Stapelia erectiflora

Stapelia erectiflora
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Klád	Asterids
Klád	Lamiids
Rend	Gentianales
Család	Apocynaceae
Alcsalád	Asclepiadoideae
Nemzetség- csoport	Ceropegieae
Alnemzetség-csoport	Stapeliinae
Nemzetség	Stapelia
Faj	Stapelia erectiflora

Tudományos név

• Stapelia erectiflora N.E.Brown, Gardeners' Chronicle, ser. 3, 6: 650. 1889
  elfogadott, érvényes név

Stapelia erectiflora

Stapelia erectiflora

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév Jan Bode van Stapel (kb. 1602–1636) holland orvos és természettudós emlékét őrzi.
• A fajnév erectiflora latin eredetű, jelentése: felálló virágú, utalva a virágok hosszú, egyenes virágkocsányára.

Típuspéldány

• Első leírása: Nicholas Edward Brown: Gardeners' Chronicle, series 3, 6: 650. (1889).

Stapelia erectiflora képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

Szinonimák

Homotípusos szinonimák

• Ceropegia erectiflora (N.E.Br.) Bruyns in S. African J. Bot. 112: 422 (2017)
• Gonostemon erectiflorus (N.E.Br.) P.V.Heath in Calyx 1: 19 (1992)

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtások

Évelő, pozsgás, közepesen erőteljesen elágazó növény. A hajtások alsó része gyakran a talajon elfekszik, felső részük felálló, sűrű csoportokat alkot. Magasságuk elérheti a 15 cm-t.

A hajtások négyélűek, jól fejlett bordákkal rendelkeznek. Felületük sűrűn, finoman fehéren molyhos. A bordák mentén apró, alacsony fogacskák helyezkednek el.

Levelek

Levelei csökevényesek, aprók és rövid életűek, fejlődésük korai szakaszában lehullanak.

Generatív test

Virág

A faj egyik legjellegzetesebb bélyege a hosszú, mereven felálló virágkocsány, amely a hajtások fölé emeli a virágot. Egy hajtáson egyszerre több virág is fejlődhet.

• Virágkocsány: erőteljes, barnás színű, mintegy 12 cm hosszú.
• Csészelevelek: a sziromlebenyek tövéig érnek.
• Párta: kívül halványzöld, belül barnászöld vagy bíboros árnyalatú, harántirányú sávokkal díszített. A virág átmérője 1–1,5 cm.
• Sziromlebenyek: erősen visszahajlók, csaknem teljesen visszakunkorodnak a virágkocsány felé, ezért a teljes virág gömbszerű megjelenésű.
• Szőrzet: kívül gyéren molyhos, belül rövid, finom, fehér szőrök borítják.
• Külső korona: négyszögletes, csipkézett szélű, helyenként hasított.
• Belső korona: lebenyei hegyes háromszög vagy fonál alakúak, függőlegesen állnak, csúcsuk kifelé hajlik.
• Porzók: sárgák, széles portokokkal.
• Virágpor: színe a sárgától a barnáig változhat.

Termés

A tüszőtermés a megtermékenyített virágokból fejlődik. A rendelkezésre álló irodalom részletes méretadatait nem közli.

Mag

Magjai a selyemkórófélékre jellemző üstökszőrös repítőképletekkel rendelkeznek, amelyek a szél útján történő terjedést segítik.

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: Dél-afrikai Köztársaság.
• Típusélőhely: a Nyugat-Fok tartomány nyugati része.
• Élőhely, éghajlat, életmód: száraz, nyílt, cserjés növényzetű területeken él. Természetes élőhelyén jó vízáteresztő, gyakran meszes talajokon fordul elő.

Kultúrában tartás

Tartása több tekintetben hasonlít a kaktuszokéhoz, azonban a téli nyugalmi időszakban valamivel magasabb hőmérsékletet kedvel.

Világos helyet igényel. Félárnyékban és teljes napsütésben egyaránt nevelhető, megfelelő hozzászoktatás után a nyári tűző napot is jól elviseli. Erős fényben hajtásai barnászöld árnyalatot vehetnek fel.

Közepesen gyors növekedésű, könnyen elágazó faj. Hajtásdugványai egyszerűen meggyökeresednek, ezért vegetatív úton könnyen szaporítható. Magról nevelt egyedei rendszerint 3–5 éves korban válnak virágzóképessé.

A vegetációs időszakban rendszeres öntözést igényel. Általában havonta 3–5 öntözés elegendő, de két öntözés között a talaj felső rétegének célszerű kiszáradnia.

Télen 9–10 °C körüli hőmérsékleten tartható. A szakirodalom alkalmanként mérsékelt öntözést javasol, ugyanakkor hosszabb ideig teljesen szárazon is sikeresen teleltethető.

Enyhén savanyú vagy semleges, jó vízáteresztő képességű, nagy ásványianyag-tartalmú ültetőközegben fejlődik a legjobban.

A legjelentősebb károsítók közé a gyapjastetű (Planococcus citri) tartozik, amely a hajtásokon és a gyökérzeten egyaránt elszaporodhat. Gombás betegségek közül a Helminthosporium fajok okozhatnak fekete foltokat és hajtáselhalást.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A faj legfeltűnőbb bélyege a rendkívül hosszú, felálló virágkocsány és az erősen visszahajló sziromlebenyek, amelyek a virágnak csaknem gömb alakú megjelenést kölcsönöznek.

Közeli rokonságban áll a Stapelia paniculata és a Stapelia glanduliflora fajokkal, amelyektől elsősorban virágainak alakja, a korona felépítése és a virágkocsány hossza alapján különíthető el.

Taxonómia és filogenetika

Megjegyzés
A fajt Nicholas Edward Brown írta le 1889-ben. Peter Vincent Heath később a Gonostemon nemzetségbe sorolta át, azonban a modern rendszertani feldolgozások többsége ismét a Stapelia nemzetség részeként kezeli.

Egyéb

A faj viszonylag ritkán fordul elő a gyűjteményekben, ugyanakkor különleges virágalakja miatt a stapeliafélék kedvelői körében nagyra értékelt növény. Megfelelő körülmények között nyár közepétől akár több héten át folyamatosan virágozhat.

Szerzők

• Kép: Lukoczki Zoltán
• Szöveg: Budai Ferenc
• Lektorálta: Gedeon Tamás

Forrás

• Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete (Debrecen), Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 168. kártya