Melocactus schatzlii subsp. chicamochae
| Melocactus schatzlii subsp. chicamochae | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Cereinae |
| Nemzetség | Melocactus |
| Faj | Melocactus schatzlii |
| Alfaj | Melocactus schatzlii subsp. chicamochae |
Tudományos név
- Melocactus schatzlii subsp. chicamochae Fern.Alonso & Xhonneux 2002 sec. Hunt 2006
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnév, a Melocactus, a klasszikus latin melo (dinnye) és cactus (kaktusz) szavak összetétele, amely a növények jellegzetes, bordázott, gömbölyded testformájára utal.
- A faji jelzőt, a schatzlii-t, Walter Till és Radistika Gruber az osztrák kaktuszkutató, Siegfried Schatzl tiszteletére választották.
- A földrajzi eredetű alfaji jelző, a chicamochae, a kolumbiai Chicamocha-kanyonra utal, amely a taxon kizárólagos és egyedi típuslelőhelye, egyben evolúciós izolációs központja.
Típus
- Típustaxon: Melocactus schatzlii subsp. chicamochae Fern.Alonso & Xhonneux; Kolumbia, Boyacá, Soatá és Boavita között, a Chicamocha folyó kanyonjában, 1200–1400 m tengerszint feletti magasságban. Gyűjtő: José Luis Fernández-Alonso és Guy Xhonneux (Fernández-Alonso & Xhonneux 14950, COL).
- Első leírása: José Luis Fernández-Alonso és Guy Xhonneux írták le a Revista de la Academia Colombiana de Ciencias Exactas, Físicas y Naturales 26(100): 362–363, f. 6B (2002) szakfolyóiratban.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: A taxont eleve a Melocactus genusba, a Melocactus schatzlii alfajaként írták le a szerzők 2002-ben.
A(z) Melocactus schatzlii subsp. chicamochae szinonimái
- = Melocactus andinus subsp. soatensis
- = Melocactus guanensis, ≡ Melocactus mazelianus f. guanensis
- = Melocactus pescaderensis
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányos növekedésű, nyomott gömb vagy szabályos gömb alakú szár (hajtás), amely jellemzően kisebb és zömökebb méretű, mint a típusos faj; magassága 6–12 cm, átmérője 8–14 cm közötti. Az epidermisz felszíne halványabb szürkészöld, kékeszöld vagy erősen hamvas, vastag viaszréteg védi a kiszáradástól. A bordák száma rendszerint 10–13, kifejezetten magasak, alapjuknál szélesek, tompán élesek, függőleges lefutásúak. A szemölcsök kevéssé különülnek el, a bordák élei enyhén hullámosak. Az areolák kerekdedek, kicsik, egymástól 1,5–2 cm távolságra helyezkednek el, fiatalon finom fehéres vagy krémszínű gyapjú borítja őket, amely később lekopaszodik. A tövisek finomabbak, rövidebbek és karcsúbbak, mint a típusos alfajé; színük fiatalon sárgásbarna, vörösesbarna vagy borostyánszínű, idős korra szaruszürkére vagy krétafehérre fakulnak. A peremtövisek száma 6–8, sugárirányban szétállók, kissé visszahajlók vagy a bordákra simulók, hosszuk 1,2–2,2 cm. A középtövisek száma többnyire 1, ritkán 2, egyenes vagy enyhén felfelé görbülő, hossza legfeljebb 1,5–2,5 cm, kissé erőteljesebb a peremtöviseknél. Az ivarérett növények csúcsán alacsony, korong alakú, apróbb virágzati zóna, cefálium fejlődik, amelyet sűrű fehér gyapjú és tömött, élénk vöröses-rózsaszín vagy lazacszínű serték borítanak; a cefálium magassága ritkán haladja meg a 2–4 cm-t, átmérője 4–6 cm. Valódi fotoszintetizáló levél vagy levelek teljesen hiányoznak. A gyökérzet sekély, de oldalirányban sűrűn szétterülő, rostos szerkezetű, szorosan rögzíti a növényt a meredek lejtők repedéseiben.
