Kategória:Stapeliinae

• Stapeliinae (George Don) Herbert John Christian Albers & Ulrich Meve, 2002

A szubtribusz névadó nemzetsége a Stapelia. A nemzetséget Carl Von Linné nevezte el Johannes Bodaeus Van Stapel (1602–1636) tiszteletére, aki holland orvos és botanikus volt, és jelentős munkát végzett Theophrastus növénytani műveinek kommentálásában. A név latin képzővel ellátott tiszteleti név.

• Stapelia variegata Linnaeus; Gyűjtő: Justus Heurnius, Dél-Afrika, Jóreménység foka, 1624 körül; típuspéldány: Linné-Herbárium (LINN).
• Első leírása: George Don írta le először szubtribusz szintű taxonként (Stapelieae néven) 1837-ben a General History of the Dichlamydeous Plants című művében.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Herbert John Christian Albers és Ulrich Meve helyezte a taxont a jelenlegi rendszertani pozíciójába (szubtribusz Stapeliinae) 2002-ben.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Stapelieae George Don
• Stapeliads (nem formális megnevezés)
• Caralluminae
• Huerniinae

A Stapeliinae csoport tagjai évelő, pozsgás növények. Száruk lédús, gyakran succulentus, hengeres, négyszögletű vagy sokszögletű. A szárak gyakran elágazóak, csomókban nőnek vagy kúszó életmódot folytatnak. A növények tejnedvű szövetei nincsenek, jellemzően víznedvű belsővel rendelkeznek.

A levelek redukáltak, gyakran csak apró, pikkelyszerű képletek vagy rudimentum-ok, amelyek hamar lehullanak, vagy tövisekké alakulnak a szárak élein (podaria). A fotoszintézist elsősorban a zöld szár végzi.

A virágok magányosak vagy álernyőben állnak. A párta ötlevelű, gyakran húsos, és rendkívül változatos alakú (csillag alakú, harang alakú vagy tölcséres). Jellemző rájuk a bonyolult gynostegium és a kettős korona (corona), amely egy külső és egy belső részből áll. A virágok színe gyakran sötétvörös, barna vagy foltos, és sok faj esetében kellemetlen, rothadó húsra emlékeztető szagot árasztanak, hogy magukhoz vonzzák a megporzó legyeket.

A termés két ikertüszőből (folliculus) áll, amelyek éréskor hosszában felrepednek.

• Magja: A magok laposak, barna színűek, és a csúcsukon fehér selyemszőrökből álló üstök (coma) található, amely segíti a széllel való terjedést (anemochoria).

• Földrajzi elterjedés: A taxon tagjai elsősorban az Óvilág száraz területein honosak. Megtalálhatók Dél-Afrika, Namíbia, Botswana, Kelet-Afrika (különösen Etiópia és Szomália), az Arab-félsziget, India, valamint kisebb számban Európa déli részein (pl. Spanyolország, Szicília) és az Atlanti-óceán egyes szigetein (pl. Kanári-szigetek).
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Félsivatagi és sivatagi területeken élnek, gyakran köves talajon, sziklák árnyékában vagy cserjék védelmében. Kedvelik a forró, száraz éghajlatot, ahol a csapadék kevés és időszakos.

A szubtribusz összes tagja obligát szukkulens. Száruk jelentős mennyiségű vizet raktároz, ami lehetővé teszi a túlélést a hosszú szárazság idején. A levelek redukciója és a szár fotoszintetizáló képessége mind a párologtatás csökkentését szolgálja.

A Stapeliinae az APG IV rendszertan szerint a Gentianales rendbe, az Apocynaceae (meténgfélék) családjába és az Asclepiadoideae alcsaládba tartozik. A csoporton belül a törzsfejlődés során a virágmorfológia specializációja (különösen a korona szerkezete) és a szukkulencia mértéke jelenti a fő differenciáló bélyeget. A molekuláris vizsgálatok megerősítették a csoport monofiletikus jellegét, bár a nemzetségek közötti határok (pl. Caralluma komplex) folyamatos kutatás tárgyát képezik.

• https://www.mobot.org/mobot/research/apweb/
• https://en.wikipedia.org/wiki/Stapeliinae
• https://powo.science.kew.org/
• https://www.ipni.org/