Cynanchum viminale

Sarcostemma viminale
; Taxonómiai (heterotipikus) szinonima.; Az érvényes leírást lásd itt:; Cynanchum viminale
Rendszertani besorolás
Faj	Sarcostemma viminale

Cynanchum viminale
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Klád	Asterids
Klád	Lamiids
Rend	Gentianales
Család	Apocynaceae
Alcsalád	Asclepiadoideae
Nemzetség-; csoport	Asclepiadeae
Alnemzetség-csoport	Cynanchinae
Nemzetség	Cynanchum
Faj	Cynanchum viminale

Tudományos név

Cynanchum viminale (L.) L., 1771
elfogadott, érvényes név
Sarcostemma viminale (L.) R.Br., 1810
szinonima név

A név eredete, etimológia

A Cynanchum nemzetségnév az ógörög κύναγχον (kýnanchon) szóból származik, amelynek elemei a κυνο- (kyno-, „kutya”) és az ἄγχω (ánkhō, „fojtani, megfojtani”) szavak. A név olyan növények régi elnevezésére vezethető vissza, amelyeket a hagyomány szerint mérgezőnek tartottak a kutyák számára.
A viminale fajnév a latin vimen („fűzvessző, hajlékony vessző”) szóból ered, és a növény hosszú, hajlékony, lecsüngő vagy kúszó ágaira utal.

Típus

Típus: Carl von Linné eredeti leírása egy Egyiptomból, Felfel Tavil vidékéről származó növény ábrájára hivatkozott, és a protológusban a növény élőhelyeként Afrika tengerparti vidékeit adta meg.
Első leírása: Carl Linnaeus, Mantissa Plantarum 2: 392 (1771), Cynanchum viminale néven.
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Carl Linnaeus 1771-ben írta le a fajt a Cynanchum nemzetségben. A korábban Sarcostemma nemzetségbe sorolt taxonómiai kör modern átsorolását Ulrich Meve és Sigrid Liede-Schumann 2012-ben véglegesítette.

Cynanchum viminale képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

Szinonimák

Euphorbia viminalis
Cynanchum aphyllum
Cynanchum tetrapterum
Asclepias aphylla
Asclepias nuda
Asclepias viminalis
Apocynum viminale
Monostemma aphyllum
Sarcostemma aphyllum
Sarcostemma viminale
Sarcostemma tetrapterum
Sarcostemma madagascariense
Tithymalus pendulus

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

Évelő, pozsgás, cserjeszerű vagy kúszó növény, amely kapaszkodva, a környező növényzetre támaszkodva vagy lecsüngően fejlődik. Magassága, illetve a fő hajtások hossza a termőhelytől és a növekedési módtól függően jelentős lehet, a SANBI leírása szerint akár 5 m-t is elérhet. A hajtások erősen elágazók, hengeresek, zöldtől szürkészöldig változó színűek, simák vagy a fiatal részeken finoman szőrözöttek. A szárok pozsgásak, nedvdúsak, keresztmetszetük kör alakú; idősebb állapotban részben fásodhatnak. Sérüléskor minden növényi részéből fehér, tejszerű latex ürül.

A levelek erősen redukálódtak, apró, pikkelyszerű képződményekké váltak, ezért a növény szinte teljesen levéltelennek látszik. A fotoszintézis főként a zöld, pozsgás hajtásokban történik. A gyökérzetről a rendelkezésre álló fajszintű források nem közölnek részletes morfológiai adatokat.

Generatív test

Virág

A virágok a hajtások oldalán és végén, ülő vagy csaknem ülő, sokvirágú, ernyőszerű virágzatokban fejlődnek. A virágok színe krémsárga, sárgásfehér vagy zöldessárga lehet. A virágpárta kerékszerűen kiterülő, mélyen karéjos; a lebenyek tojásdad-hosszúkásak, mintegy 4–6 mm hosszúak és 2–2,5 mm szélesek. A virágokban két sorban fejlődő, fehéres mellékpárta található.

Takarólevelek: A csésze lebenyei körülbelül 1 mm hosszúak; a párta krémsárga, sárgásfehér vagy zöldes színű, tövén összenőtt, lebenyei szétterülők; a sziromlevél kifejezés helyett a források a forrt párta lebenyeit különítik el; lepellevél, belső lepellevél és külső lepellevél nem jellemző a fajra.
Ivarlevelek: A porzószálak és a termő a jellegzetes gynostegiumot alkotják; a portokokhoz kapcsolódó belső koronalebenyek húsosak, tojásdadok, és a gynostegium felső részéig érhetnek; a bibeszál és a bibe a porzókkal összetett szerkezetet alkot.

Termés

A termés keskeny, orsó alakú tüszőtermés, amely rendszerint magányosan fejlődik, és csúcsa felé fokozatosan elkeskenyedik. A SANBI adatai szerint a tüszők 78–180 mm hosszúak és 6–14 mm szélesek lehetnek, éréskor világosbarna színűek.

