Melocactus schatzlii
| Melocactus schatzlii | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Cereinae |
| Nemzetség | Melocactus |
| Faj | Melocactus schatzlii |
 
| |
Tudományos név
- Melocactus schatzlii W.Till & R.Gruber 1982 sec. Hunt 2006
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal.
- A faji jelzőt, a schatzlii-t, Walter Till és Radistika Gruber az osztrák kaktuszgyűjtő és kutató, Siegfried Schatzl tiszteletére választották, aki kiemelkedő munkát végzett a venezuelai és kolumbiai kaktuszflóra feltárásában, valamint az elsők között gyűjtötte be ezt a különleges taxont.
Típus
- Típustaxon: Melocactus schatzlii W.Till & R.Gruber; Venezuela, Mérida, a Chama folyó völgye Lagunillas közelében, 850 m tengerszint feletti magasságban. Gyűjtő: Siegfried Schatzl (s.n., WU).
- Első leírása: Walter Till és Radistika Gruber írták le először a Kakteen und andere Sukkulenten 33(4): 68–70 (1982) szakfolyóiratban.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Az eredeti leírás (protológus) már a Melocactus nemzetségben hozta létre a taxont Till és Gruber 1982-es publikációja által.
Melocactus schatzlii képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Melocactus schatzlii szinonimái
- ≡ Melocactus mazelianus subsp. schatzlii
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányosan fejlődő, kezdetben gömbölyded vagy nyomott gömb alakú, majd idős korban enyhén megnyúlt, tojásdad szár (hajtás), amely eléri a 8-18 cm-es magasságot és a 10-15 cm-es átmérőt; az epidermisz színe jellegzetesen szürkészöld, matt kékeszöld vagy hamvas felületű, sűrű viaszréteggel borítva. A bordák száma rendszerint 10-15, kifejezetten magasak, élesek, függőleges lefutásúak, de az areolák között enyhén hullámosak. A szemölcsök kevéssé különülnek el, csupán a bordák élein látható apró kiemelkedések formájában jelentkeznek. Az areolák kerekdedek vagy oválisak, egymástól 1,5-2 cm távolságra helyezkednek el, fiatalon sűrű, krémszínű vagy szürkésfehér gyapjú borítja őket, amely később fokozatosan lekopaszodik. A tövisek erősek, merevek, tű- vagy tőrszerűek, enyhén visszahajlók vagy a szár felületére simulók; színük fiatalon sárgásbarna, szürkésbarna vagy vöröses árnyalatú, idős korban teljesen szaruszürkére vagy krétaszerű szürkésfehérre fakulnak. A peremtövisek száma 7-10, sugárirányban szétállók, enyhén visszahajlók, hosszuk 1,5-2,5 cm, a legalsók a leghosszabbak. A középtövisek száma általában 1-2, erőteljesek, némileg hosszabbak és vastagabbak a peremtöviseknél, hosszuk elérheti a 2-3 cm-t, enyhén felfelé vagy lefelé görbülnek. Az ivarérett példányok csúcsán hengeres virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet sűrű fehér gyapjú és tömött, felálló, élénk vöröses-barna vagy skarlátvörös serték borítanak; a cefálium magassága elérheti a 3-8 cm-t, átmérője 5-7 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek teljesen hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban sűrűn szétterülő, rostos felépítésű, szorosan rögzíti a növényt a száraz, köves aljzathoz.
Generatív test
Virág
A apró, tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán található cefálium gyapjába és sertéibe ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,5-2 cm, átmérője 0,8-1 cm, színe élénk rózsaszínű, kárminrózsaszín vagy magenta.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, szálas-lándzsás, a kisméretű párta sugarasan nyílik ki a cefálium felszínén.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek és vékonyak, a portokok aprók, sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehérek vagy krémszínűek.
Termés
A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes sötétrózsaszín, magenta vagy vöröses-rózsaszín, 1,5-2,2 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból.
- Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük sűrűn és finoman pontozott.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj endemikus növény, kizárólag Venezuela nyugati részén, közelebbről az Andok hegység vonulatai közé ékelődő száraz völgyekben (főként Mérida és Trujillo államokban, a Chama folyó medencéjében), valamint Kolumbia északi határvidékének kapcsolódó szemiarid zónáiban honos.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, nyílt, szemiarid és xerofita trópusi-szubtrópusi hegyvidéki éghajlatú területeken él, többnyire meredek, köves domboldalakon, pala- és gránitkibúvásokon, valamint kavicsos folyóteraszokon fordul elő, 500-1100 méteres tengerszint feletti magasságban. Életmódja szerint kifejezett litofiton, amely a kitett sziklák repedéseiben és a vékony, erodált, ásványi anyagokban gazdag talajban gyökerezik meg. A száraz völgyek ritkás, tüskés bozótvegetációjában (hegyi caatinga és xerofita cserjések) él, ahol kiválóan alkalmazkodott az extrém nappali napsugárzáshoz, a meredek lejtők miatti gyors vízlefolyáshoz és a hosszan tartó csapadékmentes időszakokhoz.
Kultúrában tartás
A kaktuszgyűjtők körében hamvas, kékeszöld epidermisze és sűrűn tömött, vöröses-barna sertéjű cefáliuma miatt nagyra becsült hegyvidéki faj. Tartása teljesen ásványi alapú, zúzott követ, durva homokot, porózus lavakövet vagy pumicát és minimális savanyú tőzeget tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeveréket igényel; a pangó vizet és a meszes közeget szigorúan kerülni kell, mert az a gyökérzet azonnali pusztulásához vezet. Andoki származása miatt a növekedési időszakban a magas nappali hőmérséklet mellett igényli a jó légáramlást és a közvetlen, intenzív napfényt. Öntözése mérsékelt legyen, a két öntözés között a földnek teljesen ki kell száradnia. Teleltetése a síkvidéki, trópusi fajokhoz képest valamivel rugalmasabb, de a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 12 °C alá; ekkor a talajt teljesen szárazon kell tartani. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a friss magok meleg, párás környezetben jól csíráznak.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Melocactus schatzlii könnyen felismerhető a jellegzetesen matt szürkészöld vagy kékeszöld, hamvas száráról és viszonylag kisméretű, kompakt növekedéséről. Pierre J. Braun és Esteves l995-ben a széles körben elterjedt Melocactus curvispinus alfajaként kombinálták, azonban a Melocactus curvispinus lényegesen nagyobb méretű, sötét fűzöld epidermisszel rendelkezik, tövisei hosszabbak, erősebben visszahajlók és sárgásabbak, míg a Melocactus schatzlii tövisrendszere rövidebb, egyenesebb és felülete hamvasabb.
Taxonómia és filogenetika
A faj a Cactoideae alcsalád Cacteae tribuszába tartozik. A 2010 utáni molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy az észak-dél-amerikai (venezuelai és kolumbiai) Melocactus populációk egy jól elkülöníthető észak-andoki fejlődési vonalat alkotnak. Walter Till és Radistika Gruber 1982-es leírását követően a taxon besorolása vitatott volt; egyes szerzők a Melocactus curvispinus alfajaként vagy szinonimájaként kezelték. David Hunt 2006-os mérvadó munkája (The New Cactus Lexicon), valamint a modern Caryophyllales.org konszenzusos adatbázisai az éles földrajzi izoláció, az eltérő ökológiai igények és a stabil alaktani bélyegek (hamvas epidermisz, kisebb méret) alapján önálló, érvényes fajként ismerik el.