Kategória:Stapelia

• Stapelia (Linnaeus) Linnaeus, 1753

A nemzetséget Carl von Linné nevezte el Johannes Bodaeus van Stapel (1602–1636) tiszteletére, aki holland orvos és botanikus volt. Stapel legismertebb munkája Theophrastus Historia Plantarum című művének bőségesen kommentált kiadása, amelyben az első afrikai növények leírásai is megjelentek. A latin Stapelia név közvetlenül az ő vezetéknevéből származik.

• Stapelia variegata Linnaeus; Gyűjtő: Justus Heurnius, Dél-Afrika, Jóreménység foka, 1624 körül; típuspéldány helye: Herbarium Linné (LINN).
• Első leírása: Species Plantarum 1: 217. 1753.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Carl von Linné 1753.

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

• Gonostemon Haworth
• Stisseria Heister ex Adanson
• Bonafidia Scopoli
• Podanthes Haworth
• Tridentea Haworth
• Orbea Haworth
• Tromotriche Haworth

A Stapelia nemzetség tagjai alacsony termetű, évelő, pozsgás növények. Száruk lédús, víznedvű, általában négybordás vagy négyszögletes keresztmetszetű, csoportos növekedésű, gyakran szőnyegszerűen terjedő. A szárak színe a zöldtől a szürkészöldig terjed, olykor vöröses elszíneződéssel.

A levelek redukáltak, apró pikkelyekké vagy kezdetleges képletekké alakultak, amelyek a szárak élein (podaria) helyezkednek el, és hamar lehullanak. A növények nem rendelkeznek tövisekkel és glochidium-ok sem találhatók rajtuk.

A virágok a szárak tövénél vagy az oldalsó részeken fejlődnek, magányosan vagy kisebb csoportokban. A virágok mérete tág határok között mozog, egyes fajoké elérheti a 35–40 cm átmérőt is. A párta ötkaréjú, gyakran húsos, felülete pedig ráncos, szemölcsös vagy szőrös.

A színezetük jellemzően sötétvörös, barna, sárgás vagy foltos, gyakran dögvadszerű mintázattal. A virágok jellegzetes, kellemetlen, rothadó húsra emlékeztető szagot árasztanak, amellyel porzóként legyeket és dögbogarakat csalogatnak magukhoz. A virág közepén található a corona (mellékpárta), amely két körből áll (külső és belső corona).

A termés két, iker-tüszőtokból (folliculus) áll, amelyek éréskor hosszában felrepednek.

• Magja: A magvak laposak, barna színűek, és egyik végükön hosszú, fehér selyemszőrökből álló üstök (coma) található, amely segíti a széllel való terjedést (anemochoria).

• Földrajzi elterjedés: A nemzetség elsősorban Dél-Afrikában őshonos, de elterjedési területe kiterjed Namíbia, Botswana, Zimbabwe és Mozambik területére is. Néhány faj északabbra, egészen a trópusi Afrikáig is megtalálható.
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, szemiarid területeken, szavannákon és sziklás vidékeken élnek. Gyakran nagyobb bokrok vagy sziklák árnyékában telepszenek meg, hogy elkerüljék a közvetlen, erős napsugárzást. Jól alkalmazkodtak az időszakos vízhiányhoz pozsgás száraik segítségével.

A Stapelia nemzetség minden faja szukkulens. Szárukban jelentős mennyiségű vizet raktároznak, ami lehetővé teszi túlélésüket a száraz környezetben. A klád jellemzője a levéltelenség és a fotoszintézis áthelyeződése a szár szöveteibe. A Stapelieae nemzetségcsoport tagjai közé tartoznak, amelyekre jellemző a specializált, dögszagú virágzat.

Az APG IV osztályozás szerint a Stapelia a Gentianales rendbe, az Apocynaceae (meténgfélék) családjába és az Asclepiadoideae (selyemkóróformák) alcsaládba tartozik. A filogenetikai vizsgálatok alapján szoros rokonságban áll az Orbea és Huernia nemzetségekkel. A taxonómiai besorolás során a virágszerkezet, különösen a corona felépítése a meghatározó bélyeg.

• https://www.mobot.org/mobot/research/apweb/
• https://www.worldfloraonline.org/search?query=Stapelia
• https://en.wikipedia.org/wiki/Stapelia
• https://www.llifle.com/