Melocactus stramineus
| Melocactus stramineus | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Cereinae |
| Nemzetség | Melocactus |
| Faj | Melocactus stramineus |
 
| |
Tudományos név
- Melocactus stramineus Suringar in Verslagen Meded. Afd. Natuurk. Kon. Akad. Wetensch., ser. 3, 2: 185. 1886 ["1885"] sec. Hunt 2006
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal.
- A faji jelző, a stramineus, a latin stramen (szalma) szóból származik, jelentése szalmasárga, szalmaszínű. Ez a nómenklatúrai elnevezés a növény idősödő, jellegzetesen elhalványuló, szalmasárgává váló töviszetére utal.
Típus
- Típustaxon: Melocactus stramineus Suringar; Aruba szigete, tengerparti sziklás területek.
- Első leírása: Willem Frederik Reinier Suringar írta le először a Musee Royal d'Histoire Naturelle de Belgique 4: 291 (1886) kiadványban.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Az első leírás már a Melocactus nemzetségben hozta létre a taxont Suringar 1886-os publikációja által.
A(z) Melocactus stramineus szinonimái
- ≡ Melocactus macracanthos subsp. stramineus
- = Melocactus barbarae
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányosan fejlődő, zömök, lapított gömb vagy enyhén megnyúlt gömb alakú szár (hajtás), amely eléri a 15-25 cm-es magasságot és a 15-20 cm-es átmérőt, színe világoszöld vagy sárgászöld. A bordák száma rendszerint 11-14, kifejezettek, magasak és függőleges lefutásúak. A szemölcsök kevéssé elkülönültek, a bordák élei viszonylag egyenletesek. Az areolák nagyok, kerekdedek, fiatalon sűrű, fehéres-szürkés gyapjú borítja őket. A tövisek merevek, tű- vagy tőrszerűek, egyenesek vagy enyhén íveltek; fiatalon sárgásbarnák vagy áttetsző sárgák, idősebb korban jellegzetesen matt szalmasárgává vagy szaruszürkévé fakulnak. A peremtövisek száma 10-14, sugárirányban szétállók, hosszuk 2-3,5 cm. A középtövisek száma általában 1-4, erőteljesebbek a peremtöviseknél, hosszuk elérheti a 4-5 cm-t. Az ivarérett növények csúcsán hengeres virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet sűrű fehér gyapjú és tömött, vörösesbarna serték borítanak; a cefálium magassága elérheti a 4-8 cm-t. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban messzire szétterülő, rostos, amely stabilan rögzíti a növényt a köves aljzathoz.
Generatív test
Virág
A kisméretű, tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán található cefálium gyapjába ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,5-2 cm, színe élénk rózsaszínű vagy kárminvörös.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, szálas-lándzsás, a apró párta sugarasan nyílik ki a tűző napon a cefálium felszínén.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, a portokok aprók és sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehérek.
Termés
A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes rózsaszínű vagy pirosas, 1,5-2 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból.
- Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük finoman pontozott.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj szigorúan endemikus a Holland Antillák szigetcsoportjához tartozó Aruba szigetén, sehol máshol nem fordul elő természetes állományokban.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Rendkívül száraz, kitett, tengerparti mészkőteraszokon, korallmészkő sziklákon és kietlen, köves-kavicsos domboldalakon él, közvetlenül kitéve az állandó sós tengeri szélnek. Életmódját tekintve tipikus litofiton vagy a sekély, tápanyagszegény, sós törmeléktalajban megtelepedő talajlakó. A területet trópusi sivatagi (arid) mikroklíma jellemzi, rendkívül kevés csapadékkal, magas átlaghőmérséklettel és intenzív napsugárzással, ahol a caatinga-szerű xerofita cserjések és más pozsgások alkotják a ritkás növénytársulást.
Kultúrában tartás
A gyűjteményekben ritka, a szalmasárga töviszete miatt nagyra becsült, de fokozottan melegigényes faj. Tartása teljesen ásványi alapú, durva homokot, zúzott mészkövet, kavicsot és lavakövet vagy pumicát tartalmazó, tökéletes vízáteresztő talajkeveréket igényel. Rendkívül érzékeny a pangó vízre és a hideg, nyirkos talaj környezetére, ami a gyökérzet azonnali rothadását és a tő pusztulását okozza. A növekedési időszakban teljes, közvetlen napfényt, forróságot és minimális, a két öntözés között teljesen kiszáradó földet kíván. Trópusi szigeti származása miatt a teleltetése nagy odafigyelést igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 15 °C alá, miközben a közeget teljesen szárazon kell tartani, és biztosítani kell a száraz levegőt. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a magok meleg, párás környezetben jól csíráznak, de a magoncok növekedése a cefálium kifejlődéséig meglehetősen lassú.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Melocactus stramineus könnyen felismerhető az idős korára jellegzetesen matt szalmasárgává váló töviseiről és a világoszöld vagy sárgászöld száráról. Leginkább a szomszédos szigeteken élő Melocactus macracanthos fajjal téveszthető össze, azonban a Melocactus stramineus tövisei finomabbak, tűszerűbbek, és elterjedése szigorúan Aruba szigetére korlátozódik, míg a M. macracanthos erőteljesebb, tőrszerűbb tövisekkel rendelkezik és elsősorban Curaçao szigetén honos.
Taxonómia és filogenetika
A taxon a Cactoideae alcsalád Cereeae tribusz Cereinae szubtribuszába tartozik. A molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a Holland Antillák (Aruba, Curaçao, Bonaire) izolált szigeti populációi egy önálló evolúciós vonalat képviselnek a kontinens dél-amerikai fajaival szemben. Bár a szigeti fajok között szoros a rokonság, Suringar 1886-os leírása nómenklatúrailag stabil maradt, és a modern rendszertani revíziók, valamint a Caryophyllales.org konszenzusos adatbázisai is érvényes, önálló fajként kezelik a csoporton belül.