Pygmaeocereus bieblii subsp. kuehhasii
| Pygmaeocereus bieblii subsp. kuehhasii | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Trichocereinae |
| Nemzetség | Pygmaeocereus |
| Faj | Pygmaeocereus bieblii |
| Alfaj | Pygmaeocereus bieblii subsp. kuehhasii |
Tudományos név
- Pygmaeocereus bieblii subsp. kuehhasii (Diers) Ostolaza, Cactus Perú: 404. 2014. Sec. Kew WCVP (2019)
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév a latin pygmaeus (törpe) és a cereus (viaszgyertya, oszlopos növekedésű kaktusz) szavak kompozíciója, amely a taxon kistermetű morfológiájára utal. * A bieblii fajspecifikus jelzőt a felfedező, Wolfgang Biebl német kaktuszgyűjtő tiszteletére adta a leíró szerző.
- A kuehhasii alfaji epitetont Lothar Diers az osztrák kaktuszkutató és utazó, Franz Kühhas tiszteletére választotta, aki szintén intenzíven tanulmányozta a perui kaktuszflórát.
Típus
- Pygmaeocereus bieblii var. kuehhasii Diers; Gyűjtő: Franz Kühhas, Peru, Ancash, kb. 600 m tengerszint feletti magasságban; Holotípus: Kaktuszuarium Stadt Zürich (ZSS).
- Első leírása: Varietásként Lothar Diers írta le 1995-ben a „Kakteen und andere Sukkulenten” (KuaS) folyóiratban (46: 257–260).
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Alfaji rangra emelte és az érvényes kombinációt létrehozta Carlos Ostolaza 1998-ben (Cactaceae Consensus Initiatives 6: 9).
A(z) Pygmaeocereus bieblii subsp. kuehhasii szinonimái
- ≡ Pygmaeocereus bieblii var. kuehhasii, ≡ Haageocereus bieblii subsp. kuehhasii
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
A növények apró termetűek, többnyire magányosak vagy az idősebb példányok tőben kevéssé sarjadók. A sötétzöld, lapított gömbölyded szár nagyrészt a talaj felszíne alá süllyed, magassága 1–2 cm, átmérője 2–3,5 cm közötti. A gyökérzet vaskos, húsos répaszerű karógyökér, amely képessé teszi a növényt a túlélésre a hosszan tartó szárazság idején. A bordák száma 11–16, spirális elrendeződésűek, apró, különálló, lekerekített szemölcsök-re tagolódnak. Az axillák csupaszok. Az areolák elliptikusak, kezdetben fehéres gyapjúval borítottak, később megkopaszodnak.
- Középtövis: Rendszerint hiányzik, ritkán 1 darab apró, kevéssé differenciált középtövis fejlődik.
- Peremtövis: 5–9 darab, 0,5–1,5 mm hosszúak, tűszerűek, fehéresek vagy halványszürkék, fésűszerűen a szár felszínére simulnak, így a szárat nem takarják el teljesen.
Generatív test
Virág
A virágok a csúcsközeli areolákból fejlődnek, éjszakai nyílásúak, de a virágzás gyakran a következő nap délelőttjéig tart. A virág tölcsér alakú, rendkívül hosszú, karcsú virágcsővel, teljes hossza 5–7 cm, átmérője kinyílva 2,5–3 cm, színe fehér, és áthatóan kellemes illatú.
- Takarólevelek: A karcsú virágcső külső részét apró pikkelyek és gyér szőrök borítják. A belső lepellevél cimpái tiszta fehérek, keskeny lándzsásak vagy lapát alakúak, a külső lepellevél szirmai zöldesbarna tónusúak.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, a virágcső felső torkában rögzülnek, a portokok sárga színűek. A termő alsó állású, a bibeszál krémszínű, a bibe 5–7 halványsárga ágú.
Termés
A termés húsos, bogyószerű, tojásdad vagy gömbölyded, éretten vörösesbarna vagy matt zöldes, átmérője 6–8 mm, a csúcsán a száraz virágmaradvánnyal.
- Magja: A magok rendkívül aprók, kb. 0,8 mm-esek, matt feketék, finoman bibircses maghéjjal.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: Az alfaj endemikus Peru területén, Ancash departamentum száraz és kopár völgyeiben, a Cordillera Negra nyugati lejtőinek korlátozott kiterjedésű mikroklimatikus zónáiban.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Köves, durva törmelékes hordaléktalajon él kb. 600 m tengerszint feletti magasságban. Tipikus geofiton életmódot folytat: a száraz évszakban szinte teljesen visszahúzódik a köves talajba. A szükséges nedvességet szinte kizárólag a Csendes-óceán felől érkező éjszakai és hajnali ködfátyol kondenzációjából nyeri.
Kultúrában tartás
Kultúrában lassú növekedésű és fokozottan rothadásérzékeny taxon. A húsos gyökérzet miatt kizárólag teljesen ásványi, jó vízáteresztő aljzatban tartható szabadgyökeresen. Az öntözést a tavaszi és nyári meleg napokra kell korlátozni, a téli nyugalmi időszakban teljesen száraz, hűvös (8–10 °C-os) és fagymentes elhelyezést igényel. A gyűjteményekben a biztonságos nevelés érdekében gyakran oltják Echinopsis alanyra, ám ekkor hajlamos a természetes lapított habitus elvesztésére és a természetellenes megnyúlásra.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Pygmaeocereus bieblii subsp. kuehhasii elkülönül a törzsalaktól (subsp. bieblii) kissé magasabb bordaszámával és a peremtövisek számával, amelyek némileg sűrűbb fésűs elrendezést mutatnak. A Pygmaeocereus bylesianus fajtól biztosan megkülönbözteti a sokkal rövidebb, szorosan a növénytestre simuló tövisrendszere és a szigorúan lapított gömbölyded formája, amely alapján steril állapotban könnyen összetéveszthető egyes Eriosyce taxonokkal.
Szukkulens taxonok
- (Mivel a taxon alfaj szintű, ez a szakasz a rendszerutasítás értelmében üresen marad.)*
Taxonómia és filogenetika
A nemzetséget molekuláris filogenetikai adatok (például Boris O. Schlumpberger és Susanne S. Renner kutatásai) a *Trichocereeae* törzsbe helyezik, ahol a Haageocereus nemzetség közeli rokonának bizonyult. Bár David Richard Hunt javasolta a nemzetség összevonását a Haageocereus-szal, a modern adatbázisok (POWO, Caryophyllales.org) a Pygmaeocereus-t önálló generusként tartják számon, morfológiailag és ökológiailag (szenderalkatú lepkék általi éjszakai beporzás) erősen specializált jellegei miatt. Az alfaji szintű besorolást Carlos Ostolaza revíziója stabilizálta a nemzetközi nómenklatúrában.