Ugrás a tartalomhoz

Ballyanthus major

Innen: MKOE wiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen Dr. Gyúró Zoltán (vitalap | szerkesztései) 2026. május 16., 20:52-kor történt szerkesztése után volt. (Típus)
Ballyanthus major

Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Faj Ballyanthus major
Google képek Bing képek

Tudományos név

  • Ballyanthus major Bruyns, 2011
    elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

  • A nemzetségnevet Peter René Oscar Bally svájci botanikus tiszteletére alkották meg, aki Kelet-Afrika flórájának, különösen a szukkulens növényeknek elismert kutatója volt. A nemzetségnév a botanikus családnevéből (Bally) és a görög anthos (virág) szóból tevődik össze, jelentése „Bally-virág”.
  • A faji jelző, a latin major jelentése „nagyobb”, amely a nemzetség típusfajához (Ballyanthus prognathus) képest erőteljesebb növekedésre, vastagabb szárakra vagy nagyobb virágméretre utal.

Típus

  • Ballyanthus major Bruyns; gyűjtő: Peter Vincent Bruyns (Bruyns 10255), Jemen, Al Mahrah kormányzóság, Fartak-hegység, 2008.
  • Első leírása: Megjelent a Three new species of Stapeliinae (Apocynaceae) from Southern Arabia című tanulmányban, a Sukkulentenwelt folyóiratban (16: 12-18. oldal, 2011).
  • Az aktuális nemzetségbe helyezte: Peter Vincent Bruyns (2011).

Szinonimák

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár, levél, gyökér

Alacsony, sűrűn elágazó, húsos csomókat alkotó pozsgás növény. A szár húsos, vaskos, heverő vagy felemelkedő, hengeres, a típusfajnál robusztusabb felépítésű. Felületén négy- vagy hatszögletes elrendeződésű, kiemelkedő szemölcsök találhatók, amelyek tompa csúcsban végződnek. A szár alapszíne matt zöld vagy szürkészöld, de erős napsütés hatására intenzív barnásvörös vagy lilás árnyalatot kaphat. A levél apró, pikkelyszerű csökevény, amely a szemölcsök csúcsán fejlődik ki, de rendkívül hamar lehullik, így a fotoszintézist szinte teljes egészében a pozsgás szár végzi. A növény finom, sűrűn elágazó rostos gyökérzet segítségével rögzül az aljzatban. Kaktuszfélékre jellemző struktúrák – mint a bordák, axillák, areolák, tövisek, középtövis és peremtövis – ennél a dögvirágfélénél nincsenek.

Generatív test

Virág

A virág magányosan vagy nagyon laza, kevés tagú virágzat formájában fejlődik ki a fiatalabb hajtások felső harmadában. A virág húsos, kifejezett csillag alakú, átmérője nagyobb a rokon fajokénál, és a döglegyek vonzására jellegzetes rothadó szagot áraszt.

  • Takarólevelek: A csésze redukált, öt hegyes csészelevélből áll. A párta öttagú, laposan kiterülő, sziromszerű cimpákkal; a belső felülete sűrűn és finoman szemölcsözött, színe sötét bíborbarna vagy vörösesbarna, esetenként halványabb mintázattal vagy apró foltokkal tarkított. A különálló sziromlevél, lepellevél, belső lepellevél és külső lepellevél fogalmak helyett a forrt szirmú szerkezet miatt a párta és a csésze leírása irányadó.
  • Ivarlevelek: A porzószálak és a portokok a selyemkóróformákra jellemző módon egy bonyolult ivari oszloppá (gynostegium) nőttek össze a termő körül, amelyet egy külső és belső részből álló, húsos, sötét színű mellékpárta (corona) vesz körül. A bibeszál nagyon rövid, a bibe pedig az ivari oszlop centrális részén helyezkedik el.

Termés

A termés két egymással szemben álló, merev, szarv alakú tüszőtermésből áll, amely éretten hosszirányban felhasad.

  • Magja: Lapos, ovális, barna színű, keskeny szárnnyal szegett, a csúcsán hosszú, selymes szőrpamaccsal (üstökkel) ellátott, amely a széllel való terjedést biztosítja.

Elterjedés és élőhely

  • Földrajzi elterjedés: Az Arab-félsziget déli része, közelebbről Jemen (annak is főként az Al Mahrah kormányzósága) és az ománi határvidék száraz hegységei.
  • Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás:
  • Kopár, sziklás hegyoldalak, mészkősziklák repedései és törmelékes lejtők az arid, félsivatagi klímazónában.
  • Kifejezett litofiton vagy geofiton életmódot mutat, gyakran szárazságtűrő cserjék vagy sziklák takarásában (dajkanövény-hatás) telepszik meg a tűző nap elleni védelem miatt.
  • Erősen xerofita, szárazság- és hőtűrő pozsgás növény.

Kultúrában tartás

A Ballyanthus major gyűjteményekben rendkívül ritka, igényes szukkulens. Kizárólag teljesen ásványi, durva szemcsés, porózus és kiváló vízáteresztő talajkeverékben tartható biztonságosan. A pangó vízre a gyökerek és a tő azonnali rothadásával reagál. A növekedési időszakban mérsékelt, de alapos öntözést, télen pedig teljesen száraz, világos, fagymentes, legalább 12 °C-os környezetet igényel.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

Nagyon közel áll a Ballyanthus prognathus fajhoz, de attól biztosan elkülöníthető lényegesen vaskosabb, robusztusabb hajtásai, valamint nagyobb átmérőjű, sötétebb és laposabb pártájú virágai alapján. Külsőleg emlékeztet bizonyos Orbea fajokra, azonban a mellékpárta (corona) finomszerkezete egyértelműen a Ballyanthus nemzetségbe utalja.

Szukkulens taxonok

Taxonómia és filogenetika

A fajt Peter Vincent Bruyns írta le 2011-ben Jemenből. A molekuláris filogenetikai vizsgálatok megerősítették, hogy a nemzetség a selyemkórófélék (Apocynaceae) családján belül a Ceropegieae nemzetségcsoport Stapeliinae alnemzetségcsoportjának (Stapelieae klád) szerves része. Bár a szűkebb és korábbi rendszertani munkák, valamint a klasszikus gyűjteményi listák (mint amilyen a Stapeliinae-t bemutató alapsor) gyakran csak a régóta ismert, elterjedtebb nemzetségeket tartalmazzák, a Ballyanthus – és így a Ballyanthus major is – genetikailag igazoltan önálló, jól elkülöníthető evolúciós vonalat képvisel a kládon belül.

Forrás