Magja: A magok lapítottak, korongszerűek; a termés felnyílása után a magok szél általi terjedését selymes szőrzet segítheti.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: A faj nagy kiterjedésű areával rendelkezik. Természetes elterjedési területe magában foglalja Afrikát a trópusi és déli területeken, Madagaszkárt és a Nyugat-indiai-óceán több szigetét, Arábia déli és keleti részeit, Indiát, Pakisztánt, Nepált, Bangladest, Mianmart, Thaiföldet, Vietnamot, Kínát és Hainant, továbbá Ausztrália több területét, Új-Kaledóniát és a környező térségek egy részét. A POWO szerint elterjedési területe a trópusi és déli Afrikától a nyugat-indiai-óceáni szigeteken és a trópusi Ázsián át Délkelet-Kínáig és Új-Kaledóniáig húzódik.
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Elsősorban szezonálisan száraz, meleg trópusi területeken él. Száraz cserjésekben, bozótosokban, erdős vegetációban, sziklás termőhelyeken és száraz, homokos talajokon is előfordul. Dél-Afrikában bushveld jellegű erdőségekben is megtalálható. Egyes termőhelyeken a növény a környező növényzeten kúszva vagy kapaszkodva több méteresre nő. Árnyékosabb erdei és folyóparti környezetben hajtásai erőteljesebben fejlődhetnek és zöldebb színűek lehetnek.

Kultúrában tartás

Melegigényes, pozsgás növény, amely világos, napos helyen nevelhető. Természetes élőhelyének szárazabb körülményei miatt jó vízáteresztő képességű, laza közegben célszerű tartani. A vegetációs időszakban a növény öntözhető, de a közegnek az öntözések között ki kell száradnia. A pangó vizet kerülni kell.

Télen világos, fagymentes helyet igényel, és a vízellátást jelentősen csökkenteni kell. Hajtásai kapaszkodó vagy kúszó növekedésűek lehetnek, ezért támaszték mellett is nevelhető.

A sérült növényi részekből kifolyó tejszerű latex miatt a növényt óvatosan kell kezelni.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A Cynanchum viminale legfeltűnőbb bélyege a levelek erős redukciója és a zöld, hengeres, pozsgás hajtások jelenléte. A növény emiatt első látásra akár más pozsgás növénycsoportok tagjának is tűnhet. A Rhipsalis cereuscula-tól például nemzetségi szinten is jól elkülönül: a Cynanchum az Apocynaceae családba, míg a Rhipsalis a Cactaceae családba tartozik.

A fajon belül jelentős morfológiai változatosság figyelhető meg. A WFO jelenleg tizenkét alfajt sorol a Cynanchum viminale fajhoz. A korábban külön Sarcostemma nemzetségbe sorolt taxonok egy részének egyesítése molekuláris vizsgálatok alapján történt.

Taxonómia és filogenetika

A Cynanchum nemzetség az Apocynaceae családba, azon belül az Asclepiadoideae alcsaládba, az Asclepiadeae tribuszba és a Cynanchinae szubtribuszba tartozik. A Cynanchum viminale jelenleg elfogadott fajnév a POWO és a WFO szerint.

A korábban Sarcostemma nemzetségbe sorolt fajok taxonómiai helyzete molekuláris vizsgálatokkal vált világosabbá. Liede és Kunz 2002-es vizsgálata a Cynanchum és a Cynanchinae molekuláris, anatómiai és latex-triterpenoid jellemzőit elemezte. A későbbi filogenetikai eredmények alapján a Sarcostemma a Cynanchum fajainak azon, főként madagaszkári szárpozsgás csoportjába ágyazódott be, amely miatt a Sarcostemma önálló nemzetségként nem tartható fenn.

Meve és Liede-Schumann 2012-ben ennek megfelelően taxonómiailag feloldotta a Sarcostemma nemzetséget, és több korábbi Sarcostemma-taxont Cynanchum néven kombinált újra. Ugyanebben a munkában a Cynanchum viminale faj több alfajának új kombinációját is közölték. A WFO jelenleg tizenkét alfajt kezel a Cynanchum viminale fajon belül.

A RAPD-alapú vizsgálatokban a Cynanchum viminale és rokonai korábban Sarcostemma néven kezelt csoportját 137 hozzáférés bevonásával vizsgálták. A vizsgálat morfológiailag elkülöníthető csoportokat is elemzett, miközben a szerzők szerint a szekvenálás nem adott elegendő felbontást ezek elkülönítéséhez.

Egyéb

A faj régebbi, a pozsgásgyűjteményekben is gyakran előforduló neve a Sarcostemma viminale. Emiatt régebbi növénycímkéken és szakirodalomban ezzel a névvel is találkozhatunk.

A növény egyik jellegzetes tulajdonsága, hogy a fotoszintetizáló szöveteket elsősorban a zöld, pozsgás hajtások hordozzák, miközben a levelek szinte teljesen visszafejlődtek. A sérült hajtásokból nagy mennyiségű fehér tejnedv folyik.

Forrás