Melocactus broadwayi
| Melocactus broadwayi | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Cereinae |
| Nemzetség | Melocactus |
| Faj | Melocactus broadwayi |
 
| |
Tudományos név
- Melocactus broadwayi (Britton & Rose) A.Berger 1926
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak mesterséges összetétele, ami a növénycsoport tagjainak jellegzetes gömbölyded, bordázott testalkatára utal.
- A faji jelző, a broadwayi, dedikációs tulajdonnév: Walter Elias Broadway (1863–1935) brit botanikus és növényszerző tiszteletére kapta, aki kiterjedt kutatásokat végzett a Kis-Antillákon, különösen Trinidad és Tobago szigetein, és akinek gyűjtéseiből a típuspéldányok is származnak.
Típus
- Típustaxon: Melocactus broadwayi (Britton & Rose) A.Berger; Tobago, sziklás partvidék, Scarborough közelében. Gyűjtő: Walter Elias Broadway, 1914 (No. 4810, NY).
- Első leírása: Nathaniel Lord Britton és Joseph Nelson Rose írták le először a Cactaceae 3: 229 (1922) monográfiában, eredetileg Cactus broadwayi néven.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Alwin Berger sorolta át a Melocactus genusba az Kakteen: 272 (1926) művében.
Melocactus broadwayi képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Melocactus broadwayi szinonimái
- ≡ Cactus broadwayi, ≡ Melocactus intortus subsp. broadwayi
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányos növekedésű, sötétzöld vagy sárgászöld színű, húsos szár (hajtás), amely kezdetben gömbölyded, idősebb korára némileg megnyúlt, rövid hengeressé válik; magassága elérheti a 10-25 cm-t, átmérője pedig a 12-20 cm-t. A bordák száma rendszerint 14-18, kifejezettek, élesek és függőleges lefutásúak. A szemölcsök kevéssé különülnek el, inkább a bordák hullámos élét alkotják. Az areolák süllyesztettek, kerekdedek, sűrűn helyezkednek el, fiatalon kevés fehéres gyapjú borítja őket. A tövisek erősek, merevek, egyenesek vagy kissé visszahajlók, színük a sárgásbarnától a szaruszürkig változhat, a hegyük gyakran sötétebb. A peremtövisek száma 8-10, sugárirányban szétállók, hosszuk 1-2,5 cm. A középtövis általában magányos (1 db), ritkán 2-3, felálló vagy enyhén felfelé görbülő, erőteljesebb a peremtöviseknél, hossza legfeljebb 3 cm. A virzóképes, ivarérett példányok csúcsán egy jellegzetes hengeres vagy enyhén lapított cefálium (virágzati zóna) alakul ki, amelyet sűrű, vörösesbarna vagy rőt színű serték és fehér gyapjú borít; a cefálium magassága 4-7 cm, átmérője 6-8 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek nincsenek. A gyökérzet sekély, de oldalirányban sűrűn szétágazó, alkalmas a sziklás aljzaton való megkapaszkodásra.
Generatív test
Virág
A virág a szár csúcsán fejlődő cefálium gyapjából emelkedik ki, apró, tölcsér alakú, nappal nyíló, hossza 1,5-2 cm, színe halvány rózsaszínű vagy kármin-rózsaszín.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, lándzsás, a apró párta sugarasan szétterül a virág kinyílásakor.
- Ivarlevelek: A porzószálak vékonyak, fehéresek, a portokok aprók és sárgák, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehéres vagy krémszínűek.
Termés
A termés megnyúlt hordó vagy bunkó alakú, húsos, éretten élénk lila vagy sötét rózsaszínű, 2-2,5 cm hosszú, beérve látványosan kitolódik a cefálium sertéi közül.
- Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük finoman és sűrűn pontozott.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj természetes elterjedési területe a Kis-Antillák szigetvilágára korlátozódik; őshonos Grenada, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, valamint Trinidad és Tobago sziklás partvidékein.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Tipikusan szubtrópusi-trópusi tengerparti környezetben él, nyílt, szeles, közvetlen sós permetnek kitett sziklás kibúvásokon és meredek sziklafalakon. Életmódja szerint elsősorban litofiton vagy sekély, sós, tápanyagszegény törmeléktalajon élő talajlakó. Kiválóan alkalmazkodott a tartósan magas hőmérséklethez és a száraz, sivatagi jellegű mikroklimatikus viszonyokhoz, a környező xerofita cserjék és fűfélék ritkás társulásaiban fordul elő.
Kultúrában tartás
A gyűjteményekben ritkábban szereplő, melegigényes trópusi kaktusz. Kizárólag teljesen ásványi alapú, rendkívül laza és tökéletes vízáteresztő talajkeveréket igényel, amely durva homokot, kavicsot vagy lavakövet tartalmaz. A pangó vízre és a hideg, nyirkos földre a gyökérzet és a tő gyors pusztulásával reagál. A növekedési időszakban mérsékelt, de rendszeres öntözést, és nagyon világos, napos, meleg elhelyezést igényel. Mivel a karibi szigetekről származik, a teleltetése fokozott odafigyelést igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, és a földjét szinte teljesen szárazon kell tartani, minimális tő melletti nedvesítéssel a gyökerek teljes elhalásának megelőzésére. Kizárólag magról szaporítható, a magok meleg és páratartó környezetben jól csíráznak.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Melocactus broadwayi leginkább a vele részben azonos földrajzi régióban élő Melocactus intortus fajjal téveszthető össze. Azonban a Melocactus broadwayi lényegesen kisebb termetű marad (ritkán haladja meg a 25 cm-es magasságot), a bordáinak száma kevesebb (14-18 szemben a Melocactus intortus akár 20 feletti bordáival), valamint a cefáliuma zömökebb és a sertéi markánsabban vörösesbarna árnyalatúak.
Taxonómia és filogenetika
A taxon a Cactoideae alcsalád Cereeae tribusz Cereinae szubtribuszába tartozik. A filogenetikai és molekuláris DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy a kis-antilláki és karibi szigetvilág Melocactus fajai szoros evolúciós rokonságban állnak egymással, és egy jól definiálható szigeti kládot alkotnak. Britton és Rose 1922-es eredeti leírását a genus-koncepciók változása követte, de Alwin Berger 1926-os nómenklatúrai átsorolását a modern rendszertani munkák (köztük David Hunt és a Caryophyllales.org adatbázisai) mindmáig érvényes és elfogadott taxonkén tarthatják számon.