Echinocereus nicholii
| Echinocereus nicholii | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Phyllocacteae |
| Alnemzetség-csoport | Echinocereinae |
| Nemzetség | Echinocereus |
| Faj | Echinocereus nicholii |
 
| |
| Echinocereus engelmannii var. nicholii | |
|---|---|
 Taxonómiai (heterotipikus) szinonima. Az érvényes leírást lásd itt: Echinocereus nicholii | |
| Rendszertani besorolás | |
| Faj | Echinocereus engelmannii var. nicholii |
Tudományos név
- Echinocereus nicholii (L.D.Benson) B.D.Parfitt in Phytologia 63(3): 157. 1987. Sec. Sánchez & al. (2018)
elfogadott, érvényes név - Echinocereus engelmannii var. nicholii L.D.Benson in Proc. Calif. Acad. Sci., ser. 4, 25: 258, pl. 25, f. B. 1944 syn. sec. Parfitt & Gibson (2003)
szinonima név
A név eredete, etimológia
- Echinus (ógörög-latin) sünt, a cereus (latin) viaszgyertyát (átvitt értelemben oszlopos termetű, vaskos dolgot) jelent. A nemzetségnév a növények szúrós, tövises és oszlopos megjelenésére utal.
- A fajnevet Andrew Alexander Nichol (1901–1961) tiszteletére választották, aki az Arizonai Egyetem kutatójaként sokat foglalkozott a délnyugati sivatagok növénytársulásaival és faunájával, és értékes gyűjtésekkel járult hozzá a régió kaktuszainak megismeréséhez.
Típus
- Echinocereus nicholii (L.D.Benson) Parfitt; Gyűjtő: Lyman David Benson, USA, Arizona, Pima megye, Silver Bell-hegység, 1940.
- Első leírása: Mint változat: Echinocereus engelmannii var. nicholii L.D.Benson, Cacti of Arizona (ed. 3): 21, 177. 1969.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Bruce Dale Parfitt, Phytologia 63(3): 157–158. 1987.
Echinocereus nicholii képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
Szinonimák
- Echinocereus engelmannii var. nicholii L.D.Benson 1969
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Nagy csoportokat képező, tőben erősen elágazó kaktusz, amely akár 20–30 felálló, merev tagból álló telepeket is alkothat. A magányos szár hengeres, világoszöld vagy sárgászöld, kifejlett korában 30–60 cm magas és 5–7 cm átmérőjű. A hajtás felületét 10–13 egyenes vagy kissé hullámos, éles, de nem szemölcsökből álló, jól különálló bordák tagolják. Az areolák körkörösek vagy oválisak, fiatalon gyapjasak, egymástól 10–15 mm távolságra helyezkednek el a bordákon; axillák nem húsosak. A növényt sűrű, merev és rendkívül szúrós tövisek borítják, amelyek teljesen elfedhetik a növénytestet. A középtövis száma leggyakrabban 4–5 (néha több), hosszuk elérheti az 5–7 cm-t; merevek, egyenesek, enyhén szögletesek vagy lapítottak, és jellegzetesen, egységesen aranysárgák vagy szalmasárgák, idősebb korban sem szürkülnek el látványosan. A peremtövis száma 8–12, sugárirányban szétállók, valamivel rövidebbek (1–3 cm), színük a középtövisekhez hasonlóan sárgás vagy fehéres-sárga. A gyökérzet erőteljes, mélyre hatoló és oldalirányban is jól szétterjedő hálót alkot a sziklás talajban. Kifejezett levél vagy levelek nincsenek, a fotoszintézist a pozsgás szár végzi.
Generatív test
Virág
A virág magányosan fejlődik a szár felső harmadának érett areolák pontjaiból. Tölcsér alakú, a nemzetség más tagjaihoz képest kissé kisebb, átmérője és hossza körülbelül 5–6 cm.
- Takarólevelek: A külső lepellevél zöldes-barna középcsíkkal ellátott, a belső lepellevél pedig selymes fényű, halványrózsaszín vagy finom levendulaszínű, szélük ép vagy enyhén hullámos, a párta torka sárgás-zöldes.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, krémszínűek, a portokok élénksárgák, a termő alsó állású, a bibeszál fehéres vagy halványzöld, a bibe pedig 8–10 ágú, sötétzöld színű.
