Melocactus azureus
| Melocactus azureus | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Cereinae |
| Nemzetség | Melocactus |
| Faj | Melocactus azureus |
 
| |
Tudományos név
- Melocactus azureus Buining & Brederoo in Kakteen And. Sukk. 22: 101. 1971 sec. Zappi & Taylor 2020
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal.
- A faji jelző, az azureus, a középkori latinból származik (eredetileg a perzsa lazhward szóból, az arab lazaward közvetítésével), jelentése azúrkék, égszínkék. Ez a nómenklatúrai elnevezés a fiatal vagy növekedésben lévő növényi epidermisz intenzív, viaszos rétege miatt kialakuló, szembetűnő hamvas-kék színezetére utal.
Típus
- Típustaxon: Melocactus azureus Buining & Brederoo; Brazília, Bahia, Juazeiro környéke. Gyűjtő: Leopold Horst és Werner Uebelmann (HU 256, U).
- Első leírása: Albert Frederik Hendrik Buining és Arnold J. Brederoo írták le először a Kakteen und andere Sukkulenten 22(10): 193–195 (1971) szakfolyóiratban.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Az eredeti leírás (protológus) már a Melocactus nemzetségben hozta létre a taxont Buining & Brederoo 1971-es publikációja által.
Melocactus azureus képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Melocactus azureus szinonimái
- ≡ Melocactus azureus subsp. azureus
- = Melocactus krainzianus, ≡ Melocactus azureus var. krainzianus, ≡ Melocactus azureus subsp. krainzianus
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányosan fejlődő, kezdetben gömbölyded, majd idős korban enyhén megnyúló gömb vagy rövid hengeres alakú szár (hajtás), amely eléri a 13-45 cm-es magasságot és a 14-19 cm-es átmérőt; az epidermisz színe fiatalon és a növekedési zónákban feltűnő, intenzív azúrkék, később matt sötétzölddé vagy szürkészölddé válik. A bordák száma rendszerint 9-10, kifejezetten magasak, széles alapúak, élesek, függőleges lefutásúak. A szemölcsök alig különülnek el, a bordák élei viszonylag egyenesek, az areolák felett enyhe, vízszintes bemélyedésekkel. Az areolák nagyok, oválisak, egymástól 2-3 cm távolságra helyezkednek el, fiatalon sűrű, krémszínű vagy szürkésfehér gyapjú borítja őket, amely később lekopaszodik. A tövisek erősek, merevek, tőrszerűek, enyhén visszahajlók vagy egyenesek; színük fiatalon feketésbarna, vörösesbarna vagy szürkésbarna, de a viaszos bevonat miatt gyakran hamvasnak tűnnek, később teljesen letisztulnak szaruszürkévé. A peremtövisek száma 7-11, sugárirányban szétállók, hosszuk 2-3,5 cm, a legalsó és a szélsők a leghosszabbak. A középtövisek száma általában 1-3, erőteljesebbek, a legalsó kissé lefelé ível, hosszuk elérheti a 3-4,5 cm-t. Az ivarérett példányok csúcsán hengeres virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet sűrű fehér vagy krémszínű gyapjú és tömött, élénk vöröses-skarlátvörös serték borítanak; a cefálium magassága elérheti a 3-12 cm-t, átmérője 6-8 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek teljesen hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban sűrűn szétterülő, rostos felépítésű, szorosan rögzíti a növényt a sziklás aljzathoz.
Generatív test
Virág
A apró, tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán található cefálium gyapjába és sertéibe ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,5-2,3 cm, átmérője 1-1,3 cm, színe élénk kárminrózsaszín vagy tiszta vörös.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, szálas-lándzsás, a kisméretű párta sugarasan nyílik ki a tűző napon a cefálium felszínén.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, a portokok aprók és sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehérek vagy krémszínűek.
Termés
A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes fehér, halványrózsaszín vagy vöröses csúcsú, 1,5-2,2 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból.
- Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük finoman és sűrűn pontozott.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj endemikus növény, kizárólag Brazília északkeleti részén, közelebbről Bahia állam északi és középső területein honos (például a Rio São Francisco völgyében).
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, nyílt, szemiarid trópusi éghajlatú területeken él, többnyire tiszta mészkőkibúvásokon, sík vagy lankás sziklapadokon és erodált köves talajokon, 400-800 méteres tengerszint feletti magasságban. Életmódja szerint kifejezett litofiton, amely a sziklák repedéseiben felhalmozódott minimális, meszes, lúgos kémhatású törmeléktalajban gyökerezik meg. A caatinga vegetációs zóna szukkulens növénytársulásaiban fordul elő, ahol kiválóan alkalmazkodott a tartósan magas hőmérséklethez, az intenzív napsugárzáshoz és a hosszan tartó aszályos időszakokhoz.
Kultúrában tartás
A kaktuszgyűjtők körében az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb faj az egyedülálló, azúrkék színe miatt. Tartása teljesen ásványi alapú, durva homokot, zúzott mészkövet, kavicsot és porózus lavakövet vagy pumicát tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeveréket igényel. Rendkívül érzékeny a pangó vízre és a hideg, nyirkos föld környezetére, ami a gyökérzet azonnali rothadását és a növény pusztulását vonja maga után. A növekedési időszakban teljes, közvetlen napfényt, állandó meleget és mérsékelt, a két öntözés között teljesen kiszáradó közeget kíván; a kék viaszréteg csak intenzív napfény hatására fejlődik ki megfelelően. Trópusi származása miatt a teleltetése fokozott óvatosságot igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, miközben a földet teljesen szárazon kell tartani, és biztosítani kell a száraz levegőt. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a friss magok meleg, párás környezetben jól csíráznak, de a magoncok növekedése a cefálium megjelenéséig meglehetősen lassú.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Melocactus azureus könnyen felismerhető a jellegzetes azúrkék száráról, a kevés (9-10) éles bordájáról és a feketésbarna, sűrű töviseiről. Leginkább a szintén kelet-brazíliai Melocactus glaucescens fajjal téveszthető össze, amely szintén hamvas-kék epidermisszel rendelkezik, azonban a M. glaucescens szára világosabb, fehérebb-kék árnyalatú, tövisei vékonyabbak és sárgásabbak, valamint cefáliumának sertéi sokkal halványabbak, mint a Melocactus azureus intenzív skarlátvörös sertéi.
Taxonómia és filogenetika
A faj a Cactoideae alcsalád Cacteae tribuszába tartozik. A 2010 utáni molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a kelet-brazíliai Melocactus fajok (a bahiai populációk) egy önálló, diverz evolúciós centrumot és jól elkülöníthető kládot alkotnak a karibi és észak-dél-amerikai fajokkal szemben. Buining és Brederoo 1971-es leírása nómenklatúrailag stabil maradt, és a modern rendszertani revíziók, valamint a Caryophyllales.org konszenzusos adatbázisai is különálló, érvényes fajként kezelik, szinonimaként alárendelve a közelebbről rokon Melocactus krainzianus taxont.