Stapelianthus decaryi
| Stapelianthus decaryi | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Klád | Asterids |
| Klád | Lamiids |
| Rend | Gentianales |
| Család | Apocynaceae |
| Alcsalád | Asclepiadoideae |
| Nemzetség- csoport |
Ceropegieae |
| Alnemzetség-csoport | Stapeliinae |
| Nemzetség | Stapelianthus |
| Faj | Stapelianthus decaryi |
 
| |
Tudományos név
- Stapelianthus decaryi Choux 1934
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A Stapelia nevet és nemzetséget Linné írta le 1737-ben Johannes Bodaeus van Stapel (1602–1636) holland orvos és botanikus tiszteletére, aki illusztrálta és jelentősen kiegészítette Theophrastus munkáját. E művet halála után apja Historia Plantarum címen adta ki 1644-ben; ebben szerepel az első ismert stapeliás növény (ma Orbea variegata).
- A fajnév felfedezőjére, Raymond Decary-ra (1891–1973), francia pénzügyi szakemberre, botanikusra és Madagaszkáron tevékenykedő terepi gyűjtőre utal, aki 1916 és 1944 között dolgozott a szigeten.
Első leírása
Annales de l’Institut Botanique et Géologique Colonial de Marseille, ser. 5, 2(3): 7 (1934).
Leírása
Csoportképző növény. Négy- vagy hatbordás hajtásai felállók vagy elheverők, 2,5–10 cm hosszúak, 0,5–1,5 cm átmérőjűek. A hajtások csupaszak, alapszínük szürkészöld, amelyen vörösesbarna pettyezettség figyelhető meg.
Lapított, kúpos szemölcsei kezdetleges, ár alakú, néhány milliméter hosszú levélkében végződnek; ezek fehér, tövisszerű képződménnyé száradva sokáig a növényen maradnak.
Virágzata 1–4 virágból áll. A virágkocsány 6–8 mm hosszú és kb. 2 mm vastag. A csészelevelek 4–7 mm hosszúak, hegyesek. A párta 12–16 mm átmérőjű, kívül halványbarna, vörösesbarna pontokkal, belül krémszínű, sötétbíbor pöttyözéssel.
A párta belső oldalát hosszúkás, hegyes végű szemölcsök borítják, amelyek a felső részen erőteljesebbek. A pártacső 10–15 mm hosszú és 7–9 mm átmérőjű, hengeres. A háromszög alakú pártalebenyek 7–8 mm hosszúak, 6–8 mm szélesek, erősen kihegyesedők és visszahajlók.
A korona húsos, sötétbíbor színű, 5–6 mm hosszú és 3–4 mm átmérőjű, kb. 1 mm hosszú – vagy alig érzékelhető – nyélen ül. A külső koronalebenyek felállók, 4–5 mm hosszúak, villásan kettéosztottak. A belső koronalebenyek rövidek, tompa, háromszög alakúak.
Termése kb. 10 cm hosszú, hengeres, alig 1 cm átmérőjű, tompa végű, szürkészöld alapon vörös foltos ikertüsző.
Elterjedése és élőhelye
Típusélőhelye Madagaszkáron található. Elterjedése a sziget déli és keleti, partközeli területeire korlátozódik (Anosy tartomány, Manambaro környéke).
Gneisz alapkőzetű dombok lábánál, csupasz gneiszfelszíneken, kőzetormokon vagy a lejtők alján él, gyakran kisebb mélyedésekben felhalmozódott, bomló növényi maradványokkal kevert talajban. Előfordulása 10–900 m tengerszint feletti magasság között jellemző, többnyire teljesen szabad állásban, árnyékolás nélkül.
Akár 1 m átmérőjű, sűrű csoportokat is alkothat. Élőhelyein számos más pozsgás faj is előfordul, például Pachypodium horombense, Kalanchoe orgyalis, Ischnolepis graminifolia, Pachypodium rosulatum, Euphorbia xylophylloides, Aloe intermedia, Kalanchoë synsepala és Rhipsalis cassytha.
A leghidegebb hónapok június, július és augusztus, amikor a napi minimum átlagosan 18 °C, a napi maximum pedig 23–24 °C. A legszárazabb időszak szeptember és október, ekkor a havi csapadékmennyiség 70–90 mm.
Kultúrája
Az élőhely klímaadatai alapján különleges igényű fajnak tűnhet, a gyakorlatban azonban nem problémás, és átlagos kaktusz- és pozsgásgyűjteményekben is jól tartható. Talaja legyen homokos szerkezetű és savanyú kémhatású.
Tavasztól őszig rendszeres öntözést igényel, akár teljes napfényen is nevelhető, de minimális árnyékolás javasolt. A vegetációs időszakban célszerű szabadban tartani, csapadék elleni védelemmel. Virágzása nyár végén és ősszel várható.
Ősztől tavaszig világos, jól szellőző helyen, minimális öntözéssel pihentethető; tapasztalatok szerint öntözés nélkül is áttelel. A faj számára szokatlan hidegben (kaktuszokkal együtt, 2–10 °C-on) az öntözés kockázatos lehet.
Apró, sötét színű hajtásai között a hasonlóan apró, sötéten pettyezett virágok könnyen észrevétlenek maradnak, közelről szemlélve azonban minden virág egy-egy miniatűr műalkotás, igazi különlegesség.
Szerzők
- Lektorálta és kiegészítette: Papp László
- Kép: Papp László (1.), Rácz Ibolya (2–3.)
- Szöveg: Lukoczki Zoltán
Forrás
- Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 456. kártya