Melocactus oreas
| Melocactus oreas | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Cereinae |
| Nemzetség | Melocactus |
| Faj | Melocactus oreas |
 
| |
Tudományos név
- Melocactus oreas Miq. 1840 sec. Zappi & Taylor (2020+)
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal.
- A faji jelző, az oreas, a görög oreias (hegyi, hegyen lakó, oread nympha) szóból származik, amelyet a klasszikus latin is átvett (oreas, oreadis). Ez a nómenklatúrai elnevezés arra utal, hogy a faj a sík tengerparti területekkel szemben a belső, magasabban fekvő, dombos és sziklás hegyvidéki formációkon fordul elő.
Típus
- Típustaxon: Melocactus oreas Miq.; Brazília, Bahia, belső hegyvidéki területek. Gyűjtő: Friedrich Sellow (s.n., U).
- Első leírása: Friedrich Anton Wilhelm Miquel írta le először a Monographia Generis Melocacti: 113 (1840) című önálló munkájában.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Az eredeti leírás (protológus) már a Melocactus nemzetségben hozta létre a taxont Miquel 1840-es publikációja által.
Melocactus oreas képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Melocactus oreas szinonimái
- ≡ Cactus oreas
- = Melocactus alex-bragae, ≡ Melocactus alex-bragai
- − Melocactus oreas var. submunitis, − Melocactus oreas var. submunitus
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányosan fejlődő, kezdetben gömbölyded, majd idős korban kúpos, tojásdad vagy megnyúlt gömb alakú szár (hajtás), amely eléri a 15-45 cm-es magasságot és a 14-20 cm-es átmérőt; az epidermisz színe sárgászöld, világoszöld vagy fűzöld, felülete fényes, viaszos hamvasság nélkül. A bordák száma rendszerint 10-13, kifejezetten magasak, alapjuknál szélesek, élesek, függőleges lefutásúak. A szemölcsök kevéssé elkülöníthetők, a bordák élei viszonylag egyenesek, az areolák között apró benyomódásokkal. Az areolák nagyok, oválisak, egymástól 1,5-2,5 cm távolságra helyezkednek el, fiatalon sűrű, sárgásfehér vagy krémszínű gyapjú borítja őket, amely később fokozatosan lekopaszodik. A tövisek rendkívül sűrűn állók, erősek, merevek, tőrszerűek vagy tűszerűek, sűrűn összefonódva szinte teljesen elfedik a szárat; színük fiatalon aranybarna, vörösesbarna vagy borostyánsárga, idős korban szaruszürkére vagy sötétszürkére fakulnak. A peremtövisek száma 7-11, sugárirányban szétállók, hosszuk 2,5-4 cm, erősen visszahajlók, a szárhoz simulók vagy kissé elállók. A középtövisek száma általában 1-4, rendkívül erőteljesek, a legalsó a leghosszabb és enyhén lefelé vagy felfelé görbül, hosszuk elérheti a 3,5-6 cm-t. Az ivarérett példányok csúcsán hengeres virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet sűrű fehér gyapjú és rendkívül tömött, felálló, élénk vöröses-barna, skarlátvörös vagy téglavörös serték borítanak; a cefálium magassága elérheti a 4-12 cm-t, átmérője 6-8 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek teljesen hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban sűrűn szétterülő, rostos felépítésű, szorosan rögzíti a növényt a sziklás aljzathoz vagy gránitfelszínekhez.
Generatív test
Virág
A apró, tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán található cefálium gyapjába és sertéibe ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,7-2,2 cm, átmérője 0,8-1,2 cm, színe élénk rózsaszínű vagy kárminrózsaszín.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, szálas-lándzsás, a kisméretű párta sugarasan nyílik ki a cefálium felszínén.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek és vékonyak, a portokok aprók és sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehérek vagy krémszínűek.
Termés
A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes sötétrózsaszín, magenta vagy vöröses színű, 1,4-2,0 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból.
- Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük sűrűn és finoman szemcsézett.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj endemikus növény, kizárólag Brazília északkeleti részén, közelebbről Bahia állam belső, hegyvidéki és szemiarid területein (különösen a Chapada Diamantina régióban) honos.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, nyílt, szemiarid trópusi éghajlatú területeken él, többnyire gránit és gneisz kibúvásokon (inszelbergeken), meredek sziklás domboldalakon, kavicsos-köves platókon fordul elő, 400-1100 méteres tengerszint feletti magasságban. Életmódja szerint kifejezett litofiton, amely a kopár sziklák repedéseiben és mélyedéseiben felhalmozódott minimális, savanyú vagy semleges kémhatású törmeléktalajban gyökerezik meg. A caatinga vegetációs zóna szukkulens növénytársulásaiban és a campo rupestre nyílt hegyi sztyeppéin fordul elő, ahol kiválóan alkalmazkodott a tartósan magas hőmérséklethez, az intenzív napsugárzáshoz és a hosszan tartó aszályos időszakokhoz.
Kultúrában tartás
A kaktuszgyűjtők körében a rendkívül sűrű, aranybarna vagy vöröses töviskoszorúja és az élénkvörös sertéjű cefáliuma miatt kedvelt faj. Tartása teljesen ásványi alapú, durva homokot, kavicsot, porózus lavakövet vagy pumicát és minimális savanyú tőzeget tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeveréket igényel; gránitsziklás származása miatt a meszes közeget és a mészkövet kerülni kell. Rendkívül érzékeny a pangó vízre és a hideg, nyirkos föld környezetére, ami a gyökérzet azonnali rothadását vonja maga után. A növekedési időszakban teljes, közvetlen napfényt, állandó meleget és mérsékelt, a két öntözés között teljesen kiszáradó közeget kíván. Trópusi származása miatt a teleltetése fokozott óvatosságot igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, miközben a földet teljesen szárazon kell tartani, és biztosítani kell a száraz levegőt. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a friss magok meleg, párás környezetben jól csíráznak, de a magoncok növekedése lassú.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Melocactus oreas könnyen felismerhető a sűrű, szinte a teljes szárat elfedő, aranybarna vagy vöröses töviseiről és kúposabb testformájáról. Leginkább a Melocactus ernestii fajjal téveszthető össze, amellyel közeli rokonságban áll, azonban a Melocactus ernestii tövisei lényegesen hosszabbak, vastagabbak és erőteljesebbek, a bordái szélesebb alapúak és mélyebbek, míg a Melocactus oreas tövisrendszere finomabb, sűrűbb, és a peremtövisei jobban a szárhoz simulnak.
== Taxonómia és filogenetika ==A faj a Cactoideae alcsalád Cacteae tribuszába tartozik. A 2010 utáni molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a kelet-brazíliai Melocactus fajok (a bahiai populációk) egy önálló, diverz evolúciós centrumot és jól elkülöníthető kládot alkotnak. Miquel 1840-es klasszikus leírása a nemzetség egyik legkorábbi stabil pontja. Daniela Zappi és Nigel Taylor 2020 utáni modern rendszertani revíziói és a Caryophyllales.org konszenzusos adatbázisai a taxont önálló, érvényes fajként kezelik, miközben szigorúan elhatárolják a korábban alfajként alárendelt Melocactus ernestii sötét tövisű populációitól.