Echinocereus pentalophus

Echinocereus pentalophus
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Phyllocacteae
Alnemzetség-csoport	Echinocereinae
Nemzetség	Echinocereus
Faj	Echinocereus pentalophus

Tudományos név

Echinocereus pentalophus (DC.) J.N.Haage, Preisverzeichniss Cact. Succ.: 20. 1859. Sec. Sánchez & al. (2018)
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév ógörög-latin szóösszetétel, az echinus sünt (esetleg tengeri sünt) jelent, a tövises hajtásokra, magházra, virágcsőre vagy a termésre utalva, a cereus pedig viaszgyertyát (átvitt értelemben kövéret), ahhoz hasonlót jelent, az alacsony oszlopos termetük után.
A fajnév (ógörög) ötbojtút jelent, érzékeltetve a gyakran öt bordán lévő csúcsi areolák szőrösségét, vagy az 5 tövisrügypárnát (areola és tövis).

Echinocereus pentalophus képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

A(z) Echinocereus pentalophus szinonimái

≡ Cereus pentalophus, ≡ Echinocereus pentalophus
= Cereus pentalophus var. radicans
= Cereus pentalophus var. simplex
= Cereus pentalophus var. subarticulatus
= Cereus propinquus
= Cereus leptacanthus
= Cereus leptacanthus, ≡ Echinocereus leptacanthus
= Cereus propinquus var. subarticulatus
= Echinocereus procumbens var. longispinus
= Echinocereus runyonii

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

Sokhajtású telepet hoz létre, amely akár 1 m átmérőjű is lehet. A hajtások a talajon fekszenek, hosszan elnőhetnek (20–70 cm) és a végük gyakran feláll. Nem ritkán talajbeli hajtásairól is hajtásokat fejleszt. 20–60 cm vagy hosszabb hajtásai hengeresek, 1–6 cm átmérőjűek, közép vagy sárgászöld színűek lehetnek, (3) 4–5 (8) bordával. Ezek a bordák alacsony dudorokból (amelyek kezdetben élesek, majd később tompák) állnak össze, 5–10 mm szélesek, s egyenesek vagy szakadozottan rendezetlenek (5–10 mm mélyek, 10–15 mm távolságra egymástól). Areolái kerekek, 1,5 (3) mm átmérőjűek, legtöbbször 1–(2) cm távolságban vannak egymástól. Peremtöviseinek (széltöviseinek) száma (3)–5–(7), amelyek 5–20 mm hosszúak (a legfelső 1–3 nagyon rövid), hegyesek, egyenesek, piszkos fehértől a sárgáig (világosbarnáig) változhat a színük öregedve, a hegyük lehet sötétebb. Sugárirányban enyhén felfelé vagy lefelé nézve állnak. A középtövise (0–1) nagyon rövid vagy 3–5 cm hosszú szúrós, tűszerű és felfelé áll, sárgástól sötétbarnás színű. A tövisek és az areolák rendszere jól láthatóan tagolja a felszínt.

Generatív test

Virág

Virágai a múlt évi areolákból kifejlődve széles tölcsér alakúak, 8–10 (12) cm hosszúak, 10–12,5 (15) cm átmérőjűek, felfelé nézőek, bíborrózsaszínűek (ritkán fehérek) fehér torokkal, mely utóbbi lehet sárgás is. A virágcső 20–25 mm hosszú, 10–30 mm átmérőjű, zöldtől a barnásig változva, szőrös és tövises. Az ováriuma (magháza) 15–20 mm hosszú és 10–13 mm széles, zöld. A virágcsövön és az ováriumon fekete hegyű, fehér tövisek vannak, 7–20 db és ezek 2–18 mm hosszúak, ezenkívül fehér gyapjú is borítja ritkásan. A virágzat kifejezetten nagy méretű és látványos.

