Huernia macrocarpa

Huernia macrocarpa
Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Klád	Asterids
Klád	Lamiids
Rend	Gentianales
Család	Apocynaceae
Alcsalád	Asclepiadoideae
Nemzetség- csoport	Ceropegieae
Alnemzetség-csoport	Stapeliinae
Nemzetség	Huernia
Faj	Huernia macrocarpa

Tudományos név

• Huernia macrocarpa (A.Rich.) Schweinf. ex K.Schum. sec. POWO
  elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

• A nemzetségnév Justus Heurnius (1577–1652) holland orvos és misszionárius nevét őrzi. Ő volt az első európai, aki növényeket gyűjtött a Jóreménység fokánál. A név eredetileg Heurnia lett volna, de az első közlés során nyomdahiba történt, amely később megmaradt.
• A fajnév az ógörög makros (= nagy) és karpos (= termés, gyümölcs) szavak összetételéből származik, jelentése „nagy termésű”.

Típuspéldány

• Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: ---
• Első leírása: Stapelia macrocarpa A. Richard 1851.
• Az aktuális nemzetségbe helyezte: Carl Ludwig Sprenger 1892.
• Átsorolás publikációja: Cat. Dammann & Co. 59: 4, 7, fig. 6. (1892).

Huernia macrocarpa képgaléria

   Képek betöltése...

(forrás: Wikimedia Commons)

Szinonimák

Homotípusos szinonimák

• Stapelia macrocarpa A.Rich. in Tent. Fl. Abyss. 2: 50 (1850)

Heterotípusos szinonimák

• Huernia arabica N.E.Br. in Bull. Misc. Inform. Kew 1895: 265 (1895)
• Huernia macrocarpa E.Dammann & Sprenger in Nursery Cat. (Dammann) 59: 4 (1892)
• Huernia macrocarpa var. arabica (N.E.Br.) A.C.White & B.Sloane in Stapelieae, ed. 2, 3: 859 (1937)
• Huernia macrocarpa var. penzigii (N.E.Br.) A.C.White & B.Sloane in Stapelieae, ed. 2, 3: 855 (1937)
• Huernia macrocarpa f. schimperi (A.Berger) S.Brodie in Bot. Mag. 15: 6 (1998)
• Huernia macrocarpa var. schweinfurthii (A.Berger) A.C.White & B.Sloane in Stapelieae, ed. 2, 3: 855 (1937)
• Huernia penzigii N.E.Br. in Gard. Chron., ser. 3, 11: 719 (1892)
• Huernia penzigii var. schimperi A.Berger in Stapel. & Klein.: 143 (1910)
• Huernia penzigii var. schweinfurthii A.Berger in Stapel. & Klein.: 142 (1910)

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

A növény teste általában merev, felálló, olykor a szártagok kissé kúszók, majd felállók. A hajtások 9 × 1,5 cm-esek, négy- vagy ötszögletűek.

Hajtásfogak

A hajtásfogak legfeljebb 1 cm hosszúak, kúposak, szétállók.

Generatív test

Virág

• Virágállás: kifelé hajló vagy bókoló.
• Virágkocsány: rövid, nagyon erős, 0,5–1 cm hosszú.
• Fellevelek: kb. 6 mm hosszúak.
• Csészelevelek: 6–10 (12) × 0,75–1,5 mm-esek.
• Párta: 1,5–2 cm átmérőjű, harang alakú. Belseje barnásvörös vagy feketésbordó, bíborszínű harántcsíkozással sárgás alapon.
• Pártacimpák: 5–7 mm hosszúak, háromszögletűek, merevek vagy enyhén elterülők. Külső oldaluk olykor kissé érdes, belül gyengén szemölcsösek.
• Korona: barna vagy feketésbordó. Lebenyei négyszögűek, enyhén csipkézettek vagy röviden szélesek, a porzók aljánál kúpos kiemelkedéssel.
• Bibeszál: tövénél fénylő sárga, a csúcs felé fokozatosan sötétedik, a tetején fekete.
• Bibeágak: 0,5 × 1,4 mm-esek, tompa csúcsúak.
• Virágpor: sárgás.

A korona mérete és színe változékony.

Termés

Termése toktermés, krémszínű, feketésbordó csíkozással. Mérete 4–17 × 0,4–1 cm, kemény, felálló, kocsánya 6,5 cm hosszú.

Mag

A forrás a magokról nem közöl részletes adatokat.

Elterjedés és élőhely

• Földrajzi elterjedés: Szudán, Eritrea, Etiópia, Szaúd-Arábia és Jemen.
• Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: gyér növényzetű sziklás felszíneken él.

Kultúrában tartás

Tartásánál figyelembe kell venni élőhelyének adottságait. Nyári gondozása hasonló a kaktuszokéhoz, napon vagy félárnyékban nevelhető. Erős fényben hajtásai intenzívebb vöröses árnyalatot kapnak. A szakirodalom általában a félárnyékos tartást ajánlja, de fokozatos szoktatás után a tűző napot is jól viseli.

Gazdagon elágazó növény, hajtásai könnyen legyökeresednek. Három–négy ágból álló csoportjai nyár közepétől virágozhatnak, és nyár végéig többször is nyílnak. A magoncok már 2–3 éves korban virágzóképesek.

A tenyészidőszakban havonta 3–5 öntözést igényel. Két öntözés között a talaj kissé száradjon ki.

Teleltetésére a szakirodalom általában 10 °C körüli hőmérsékletet és 1–2 havonta mérsékelt öntözést ajánl. A szerző tapasztalata szerint a teljesen száraz, körülbelül 9 °C-os teleltetés is eredményes. Tavasszal a növények kissé fonnyadtak lehetnek, de a szárazon teleltetett példányok jobban tűrik a kisebb tartási hibákat.

Enyhén savanyú kaktuszföldben jól fejlődik, bár természetes élőhelyén inkább enyhén meszes talajokon fordul elő. Hatalmas elterjedési területe miatt hajtásai és virágai rendkívül változékonyak.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A faj nagy elterjedési területe miatt rendkívül változékony. A korona méretében, színében, valamint a hajtások alakjában és színezetében jelentős eltérések figyelhetők meg az egyes populációk között.

Taxonómia és filogenetika

A fajt Achille Richard írta le 1851-ben Stapelia macrocarpa néven. Carl Ludwig Sprenger 1892-ben helyezte át a Huernia nemzetségbe, létrehozva a ma elfogadott Huernia macrocarpa kombinációt.

Egyéb

A faj fontos kártevője a gyapjastetű (Planococcus citri), amely gyorsan elszaporodhat és jelentős károkat okozhat. Jelentős kórokozója a Helminthosporium fajok által okozott gombás fertőzés, amely fekete foltok és hajtássárgulás formájában jelentkezik. A fertőzött hajtások rendszerint nem menthetők meg.

Szerzők

• Szöveg: Budai Ferenc
• Kép: Lukoczki Zoltán
• Lektorálta és kiegészítette: Papp László

Forrás

• Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete (Debrecen) és Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 126. kártya