Melocactus ernestii
| Melocactus ernestii | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Cereinae |
| Nemzetség | Melocactus |
| Faj | Melocactus ernestii |
 
| |
Tudományos név
- Melocactus ernestii Vaupel in Monatsschr. Kakteenk. 30: 8. 1920 sec. Taylor & Zappi 2004
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal.
- A faji jelzőt, az ernestii-t, a taxon leírója, Friedrich Karl Johann Vaupel dedikálta Ernst Ule (1854–1915) német botanikus és neves amazóniai növénygyűjtő tiszteletére, aki a faj típuspéldányait felfedezte és gyűjtötte Brazíliában.
Típus
- Típustaxon: Melocactus ernestii Vaupel; Brazília, Bahia, Machado Portela közelében. Gyűjtő: Ernst Ule (Ule 7134, B).
- Első leírása: Friedrich Karl Johann Vaupel írta le először a Zeitschrift für Sukkulentenkunde 1920: 38 (1920) szakfolyóiratban.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Az eredeti protológus már a Melocactus genusban hozta létre a taxont Vaupel 1920-as publikációja által.
Melocactus ernestii képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Melocactus ernestii szinonimái
- ≡ Melocactus oreas subsp. ernestii
- = Melocactus erythracanthus
- ≡ Melocactus oreas f. erythracanthus
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányosan fejlődő, kezdetben gömbölyded, majd idős korban megnyúlt gömb vagy rövid hengeres alakú szár (hajtás), amely eléri a 15-45 cm-es magasságot és a 14-22 cm-es átmérőt; az epidermisz színe sárgászöld, világoszöld vagy matt sötétzöld, viaszos hamvasság nélkül. A bordák száma rendszerint 9-13, kifejezetten magasak, alapjuknál szélesek, élesek, függőleges lefutásúak. A szemölcsök alig különülnek el, a bordák élei viszonylag egyenesek. Az areolák nagyok, kerekdedek vagy oválisak, egymástól 2-3 cm távolságra helyezkednek el, fiatalon sűrű, krémszínű vagy szürkésfehér gyapjú borítja őket, amely később lekopaszodik. A tövisek rendkívül erősek, merevek, tőrszerűek, enyhén visszahajlók vagy egyenesek, sűrűn benővik a növényt; színük fiatalon vörösesbarna, sárgásbarna vagy szalmaszínű, gyakran sötétebb csúccsal, idős korban szaruszürkére vagy sötétszürkére fakulnak. A peremtövisek száma 7-11, sugárirányban szétállók, hosszuk 2,5-5 cm, a legalsó és az oldalsók a leghosszabbak. A középtövisek száma általában 1-4, rendkívül erőteljesek, felállók vagy enyhén felfelé görbülők, hosszuk elérheti a 4-8 cm-t (egyes populációknál a 10 cm-t is), alapjuknál feltűnően megvastagodottak. Az ivarérett példányok csúcsán hengeres virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet sűrű fehér gyapjú és tömött, élénk vöröses-korallvörös vagy sötétvörös serték borítanak; a cefálium magassága elérheti a 3-12 cm-t, átmérője 6-8 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek teljesen hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban sűrűn szétterülő, rostos felépítésű, szorosan rögzíti a növényt a sziklás aljzathoz.
- Melocactus ernestii
-
Békefi József -
Békefi József
Generatív test
Virág
A apró, tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán található cefálium gyapjába és sertéibe ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,8-2,5 cm, átmérője 1-1,2 cm, színe élénk rózsaszínű, kárminrózsaszín vagy tiszta vörös.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, szálas-lándzsás, a kisméretű párta sugarasan nyílik ki a cefálium felszínén.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, a portokok aprók és sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehérek vagy krémszínűek.
Termés
A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes mélyrózsaszín vagy vöröses, 1,5-2,2 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból.
- Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük finoman pontozott.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj endemikus növény, kizárólag Brazília keleti és északkeleti részén, közelebbről Bahia, Minas Gerais északnyugati és Espírito Santo államok területein honos.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, nyílt, szemiarid trópusi éghajlatú területeken él, többnyire gránit és gneisz kibúvásokon (inszelbergeken), sík vagy meredek sziklapadokon és erodált köves talajokon, 200-900 méteres tengerszint feletti magasságban. Életmódja szerint kifejezett litofiton, amely a kopár sziklák repedéseiben felhalmozódott minimális, savanyú vagy semleges kémhatású humusztörmelékben gyökerezik meg. A caatinga vegetációs zóna szukkulens növénytársulásaiban fordul elő, ahol kiválóan alkalmazkodott a tartósan magas hőmérséklethez, az intenzív napsugárzáshoz és a hosszan tartó aszályos időszakokhoz.
Kultúrában tartás
A kaktuszgyűjtők körében a robusztus, rendkívül hosszú és színes tövisei, valamint élénkvörös sertéjű cefáliuma miatt kedvelt faj. Tartása teljesen ásványi alapú, durva homokot, kavicsot, porózus lavakövet vagy pumicát és minimális savanyú tőzeget tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeveréket igényel; a nemzetség sok tagjával ellentétben a mészkövet kerülni kell, mivel gránitsziklákról származik. Rendkívül érzékeny a pangó vízre és a hideg, nyirkos föld környezetére, ami a gyökérzet azonnali rothadását vonja maga után. A növekedési időszakban teljes, közvetlen napfényt, állandó meleget és mérsékelt, a két öntözés között teljesen kiszáradó közeget kíván. Trópusi származása miatt a teleltetése fokozott óvatosságot igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, miközben a földet teljesen szárazon kell tartani, és biztosítani kell a száraz levegőt. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a friss magok meleg, párás környezetben jól csíráznak.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Melocactus ernestii könnyen felismerhető a magasra növő, nem hamvas, sárgás- vagy sötétzöld száráról, valamint a nemzetségben szokatlanul hosszú, akár a 8 cm-t is elérő, vörösesbarna középtöviseiről. Leginkább a Melocactus oreas fajjal téveszthető össze, amellyel sokáig egy fajként kezelték, azonban a Melocactus ernestii tövisei lényegesen hosszabbak, vastagabbak, a bordái szélesebb alapúak és mélyebbek, valamint elterjedési területe kissé délebbre és nyugatabbra húzódik a gránit inszelbergeken (szigethegyeken).
Taxonómia és filogenetika
A faj a Cactoideae alcsalád Cacteae tribuszába tartozik. A 2010 utáni molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a kelet-brazíliai Melocactus fajok (a bahiai és minas-gerais-i populációk) egy önálló, diverz evolúciós centrumot és jól elkülöníthető kládot alkotnak. Vaupel 1920-as leírását a modern rendszertani revíziók, valamint a Caryophyllales.org konszenzusos adatbázisai is különálló, érvényes fajként kezelik, elvetve a korábbi, Nigel Taylor-féle szűkebb koncepciót, amely a fajt a Melocactus oreas alá sorolta be alfaji szinten.