Generatív test
Virág
Az apró, tölcsér alakú virág mélyen a szár csúcsán található cefáliumba ágyazódik, nappal nyílik, hossza 1,5–1,8 cm, átmérője 0,7–0,9 cm, színe halványrózsaszín vagy élénk rózsaszínű.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) szálas-lándzsás, a kisméretű párta sugarasan terül el a cefálium felszínén.
- Ivarlevelek: A porzószálak rövidek, a portokok aprók és sárgásfehérek, a termő alsó állású, a bibeszál karcsú, a bibe ágai fehérek vagy krémszínűek.
Termés
A termés megnyúlt bunkó alakú, húsos, bogyószerű, éretten fényes halványrózsaszín vagy magenta színű, 1,4–1,9 cm hosszú, éréskor kitolódik a cefáliumból.
- Magja: A magok aprók, fekete színűek, vese alakúak, felületük sűrűn pontozott.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: A faj alatti taxon szigorúan endemikus növény, kizárólag Kolumbia északkeleti részén, Boyacá és Santander megyék határvidékén, a Chicamocha folyó mély kanyonjában honos.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Száraz, szemiarid, kifejezetten forró mikroklímájú száraz völgyekben él, többnyire meredek, csaknem függőleges pala-, mészkő- vagy gránitsziklákon, száraz törmelékes lejtőkön fordul elő, 1000–1500 méteres tengerszint feletti magasságban. Életmódja szerint specializált litofiton, amely a kitett sziklafalak apró repedéseiben, erodált kőtörmelékes zsebeiben gyökerezik meg. A kanyonok belső, száraz, xerofita cserjésekből és kaktuszokból álló növénytársulásaiban él, elszigetelve a környező nedvesebb hegyvidéki zónáktól.
Kultúrában tartás
A kaktuszgyűjtők körében kisméretű, kompakt testalkata és intenzív szürkéskék, hamvas epidermisze miatt nagyra becsült ritkaság. Tartása teljesen ásványi alapú, zúzott követ, durva kvarchomokot, lavakövet vagy pumicát tartalmazó, tökéletes vízáteresztő képességű talajkeveréket igényel; a pangó vizet és a nehéz, agyagos közeget szigorúan kerülni kell, mert az a gyökérzet azonnali rothadásához vezet. Kanyonbéli származása miatt a növekedési időszakban a magas hőmérséklet mellett igényli a kiváló légáramlást és a közvetlen, intenzív napfényt. Öntözése mérsékelt legyen, a két öntözés között a földnek teljesen ki kell száradnia. Teleltetése fokozott óvatosságot igényel: a hőmérséklet a téli nyugalmi időszakban sem süllyedhet tartósan 12–15 °C alá; ekkor a talajt teljesen szárazon kell tartani, és száraz levegőt kell biztosítani. Szaporítása kizárólag magról lehetséges, a friss magok meleg környezetben jól csíráznak, de a magoncok fejlődése igen lassú.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
A subsp. chicamochae jól megkülönböztethető a típusos `Melocactus schatzlii subsp. schatzlii` alapfajtól kisebb, nyomottabb gömb alakú testalkata, rövidebb és karcsúbb, kevésbé merev tövisrendszere, valamint alacsonyabb cefáliuma alapján. Földrajzilag és ökológiailag is teljesen izolált: míg az alapfaj a venezuelai Andok völgyeiben, addig a subsp. chicamochae kizárólag a kolumbiai Chicamocha-kanyon mélyebb, szárazabb zónáiban él.
Taxonómia és filogenetika
A taxon a Cactoideae alcsalád Cereeae tribusz Cereinae szubtribuszába tartozik. A molekuláris és filogenetikai DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy az észak-dél-amerikai Melocactus fajok az andoki kanyonrendszerekben önálló, izolált evolúciós vonalakat hoztak létre. José Luis Fernández-Alonso és Guy Xhonneux 2002-es leírását követően a nemzetség monográfusa, David Hunt (2006) a taxont a Melocactus schatzlii jól elkülöníthető földrajzi alfajaként fogadta el. Bár Boris Guiggi 2016-ban önálló faji szintre emelte Melocactus chicamochae néven, a nemzetközi rendszertani konszenzus és a Caryophyllales.org adatbázisai továbbra is a Melocactus schatzlii alfajaként kezelik az alaktani és genetikai közelség miatt.