Termés
A termés húsos, tojásdad vagy gömbölyded, kb. 2,5–3 cm hosszú, éretten élénkvörös színű, lédús és ehető. Felületét kezdetben tövises areolák borítják, ám a tövisek a teljes érés során könnyen, maguktól lepotyognak.
- Magja: Kicsi, kb. 1–1,5 mm nagyságú, fekete, felülete finoman szemcsézett vagy bibircses.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részén (különösen Arizona állam déli megyéiben, mint Pima és Pinal) és Mexikó északnyugati területein (Sonona államban, Guaymas környékén) honos.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás:
- Alacsonyabb és közepes tengerszint feletti magasságokban, nagyjából 300 és 1000 méter között fordul elő.
- Kifejezetten a Sonoran-sivatag forró, száraz, arid klímájú területeit kedveli. Sziklás, köves vulkáni lejtőkön, mészkőszirteken, kanyonok meredek oldalain és hordalékkúpok peremén él, ahol a talaj bázikus kémhatású és kiváló vízelvezetésű. Társnövényei közé tartoznak a különböző Carnegiea (Saguaro) kaktuszok, Opuntia fajok és szárazságtűrő sivatagi cserjék. Ez a litofiton életmódhoz alkalmazkodott faj remekül viseli a tűző napot és a tartós aszályt.
Kultúrában tartás
Kultúrában tartása viszonylag egyszerű, amennyiben biztosítjuk számára a természetes élőhelyéhez hasonló feltételeket. Teljesen ásványi, jó vízáteresztő, bázikus vagy meszes elemekben gazdag talajkeveréket igényel. Nyáron a lehető legnaposabb, meleg helyen kell tartani – a tűző napfény elengedhetetlen ahhoz, hogy kifejlessze gyönyörű, sűrű aranysárga tövisek rendszerét. A vegetációs időszakban mérsékelt, de alapos öntözést kíván, két locsolás között a földjét hagyni kell teljesen kiszáradni. Télen szigorúan szárazon kell tartani, hűvös, fagymentes (kb. 5–10 °C) helyen, bár a tökéletesen szárazon tartott felnőtt példányok a rövid ideig tartó enyhe mínuszokat is elviselik. Csak az idősebb telepek kezdenek el virágozni.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A fajt korábban az Echinocereus engelmannii változatának tekintették, ám jelentős morfológiai és citológiai eltérések miatt önálló faji rangot kapott.
- Az Echinocereus nicholii diploid ($2n = 22$), míg az Echinocereus engelmannii komplex tagjai (valamint az Echinocereus llanuraensis) kivétel nélkül tetraploid ($4n = 44$) ploidiaszinttel rendelkeznek.
- Az Echinocereus nicholii tövisek egységesen és homogén módon intenzív aranysárgák, míg az Echinocereus engelmannii tövisek rendkívül változatosak, gyakran tompa szürkék vagy kétszínűek (bicolor).
- A virágokat tekintve az Echinocereus nicholii kisebb méretű virágot nevel, melynek belső lepellevél köre halványrózsaszín vagy levendula, míg az Echinocereus engelmannii és az Echinocereus llanuraensis virágai nagyobbak, sötét, élénk magenta (bíborvörös) belső leplekkel.
Taxonómia és filogenetika
A nemzetségen belül a faj az Echinocereus szekció tagja. A 2010 utáni molekuláris filogenetikai és citológiai vizsgálatok (pl. Sánchez et al., 2021) megerősítették, hogy az Echinocereus nicholii genetikai izoláltsága és diploid állapota indokolttá teszi az önálló faji státuszt. Bár külsőleg sokáig az Echinocereus engelmannii egyik formájának hitték, a kromoszómaszámlálások és a DNS-szekvenálási adatok kimutatták, hogy nem tagja a tetraploid Echinocereus engelmannii komplexnek, hanem egy tőle független, korábban leágazó fejlődési vonalat képvisel a Sonoran-sivatag kaktuszflórájában.