Ugrás a tartalomhoz

Turbinicarpus nikolae

Innen: MKOE wiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen Jokhel Csaba (vitalap | szerkesztései) 2026. július 26., 14:07-kor történt szerkesztése után volt. (Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok)
Turbinicarpus nikolae

Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén Eukaryota
Ország Plantae
Klád Angiospermae
Klád Eudicots
Klád Core Eudicots
Rend Caryophyllales
Család Cactaceae
Alcsalád Cactoideae
Nemzetség-
csoport
Cacteae
Alnemzetség-csoport Cactinae
Nemzetség Turbinicarpus
Faj Turbinicarpus nikolae
Google képek Bing képek

Tudományos név

  • Turbinicarpus nikolae Šnicer, Myšák, Zachar & Jiruše in Kakteen And. Sukk. 67: 268. 2016 sec. Aquino 2021
    elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

  • A nemzetségnév latin és ógörög szóösszetétel. A latin „turbo” szó jelentése orsó, illetve orsó alakú csiga vagy forgó játék, míg az ógörög „karpos” jelentése termés. A név a nemzetség egyes fajainak jellegzetes, formájában és szerkezetében sajátos termésére utal.
  • A fajnév személynév, amelyet a faj egyik leírója, Jaroslav Šnicer a lánya, Nikola tiszteletére adott.

Típuspéldány

  • Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: nem publikált részletességgel, Mexikó, San Luis Potosí állam délkeleti része, Santa Catarina környéke
  • Első leírása: Kakteen und andere Sukkulenten 67 (10), 2016
  • Az aktuális nemzetségbe helyezte: Šnicer, Myšák, Zachar & Jiruše, 2016
Fotó: Varga Zoltán (Bp)

A(z) Turbinicarpus nikolae szinonimái

  • Nincsenek szinonimák.

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Magános növekedésű, lapított gömb alakú növény. Átmérője 30–50 mm, magassága 20–30 mm. Csúcsa enyhén besüllyedő, a gyökérnyaknál ék alakban elkeskenyedő. Színe élénkzöld, amely idősebb korban szürkészöld árnyalatot vehet fel.

Szemölcsök

A hajtást spirális lefutású, gúla alakú szemölcsök tagolják. A szemölcsök 10–13 mm hosszúak és mintegy 8 mm szélesek az alapjuknál, felső részük kissé lapított.

Fotó: Varga Zoltán (Bp)

Axillák

Az axillák nem feltűnőek, fiatal korban gyapjas jellegűek lehetnek, később csupasszá válnak.

Areolák

Az areolák a szemölcsök csúcsán helyezkednek el. Fiatalon fehér színű, gyapjas borításúak, később lekopaszodnak és csupasszá válnak.

Tövisek

  • Középtövis: általában 1 db, erősebb, papírszerű szerkezetű, 20–30 mm hosszú, szürkésbarnás színű, idővel kifakul. Enyhén a hajtás csúcsa felé hajlik, lapított, csúcsa sötétebb.
  • Peremtövis: 4–5 db, 12–20 mm hosszú, a középtövishez hasonló szerkezetű és színű, kereszt alakban állnak, lapítottak, mintegy 1 mm szélesek, a csúcs felé enyhén hajlottak.
Fotó: Varga Zoltán (Bp)

Generatív test

Virág

A virág kb. 25 mm hosszú és 23 mm átmérőjű. Színe élénk vagy sötét bíborvörös, illetve lilás-rózsaszín, gyakran selymes fényű.

  • Lepellevelek: a belső lepellevelek lándzsás alakúak, kb. 19 mm hosszúak és 3–4 mm szélesek, élénk színűek; a külső lepellevelek külső oldalán sötétebb, barnás középcsík húzódik
  • Ivarlevelek: a porzószálak halvány rózsaszínűek, a portokok mélysárgák vagy narancssárgák; a bibeszál piszkosfehér, a bibe 5 ágú, finoman papillás felszínű
Fotó: Szigetvári József

Termés

A termés ovális alakú, kb. 5 mm hosszú és 3 mm széles. Éretten barnászöld vagy vörösesbarna színű. Hosszanti irányban, egy vagy két vonal mentén felreped.

  • Magja: feketésbarna színű, kb. 0,4 × 0,8 mm méretű, rövid tojásdad alakú; egy termésben általában 25–33 mag található

Elterjedés és élőhely

  • Földrajzi elterjedés: Mexikó, San Luis Potosí állam délkeleti része, Querétaro állam határvidéke, Santa Catarina térsége, a Sierra Gorda északi részén
  • Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: meredek mészköves és gipszes hegyoldalakon, 700–1000 m tengerszint feletti magasságban él. Gyakran részben a talajba süllyedve, málladékos gipszes vagy mészköves sziklakibúvások repedéseiben fordul elő. Élőhelyén sűrű cserjés növényzet jellemző, több elkülönült populációja ismert. Valószínűsíthető, hogy a környező területeken további populációk is előfordulnak.
Fotó: Szigetvári József

Kultúrában tartás

A faj viszonylag új leírású, ezért kultúrában tartásáról még korlátozott tapasztalat áll rendelkezésre. Tartása várhatóan megegyezik a nemzetség többi fajáéval.

Világos, napos helyet igényel. A vegetációs időszakban mérsékelt öntözést kíván. Talaja legyen kiváló vízáteresztő képességű, döntően ásványi összetételű, gipsz- és mészkőtörmeléket tartalmazó közeg. Saját gyökerén kielégítően fejlődik, oltása nem szükséges. Télen szárazon tartandó, 5–10 °C közötti hőmérsékleten teleltethető. Magról könnyen szaporítható, növekedése azonban viszonylag lassú. A kertészeti forgalomban még ritkán fordul elő, leggyakrabban oltott példányok formájában találkozni vele.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Megjelenésében és elterjedési területében rendkívül hasonló a Turbinicarpus alonsoi fajhoz. Egyes rendszerezők feltételezik, hogy a két taxon között szoros rokonsági kapcsolat áll fenn, és nem kizárt, hogy a jövőben alfaji szintű besorolás is felmerülhet.

A faj korábban egyes gyűjteményekben tévesen Turbinicarpus roseiflorus néven szerepelt. Ez a név azonban taxonómiai szempontból problémás, mivel az eredeti leírás élőhelymegjelölés nélkül történt, és az e néven ismert növények egy része valószínűleg hibrid eredetű vagy más fajhoz tartozik.

Taxonómia és filogenetika

Önálló fajként 2016-ban írták le. A Turbinicarpus nemzetségen belül morfológiai bélyegei alapján a gipszes élőhelyekhez alkalmazkodott fajok csoportjába tartozik. Legközelebbi rokonai közé sorolják a Turbinicarpus alonsoi, valamint egyes értelmezések szerint a Turbinicarpus viereckii és a Turbinicarpus gielsdorfianus taxonokat.

Egyéb

A faj a leírását megelőzően már ismert volt egyes európai gyűjteményekben, azonban pontos élőhelyadatai hiányoztak. A leírók célzott mexikói kutatásai során sikerült természetes élőhelyén azonosítani és tudományosan leírni.

Szerzők

  • Szöveg és kép: Varga Zoltán
  • Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

  • Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 813. kártya