Pygmaeocereus bieblii
| Pygmaeocereus bieblii | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Trichocereinae |
| Nemzetség | Pygmaeocereus |
| Faj | Pygmaeocereus bieblii |
 
| |
Tudományos név
- Pygmaeocereus bieblii Diers in Kakteen And. Sukk. 46(11): 259. 1995. Sec. Hunt (2006)
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév a latin pygmaeus (törpe) és a cereus (viaszgyertya, oszlopkaktusz) szavak összetételéből származik, ami a növények miniatűr, oszlopos vagy gömbölyded növekedési formájára utal.
- A bieblii fajnév specifikus epitetonját Lothar Diers a faj felfedezője, a német kaktuszgyűjtő Wolfgang Biebl tiszteletére választotta, aki a növényt Peruban rátalálva tanulmányozásra és leírásra átadta.
Típus
- Pygmaeocereus bieblii Diers; Gyűjtő: Wolfgang Biebl, Peru, Ancash departamentum, Huaraz tartomány, 600 m tengerszint feletti magasságban; Típuspéldány: Kaktuszuarium Stadt Zürich (ZSS).
- Első leírása: A fajt Lothar Diers írta le érvényesen 1995-ben a német „Kakteen und andere Sukkulenten” (KuaS) folyóirat 46. évfolyamának 11. számában (257–260. oldalakon).
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Lothar Diers (1995).
Pygmaeocereus bieblii képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Pygmaeocereus bieblii szinonimái
- ≡ Haageocereus bieblii
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
A növények rendkívül kicsinyek, többnyire magányos növekedésűek, ritkán tőből sarjadva képeznek kisebb csoportokat. A geofitikus életmódot folytató sötétzöld, lapított gömbölyded szár nagyrészt a talajba süllyed, magassága 1–2 cm, átmérője 1,5–3 cm. A gyökérzet vaskos, erősen fejlett, húsos répaszerű karógyökérben folytatódik, amely a száraz időszakokban raktározó szervként funkcionál. A szár 10–15 alacsony, spirális lefutású bordákra tagolódik, amelyek apró, lekerekített szemölcsök-re osztottak. Az axillák csupaszok vagy minimális gyapjúsággal fedettek. Az areolák kicsik, elliptikusak, kezdetben fehéres-szürkés nemezzel borítottak, később kopaszodók.
- Középtövis: Általában hiányzik, vagy ha jelen van, akkor 1 darab, alig különül el a peremtövisektől, kissé vaskosabb, hossza 1–2 mm.
- Peremtövis: 3–7 darab, nagyon rövidek (0,5–2 mm), vékonyak, tűszerűek, fésűs vagy sugárirányban a szár felületére simulnak, színük fehéres, szürkés, néha sötétebb heggyel. A tövisek nem rejtik el a szárat.
Generatív test
Virág
A virágok a tenyészcsúcs közelében lévő areolákból fejlődnek, éjszaka nyílnak, de a virágzás a következő nap délelőttjéig is eltarthat. A virág tölcsér alakú, rendkívül hosszú és vékony virágcsővel rendelkezik, hossza elérheti az 5–6 cm-t, átmérője kinyílva 2–3 cm, színe fehér, és kellemes illatot áraszt.
- Takarólevelek: A virágcső külső részét apró, zöldes-vöröses pikkelyek és minimális szőr borítja. A lepellevél körkörösen elhelyezkedő szirmokból áll, a külső lepellevél csíkok halványzöldek vagy barnásvöröses árnyalatúak, a belső lepellevél szirmok tiszta fehérek, lándzsa vagy lapát alakúak.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, a hosszú virágcső felső részén erednek, a portokok sárgák. A termő alsó állású, a halványzöld vagy fehéres bibeszál a portokok magasságáig nyúlik, a bibe 5–8 ágú, krémszínű.
Termés
A termés húsos, bogyószerű, gömbölyded vagy tojásdad alakú, éretten vörösesbarna vagy sötétzöldes színű, átmérője 5–8 mm, száraz maradványként hordozza az elszáradt virágcsövet. Érést követően a termésfal hosszában felrepedhet.
- Magja: A magok nagyon aprók (kb. 0,8–1 mm), tojásdadok vagy sapka alakúak, a maghéj fekete, matt felületű, finoman szemcsézett, bibircses struktúrával.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj endemikus Peru területén, kizárólag Ancash departamentum nyugati lejtőin, a Cordillera Negra száraz, belső völgyeiben fordul elő, Huaraz tartomány régiójában.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Rendkívül száraz, csapadékszegény, köves és kavicsos hordaléktalajon, meredek sziklaoldalakon él, körülbelül 600 méteres tengerszint feletti magasságban. Mint rejtőzködő geofiton, a száraz évszakban szinte teljesen visszahúzódik a föld alá, és a nedvességet főként a Csendes-óceán felől érkező éjszakai és hajnali ködképződésből nyeri. Nagyon korlátozott egyedszámú, veszélyeztetett populációkban fordul elő.
Kultúrában tartás
Kultúrában kifejezetten igényes, lassú növekedésű növény. A répaszerű gyökérzet fokozott rothadásérzékenysége miatt teljesen ásványi alapú, durva szemcsés, rendkívül jó vízáteresztő aljzatot igényel (pl. pemza, zúzott bazalt, agyaggranulátum). Csak a tavaszi és nyári növekedési időszakban szabad óvatosan öntözni, két öntözés között a talajnak teljesen ki kell száradnia. Magas fényigényű, de a tűző nyári napon könnyen megéghet, ha nem kap megfelelő légmozgást. Teleltetése teljesen szárazon, hűvös (8–10 °C-os), de fagymentes helyen történjen. Gyakran oltják Echinopsis vagy Trichocereus alanyokra a biztonságosabb nevelés érdekében, ám az oltott példányok elveszítik természetes, lapított habitusukat.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A Pygmaeocereus bieblii könnyen megkülönböztethető a nemzetség típusfajától, a Pygmaeocereus bylesianus-tól, mivel utóbbi sűrűbb, hosszabb, sötétebb tövisekkel rendelkezik, és szárai határozottabban oszloposodnak. A Pygmaeocereus bieblii fésűs, rendkívül rövid töviseivel és teljesen lapított, földbe süllyedő formájával inkább hasonlít egyes Eriosyce (vagy Thelocephala) fajokhoz, azonban az éjszakai nyílású, rendkívül hosszú, vékony csövű fehér virágai egyértelműen elkülönítik minden más dél-amerikai kaktuszcsoporttól.
Szukkulens taxonok
- (Mivel a taxon faj szintű, ez a szakasz a rendszerutasítás értelmében üresen marad.)*
Taxonómia és filogenetika
A faj 1995-ös leírása óta a Pygmaeocereus nemzetség legelkülönültebb tagjának számít. Molekuláris filogenetikai vizsgálatok (köztük Boris O. Schlumpberger és Susanne S. Renner 2012-es munkája) megerősítették, hogy a nemzetség a Trichocereeae (vagy Trichocereinae szubtribusz) kládba tartozik, és rendkívül közeli filogenetikai kapcsolatban áll a Haageocereus nemzetséggel. Bár egyes taxonómusok, mint David Richard Hunt, korábban felvetették a teljes nemzetség beolvasztását a Haageocereus-ba, a Pygmaeocereus bieblii morfológiai sajátosságai, a törpe geofitikus alkat és a specializált éjszakai szfingofrília (szenderalkatú lepkék általi beporzáshoz alkalmazkodott hosszú virágcső) a modern adatbázisokban (POWO, Caryophyllales.org) továbbra is fenntartják az önálló nemzetségi és faji státuszt.