Ballyanthus major
| Ballyanthus major | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Klád | Asterids |
| Klád | Lamiids |
| Rend | Gentianales |
| Család | Apocynaceae |
| Alcsalád | Asclepiadoideae |
| Nemzetség- csoport |
Ceropegieae |
| Alnemzetség-csoport | Stapeliinae |
| Nemzetség | Ballyanthus |
| Faj | Ballyanthus major |
 
| |
Tudományos név
- Ballyanthus major Bruyns, 2011
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnevet Peter René Oscar Bally svájci botanikus tiszteletére alkották meg, aki Kelet-Afrika flórájának, különösen a szukkulens növényeknek elismert kutatója volt. A nemzetségnév a botanikus családnevéből (Bally) és a görög anthos (virág) szóból tevődik össze, jelentése „Bally-virág”.
- A faji jelző, a latin major jelentése „nagyobb”, amely a nemzetség típusfajához (Ballyanthus prognathus) képest erőteljesebb növekedésre, vastagabb szárakra vagy nagyobb virágméretre utal.
Típus
- Ballyanthus major Bruyns; gyűjtő: Peter Vincent Bruyns (Bruyns 10255), Jemen, Al Mahrah kormányzóság, Fartak-hegység, 2008.
- Első leírása: Megjelent a Three new species of Stapeliinae (Apocynaceae) from Southern Arabia című tanulmányban, a Sukkulentenwelt folyóiratban (16: 12-18. oldal, 2011).
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Peter Vincent Bruyns (2011).
Orbea major képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
Szinonimák
- Orbea major (Bruyns) Plowes
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Alacsony, sűrűn elágazó, húsos csomókat alkotó pozsgás növény. A szár húsos, vaskos, heverő vagy felemelkedő, hengeres, a típusfajnál robusztusabb felépítésű. Felületén négy- vagy hatszögletes elrendeződésű, kiemelkedő szemölcsök találhatók, amelyek tompa csúcsban végződnek. A szár alapszíne matt zöld vagy szürkészöld, de erős napsütés hatására intenzív barnásvörös vagy lilás árnyalatot kaphat. A levél apró, pikkelyszerű csökevény, amely a szemölcsök csúcsán fejlődik ki, de rendkívül hamar lehullik, így a fotoszintézist szinte teljes egészében a pozsgás szár végzi. A növény finom, sűrűn elágazó rostos gyökérzet segítségével rögzül az aljzatban. Kaktuszfélékre jellemző struktúrák – mint a bordák, axillák, areolák, tövisek, középtövis és peremtövis – ennél a dögvirágfélénél nincsenek.
Generatív test
Virág
A virág magányosan vagy nagyon laza, kevés tagú virágzat formájában fejlődik ki a fiatalabb hajtások felső harmadában. A virág húsos, kifejezett csillag alakú, átmérője nagyobb a rokon fajokénál, és a döglegyek vonzására jellegzetes rothadó szagot áraszt.
- Takarólevelek: A csésze redukált, öt hegyes csészelevélből áll. A párta öttagú, laposan kiterülő, sziromszerű cimpákkal; a belső felülete sűrűn és finoman szemölcsözött, színe sötét bíborbarna vagy vörösesbarna, esetenként halványabb mintázattal vagy apró foltokkal tarkított. A különálló sziromlevél, lepellevél, belső lepellevél és külső lepellevél fogalmak helyett a forrt szirmú szerkezet miatt a párta és a csésze leírása irányadó.
- Ivarlevelek: A porzószálak és a portokok a selyemkóróformákra jellemző módon egy bonyolult ivari oszloppá (gynostegium) nőttek össze a termő körül, amelyet egy külső és belső részből álló, húsos, sötét színű mellékpárta (corona) vesz körül. A bibeszál nagyon rövid, a bibe pedig az ivari oszlop centrális részén helyezkedik el.
Termés
A termés két egymással szemben álló, merev, szarv alakú tüszőtermésből áll, amely éretten hosszirányban felhasad.
- Magja: Lapos, ovális, barna színű, keskeny szárnnyal szegett, a csúcsán hosszú, selymes szőrpamaccsal (üstökkel) ellátott, amely a széllel való terjedést biztosítja.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: Az Arab-félsziget déli része, közelebbről Jemen (annak is főként az Al Mahrah kormányzósága) és az ománi határvidék száraz hegységei.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás:
- Kopár, sziklás hegyoldalak, mészkősziklák repedései és törmelékes lejtők az arid, félsivatagi klímazónában.
- Kifejezett litofiton vagy geofiton életmódot mutat, gyakran szárazságtűrő cserjék vagy sziklák takarásában (dajkanövény-hatás) telepszik meg a tűző nap elleni védelem miatt.
- Erősen xerofita, szárazság- és hőtűrő pozsgás növény.
Kultúrában tartás
A Ballyanthus major gyűjteményekben rendkívül ritka, igényes szukkulens. Kizárólag teljesen ásványi, durva szemcsés, porózus és kiváló vízáteresztő talajkeverékben tartható biztonságosan. A pangó vízre a gyökerek és a tő azonnali rothadásával reagál. A növekedési időszakban mérsékelt, de alapos öntözést, télen pedig teljesen száraz, világos, fagymentes, legalább 12 °C-os környezetet igényel.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
Nagyon közel áll a Ballyanthus prognathus fajhoz, de attól biztosan elkülöníthető lényegesen vaskosabb, robusztusabb hajtásai, valamint nagyobb átmérőjű, sötétebb és laposabb pártájú virágai alapján. Külsőleg emlékeztet bizonyos Orbea fajokra, azonban a mellékpárta (corona) finomszerkezete egyértelműen a Ballyanthus nemzetségbe utalja.
Szukkulens taxonok
Taxonómia és filogenetika
A fajt Peter Vincent Bruyns írta le 2011-ben Jemenből. A molekuláris filogenetikai vizsgálatok megerősítették, hogy a nemzetség a selyemkórófélék (Apocynaceae) családján belül a Ceropegieae nemzetségcsoport Stapeliinae alnemzetségcsoportjának (Stapelieae klád) szerves része. Bár a szűkebb és korábbi rendszertani munkák, valamint a klasszikus gyűjteményi listák (mint amilyen a Stapeliinae-t bemutató alapsor) gyakran csak a régóta ismert, elterjedtebb nemzetségeket tartalmazzák, a Ballyanthus – és így a Ballyanthus major is – genetikailag igazoltan önálló, jól elkülöníthető evolúciós vonalat képvisel a kládon belül.