Uebelmannia pectinifera subsp. flavispina

Uebelmannia flavispina
; Taxonómiai (heterotipikus) szinonima.; Az érvényes leírást lásd itt:; Uebelmannia pectinifera subsp. flavispina
Rendszertani besorolás
Faj	Uebelmannia flavispina

Uebelmannia pectinifera subsp. flavispina
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Rend	Caryophyllales
Család	Cactaceae
Alcsalád	Cactoideae
Nemzetség-; csoport	Cereeae
Alnemzetség-csoport	Uebelmanniinae
Nemzetség	Uebelmannia
Faj	Uebelmannia pectinifera
Alfaj	Uebelmannia pectinifera subsp. flavispina

Tudományos név

Uebelmannia pectinifera subsp. flavispina (Buining & Brederoo) PJBraun & Esteves in Succulenta (Hollandia) 74: 135. 1995 mp. Zappi & Taylor 2020
elfogadott, érvényes név
Uebelmannia flavispina Buining & Brederoo in Succulenta 52(1): 9–10. 1973
szinonima név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév Werner Uebelmann (1921–1984) svájci növénygyűjtő és kaktuszkereskedő nevét őrzi.
A fajnév a latin flavus („sárga”) és spina („tövis”) szavakból származik, a faj jellegzetes sárga töviseire utal.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: HU 361 gyűjtőszámú típusanyag, Brazília, Minas Gerais állam.
Első leírása: Buining & Brederoo: Succulenta 52(1): 9–10., 1973.
Az aktuális nemzetségbe helyezte: eredetileg is Uebelmannia flavispina néven írták le.

A(z) Uebelmannia pectinifera subsp. flavispina szinonimái

≡ Uebelmannia flavispina

Uebelmannia flavispina képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

A fiatal növények gömbölyded vagy lapított gömb alakúak, később oszlopos növekedésűvé válnak. A kifejlett példányok akár 45 cm magasak és mintegy 11 cm átmérőjűek lehetnek. A hajtás színe fiatal korban zöld, később sárgászöld vagy világoszöld.

A csúcsi rész 25–45 mm átmérőjű, sárgás gyapjúval fedett. Gyökérzete erősen elágazó.

Szemölcsök

A bordák száma 16–29. A bordák igen élesek, egymástól 10–14 mm távolságra helyezkednek el, átlagos szélességük kb. 10 mm, mélységük 4–7 mm.

Areolák

Az areolák kerekek, 1–1,5 mm átmérőjűek, szürkésfehér filccel borítottak. Az egymástól való távolság rendszerint 0–3 mm.

Tövisek

Fiatal növényeken 2–10 tövis fejlődik areolánként, amelyek kb. 10 mm hosszúak és élénksárga színűek.

Idősebb növényeken:

Középtövis: általában 1 (ritkán 3) db, akár 35 mm hosszú, vékony, sárga, sárgásbarna csúccsal, később szürkés színűvé válik.
Peremtövis: a fiatal egyedeken több, vékony, sugárirányban álló tövis található, amelyek a kor előrehaladtával részben visszafejlődhetnek.

Generatív test

Virág

A virág tölcséres alakú, kb. 18 mm hosszú és 7 mm átmérőjű.

Színe: világossárga.
A perikarpellum és a virágcső pikkelyeinek areolái finom szőrökkel és sertékkel fedettek.
Porzószál: sárga.
Portok: világos krémszínű.
Bibeszál és bibe: krémszínű.

Termés

A termés 14 mm hosszú és kb. 6 mm átmérőjű, vörös színű, vékony falú. Csúcsán sárgásfehér szőrzet található.

Magja: kalap alakú, 1,3–1,4 mm hosszú és 1,4–1,5 mm széles, fényes fekete színű, alapi helyzetű magköldökkel.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Brazília, Minas Gerais állam, Diamantina térségétől nyugatra.
Tengerszint feletti magasság: 1200–1500 m.
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: a faj a campo rupestre növényzethez kötődik. Kvarcitkibukkanások repedéseiben és kvarchomokkal kitöltött mélyedésekben nő füvek, zuzmók, bromélia- és orchideafajok társaságában. Az idősebb növények alsó részét gyakran zuzmók borítják.

Kultúrában tartás

Magról viszonylag jól szaporítható, amennyiben friss mag áll rendelkezésre. A magoncok lassan fejlődnek, ezért célszerű őket az első egy-két évben az eredeti vetőedényben nevelni. A gyökérzet érzékeny a bolygatásra, ezért az átültetéseket ritkán végezzük, és lehetőleg ne metsszük vissza a gyökereket. Laza, jó vízáteresztő, enyhén savanyú közegben fejlődik legjobban. A növekedési időszakban bőséges öntözést és magas páratartalmat igényel. Oltva könnyebben tartható. Alanyként különösen a Myrtillocactus és az Echinopsis fajok váltak be. Télen sem szabad teljesen kiszárítani. Legalább 10 °C-on teleltessük, de a 15 °C körüli hőmérséklet kedvezőbb. Nem öntermékenyülő, ezért magfogáshoz több, genetikailag eltérő példány szükséges. A kártevőkre és a gombás betegségekre érzékenyebb az átlagos kaktuszoknál.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Legközelebbi rokona az Uebelmannia pectinifera, amelytől elsősorban:

a sárga tövisek,
a bordák száma,
a virág felépítése,
valamint a magok alakja és szerkezete

alapján különíthető el.

Taxonómia és filogenetika

Megjegyzés
A faj az Uebelmannia nemzetség egyik legjellegzetesebb tagja. A modern rendszerezések önálló fajként fogadják el. A típuspéldány HU 361 gyűjtőszámon ismert. Az Uebelmannia pectinifera-val közeli rokonságban áll, de több stabil morfológiai bélyeg alapján jól elkülöníthető.

Egyéb

Az idősebb példányok természetes élőhelyükön gyakran vastag zuzmóborítást viselnek. Emiatt a hajtás alsó része sokszor már alig vesz részt a fotoszintézien, amely főként a csúcsi zónára korlátozódik.

A faj a gyűjtők körében az egyik legkeresettebb Uebelmannia, különösen a fiatal korban élénksárga tövisei miatt.

Szerzők

Szöveg: Elhart Zsolt
Kép: Elhart Zsolt (1. kép), Lukoczki Balázs (2–3. kép)
Lektorálta: Papp László

Forrás

Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete (Debrecen), Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 124. kártya