Uebelmannia gummifera
| Uebelmannia gummifera | |
|---|---|
Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Uebelmanniinae |
| Nemzetség | Uebelmannia |
| Faj | Uebelmannia gummifera |
Tudományos név
- Uebelmannia gummifera (Backeb. & Voll) Buining 1967 sec. Zappi & Taylor 2020+
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnevet, az Uebelmannia nevet Werner Uebelmann svájci kaktuszgyűjtő és importőr tiszteletére hozták létre, aki nagymértékben támogatta a brazíliai kaktuszflóra felfedezésére irányuló expedíciókat.
- A faji jelző, a gummifera a latin cummi / gummi (gumi, mézga) és ferre (hordozni, teremni) szavak összetételéből származik, ami a növény belső szöveteiben, különösen a hajtás kérgében található kiterjedt nyálka- és mézgacsatornák jelenlétére utal.
Típus
- Típustaxon: Uebelmannia gummifera (Backeb. & Voll) Buining; Brazília, Minas Gerais, Serra do Ambrosio. Gyűjtő: Albert Frederik Hendrik Buining & Leopold Horst (HU 104).
- Első leírása: A taxont először Curt Backeberg és Carlos Voll írta le mint Parodia gummifera 1949-ben.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Albert Frederik Hendrik Buining helyezte át az Uebelmannia nemzetségbe a Succulenta (Netherlands) 46: 161. oldalán, 1967-ben.
Uebelmannia gummifera képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Uebelmannia gummifera szinonimái
- ≡ Parodia gummifera
- = Uebelmannia meninensis, ≡ Uebelmannia gummifera subsp. meninensis
- = Uebelmannia gummifera var. rubra, ≡ Uebelmannia meninensis var. rubra
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányos, ritkán tőből kissé sarjadó, gömbölyded, idős korban kissé megnyúlt, hengeres szár (hajtás), amely kifejlett korában elérheti a 10 cm-es magasságot és a 6–8 cm-es átmérőt; az epidermisz színe matt szürkészöld, olívazöld vagy sötétzöld, felülete finoman szemcsézett, érdes tapintású. A bordák száma általában 24–32, alacsonyak, keskenyek, kevéssé kiemelkedők, egyenes lefutásúak és csak minimálisan tagolódnak szemölcsökre. Az areolák kerekdedek, kicsik, nagyon sűrűn helyezkednek el a bordák élein, kezdetben sűrű fehér vagy krémszínű gyapjú fedi őket, amely később lekopik. Az axillák nem hordoznak gyapjút. A tövisek rövidek, merevek, tűszerűek; a peremtövisek száma 4–6, csillag alakban szétállók vagy kissé a szárra simulók, hosszuk 0,5–1 cm, színük kezdetben vörösesbarna vagy feketés, később szürkévé válik. A középtövis általában 1 vagy 2, némileg vaskosabb és hosszabb a peremtöviseknél, hossza elérheti az 1,5 cm-t, egyenes vagy enyhén görbült, sötétbarna vagy fekete. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek teljesen hiányoznak. A növény kiterjedt gyökérzettel rendelkezik, a főgyökér mellett finoman elágazó oldalgyökerek alkotják a rendszert, amelyek érzékenyek a tartós pangó vízre.
Generatív test
Virág
A kicsi, tölcsér alakú, napközben nyíló virág a szár csúcsi részén, a tenyészőkúp közelében fejlődik az areolák sűrű gyapjából; a virágzat hiányzik, a virágok magányosak, hosszuk kb. 1,5 cm, átmérőjük 1,2–1,5 cm, színük sárga vagy citromsárga.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, hosszúkás-lándzsás, a kisméretű csésze és párta zónája halványsárga árnyalatú.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek és vékonyak, a portokok sárgák; a termő alsó állású, a bibeszál krémszínű, a bibe ágai rövidek és szintén sárgásfehérek.
Termés
A termés kisméretű, gömbölyű vagy kissé nyújtott, húsos bogyó, amely érett állapotában sárgás-zöldes vagy vöröses színűvé válik.
- Magja: A magok vese alakúak, felületük fényes fekete vagy sötétbarna, finoman bibircses vagy sima.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj kizárólag Brazília keleti részén, azon belül is Minas Gerais államban, a Serra do Espinhaço hegység és a Serra do Ambrosio vidékén endemikus.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Kifejezetten száraz, trópusi hegyvidéki sziklás területeken (campo rupestre vegetációban) él, 900–1200 méteres tengerszint feletti magasságban. Szigorúan litofiton életmódot folytat, nyílt kvarcit sziklapadok repedéseiben, omladékos kvarcithomokon és gipsztartalmú törmelékeken gyökerezik, többnyire teljesen kitett, napos helyeken, ritkábban gyér cserjés társulások védelmében.
Kultúrában tartás
A gyűjteményekben rendkívül ritka és nehezen tartható, lassú növekedésű faj. Teljesen ásványi összetételű, durva kvarczúzalékból, pumicából és kevés savanyú tőzegből álló, tökéletes vízáteresztő, mészmentes közeget igényel. Saját gyökéren nevelve a legkisebb túlöntözésre vagy téli nyirkosságra is a gyökérzet rothadásával reagál, ezért a sikeres nevelés érdekében a gyűjtők gyakran oltva tartják, alanyként a Myrtillocactus vagy az Echinopsis nemzetség ellenálló fajait használva. A vegetációs időszakban meleg, kifejezetten világos és nagyon jó légáramlású helyet, valamint óvatos, a föld teljes kiszáradását követő öntözést kíván. Teleltetése fokozott odafigyelést igényel: a hőmérséklet tartósan nem süllyedhet 12–15 °C alá, miközben a növényt teljesen szárazon kell tartani.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
Az Uebelmannia gummifera jól elkülöníthető a nemzetség többi tagjától, így az Uebelmannia pectinifera és Uebelmannia buiningii fajoktól. Legfőbb megkülönböztető bélyege a lényegesen magasabb számú (24–32), de rendkívül alacsony és keskeny bordák jelenléte, valamint a szár szöveteiben futó rendkívül fejlett nyálkacsatorna-rendszer. Tövisrendszere kevésbé fésűs vagy rendezett, mint az Uebelmannia pectinifera sötét, zárt töviskoszorúja.
Taxonómia és filogenetika
A taxon a Cactoideae alcsalád Cereeae tribuszába tartozik. A modern molekuláris és filogenetikai vizsgálatok megerősítették az Uebelmannia nemzetség monofíliáját és elszigetelt, reliktum jellegű pozícióját a kelet-brazíliai kaktuszok között. Daniela Zappi és Nigel Taylor 2020 utáni rendszertani revíziói megerősítették az Uebelmannia gummifera stabil és autonóm faji státuszát a nemzetségen belül, kiemelve jellegzetes morfológiáját és izolált hegyvidéki populációit.