Takarólevelek: A lepel 45–60 mm hosszú és 10–15 mm széles, a belső lepellevél és külső lepellevél körök bíborrózsaszínűek, a párta tölcsérszerűen szétterülő.
Ivarlevelek: A porzószálak 12–15 mm hosszúak, zöldesek, a portokok (porzók) sárgák, a bibeszál 35 mm hosszú és 2–3 mm széles, rózsaszín végű, a bibefej (bibe) 10–15 ágú, 6–9 mm hosszú és zöld színű.

Termés

Gömbölyded, lehulló tövisekkel fedett, kb. 3 hónap alatt érik be, 30 x 30 mm, belül fehér, többé-kevésbé felhasad.

Magja: A magvai 1–1,1 mm hosszúak, 0,9–1,1 mm szélesek, feketék, a maghéjon kerekded dudorok vannak, amelyek jóval kisebbek a magköldök körül.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Az alapfaj nem éri el az Amerikai Egyesült Államok területét, de Mexikóban hatalmas areája van, így dél Nuevo León, San Luis Potosí, dél Tamaulipas, Hidalgo, Querétaro és kelet Guanajuato államok.
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás:
Cserjés sivatagokon, ritkás erdejű lejtőkön él.
Többféle kőzeten vagy azokon kialakult ásványi anyagokban, néha humuszban is gazdagabb talajokon fordul elő.
500–2100 m magasságban található meg a természetben.

Kultúrában tartás

Magról könnyen szaporítható, de ahhoz, hogy termést nyerjünk – mivel nem önbeporzó faj – két külön magról kelt egyedre van szükségünk, amelyeket következetesen összeporzunk. Fényigényes faj, szép virágzást 2–10 °C-on, szárazon teleltetés után és nyáron (némi szoktatást követően) intenzív napfényen tartással érhetünk el. Nagy ásványi anyag tartalmú, enyhén savanyú vagy bázikus talajban jól nevelhető, szórványos (kéthetenkénti) öntözéssel. Nyugalomban rövidebb (1-2 órás) fagyokat (-2 – -8 °C) is jól elvisel. Viszonylag kevés kór- és károkozója van.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Folyamatos átmenet és morfológiai kapcsolatok mutathatóak ki az Echinocereus engelmannii faj irányába, de az Echinocereus pentalophus hajtásrendszere, kevesebb bordája és jellegzetes töviselrendezése alapján elkülöníthető.

Taxonómia és filogenetika

Augustin Pyrame de Candolle írta le először a fajt 1828-ban, majd a kertészeti nómenklatúrába Friedrich Adolph Haage helyezte el jelenlegi formájában 1859-ben. Wolfgang Blum és munkatársai szerint (1998) az alapfaj földrajzilag jól elhatárolható. A legutolsó rendszer (IOS) két alfaját ismeri el:

A subsp. procumbens (Engelm.) Blum & Lange 1998: jól elkülönülő és elhatárolódó elterjedéssel él dél Texas 8 megyéjében, valamint Mexikó észak Tamaulipas államában. Az alapfajtól apróbb termetében, a hajtások sötétebb zöld színében, a rövidebb peremtöviseiben (széltöviseiben) és a kisebb virágában tér el.
A subsp. leonensis (Mathsson) N. P. Taylor: Mexikó délkelet Coahuila és nyugat Nuevo León államában elterjedt. Ez az alfaj a subsp. pentalophus-tól a több bordájúságában, szélesebb hajtásában, szélesebb virágcsövében hordoz más jelleget. Nigel Paul Taylor nem ismerte el a legutóbb leírt reyesii-t, hanem szinonimként a kruegeri-hez (másik fajcsoporthoz) vagy a leírások alapján ide sorolta; szerinte a leonensis 50 fejes párnákat is létrehozhat, de ez a természetben nem fordul elő, ott inkább magányos és igen kevéssé sarjadzik.

Szerzők és forrás

Szöveg: Papp László
Kép: Papp László
Lektor: Papp László
Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, Pozsgások 118. kártya