta színű, 1,4-1,8 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból.
- Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük finoman és sűrűn pontozott.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj alatti taxon endemikus növény, kizárólag Brazília északkeleti részén, közelebbről Bahia állam belső, központi területein honos (különösen Itaberaba és a Chapada Diamantina keleti peremének vidékén).
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, nyílt, szemiarid trópusi éghajlatú területeken él, szigorúan meredek, szinte függőleges gránit és gneisz sziklafalakon, kopár inszelbergek oldalaihoz tapadva fordul elő, 200-600 méteres tengerszint feletti magasságban. Életmódja szerint kifejezett és specializált litofiton, amely a függőleges sziklák mikroszkopikus repedéseiben és szűk zsebeiben felhalmozódott minimális, savanyú kémhatású kőtörmelékes humuszban gyökerezik meg. A caatinga bozótvidékéből hirtelen kiemelkedő szigethegyek sziklafal-társulásaiban él, ahol elszigeteltségének köszönhetően védett a talajlakó növényevőktől, de kitett az extrém napsugárzásnak és a gyors vízlefolyásnak.
Kultúrában tartás
A kaktuszgyűjtők körében különleges, sziklalakó életmódja és zömökebb testalkata miatt becsült taxon. Tartása teljesen ásványi alapú, durva homokot, kavicsot, porózus lavakövet vagy pumicát és kevés savanyú tőzeget tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeveréket igényel; gránitsziklás származása miatt a meszes közeget és a mészkövet szigorúan kerülni kell. Rendkívül érzékeny a pangó vízre és a hideg, nyirkos föld környezetére, ami a gyökérzet azonnali rothadását vonja maga után. A növekedési időszakban teljes, közvetlen napfényt, állandó trópusi meleget és mérsékelt, a két öntözés között teljesen kiszáradó közeget kíván. Trópusi származása miatt a teleltetése fokozott óvatosságot igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, miközben a földet teljesen szárazon kell tartani, és biztosítani kell a száraz levegőt. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a friss magok meleg, párás környezetben jól csíráznak, de a magoncok növekedése a cefálium megjelenéséig igen lassú.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A subsp. cremnophilus könnyen megkülönböztethető a típusos Melocactus oreas alapfajtól lapítottabb, zömökebb testformája, kevesebb (10-11) bordája, valamint valamivel rövidebb és ritkább tövisrendszere alapján. Míg az alapfaj a lankásabb sziklapadokat és kavicsos platókat részesíti előnyben, addig a subsp. cremnophilus szigorúan a függőleges vagy meredek gránit sziklafalak lakója.
Taxonómia és filogenetika
A taxon a Cactoideae alcsalád Cacteae tribuszába tartozik. A 2010 utáni molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a kelet-brazíliai Melocactus fajok egy jól elkülöníthető, monofiletikus kládot alkotnak. Buining és Brederoo 1972-ben önálló fajként írták le Melocactus cremnophilus néven, azonban Pierre Josef Braun (1988), majd később Nigel Taylor és Daniela Zappi modern rendszertani revíziói, valamint a Caryophyllales.org konszenzusos adatbázisai a szoros alaktani és genetikai egyezések miatt a Melocactus oreas jól elkülöníthető, speciális élőhelyhez alkalmazkodott alfajaként ismerik el.