Pachypodium namaquanum

Pachypodium namaquanum
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Klád	Asterids
Klád	Lamiids
Rend	Gentianales
Család	Apocynaceae
Alcsalád	Apocynoideae
Nemzetség-; csoport	Malouetieae
Alnemzetség-csoport	Pachypodiinae
Nemzetség	Pachypodium
Faj	Pachypodium namaquanum

Tudományos név

Pachypodium namaquanum (Wyley ex Harvey) Welw. in Trans. Linn. Soc. London 27(1): 45. 1869
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév az ógörög „pachys” = vastag, kövér, vaskos és „pous, podos” (illetve „podion” = kis láb, lábacska, lábazat, emelvény) szavakból származik. A név a jellegzetesen megvastagodott, vízraktározó szár alsó részére, valamint a gyakran gumószerűen kiszélesedő gyökérnyakra utal, amely részben a talajfelszín alatt helyezkedhet el.
A fajnév a dél-afrikai Namaqualand (Namaquaföld) nevéből ered, pontosabban az ott élő namaqua népcsoportra utal. A terület Dél-Afrika északnyugati részén található félszáraz vidék, amely tavaszi vadvirágairól híres.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: a pontos típusadatok nem ismertek
Első leírása: Thesaurus Capensis 2: 11. (t. 117.) 1863
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Welwitsch, 1869, Transactions of the Linnean Society of London 27(1): 45

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Gyökérzet és gyökérnyak

Erőteljes, vízraktározásra alkalmas gyökérzettel rendelkezik. A gyökérnyak gyakran megvastagodott, részben a talajfelszín alatt helyezkedik el, és a hipokotil maradványát is tartalmazhatja.

Szár (törzs)

Pozsgás, törzsszukkulens növény. Teljesen kifejlett állapotban alacsony, oszlopszerű fává fejlődhet. A szár többnyire 1,5–2,5 m magas, de az élőhelyen 4–5 m-es példányokat is megfigyeltek. Színe szürke, hengeres, alul (a gyökérnyaknál) 30–40 cm átmérőjű is lehet, a csúcsa felé 7–10 cm-re keskenyedik, így palackszerű megjelenést kölcsönöz. Általában nem ágazik el, de idősebb példányokon az alsó részen vagy a csúcs közelében rövidebb oldalágak kialakulhatnak. A törzset spirálisan elrendezett szemölcsök borítják.

Tövisek

A szemölcsökből vastag, tűszerű, sárgásszürke tövisek erednek. A tövisek enyhén, a felső részen nagyobb szögben lefelé hajlanak. A növény felső részén sűrűbben és hosszabb (5–7 cm-es) tövisek fejlődnek, míg az alsó részen rövidebbek és ritkábbak.

Levelek

A levelek a hajtáscsúcson, csúcsi levélrózsában (rozettában) helyezkednek el, sűrű, spirális, majdnem egyszintű elrendezésben. A hajtáscsúcs rendszerint észak felé hajlik, ami a fotoszintetikus hatékonyság fokozását szolgálja.

A levelek 8–12 cm hosszúak, fordított elliptikus vagy fordított lándzsás alakúak, csúcsuk hegyes vagy enyhén tompa, levélalapjuk kihegyesedő. Színük zöldesszürke vagy világoszöld, a levélszél világosabb. Mindkét oldalukon sűrűn molyhos, bársonyos szőrzet borítja.

A levélszél feltűnően hullámos, a középér mentén a levéllemez a felszín irányába összehajlik, így a fonák jobban látható. Ez a jellegzetesség a túlzott napsugárzás káros hatásainak csökkentését szolgálja. Száraz időszakban a levelek nagy része elszárad és lehullik.

Generatív test

Virágzat és virág

A virágok júliustól szeptemberig jelennek meg a csúcsi levélrózsa közepén. Majdnem kocsánytalanok, ülő virágzatot alkotnak.

A virág cső alakú, 25–50 mm hosszú, kb. 10 mm széles. A sziromlevelek csak kis szögben nyílnak szét, nem hajlanak oldalra. Belsejük sötét lilásbíbor, külsejük sárgászöld, a csészelevelek világoszöldek.

Az élőhelyen speciális beporzás figyelhető meg, többek között Anthophorus fajokhoz tartozó méhek közreműködésével.

Termés és mag

Termése két, ceruzavékony, „V” alakban álló ikertüsző. A tüszők 25–40 (ritkán 50) mm hosszúak, 6–8 mm átmérőjűek, csúcsuk felé kúposan elkeskenyednek. Rövid, puha, szürke, halványbarnás szőrök borítják őket. Egy oldalon felrepedve szabadítják ki a magokat.

A magok enyhén lapított, tojás alakúak, kb. 4 mm hosszúak és 2 mm szélesek, barnásszürkék. Keskenyebb végükön 10–14 mm hosszú, fehér, sugaras repítőkészülék található.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Dél-Afrika Észak-Fokföld tartománya (az Orange folyótól délre) és Namíbia déli része.
Élőhely, éghajlat, növénytársulás: száraz hegyvidéki, sziklás sivatagok és félsivatagok lakója, 300–(900)–1200 m tengerszint feletti magasságban. Az éves csapadékmennyiség 50–120 (150) mm, főként télen hullik. Szélsőséges években mindössze 0–15 mm csapadék eshet. Jelentős nedvességforrás az óceán felől érkező, éjszakai és délelőtti köd.

A növény sziklás, köves domb- és hegylejtőkön, szurdokoldalakon fordul elő, erős nyári hőségnek és szélnek kitett környezetben. Gyökerei sziklahasadékokba ékelődnek. Pozsgás fajokkal, alacsony lombhullató cserjékkel és ritkás pázsitfüvekkel alkot társulásokat.

Kultúrában tartás

Növekedési időszaka novembertől áprilisig tart, nyáron nyugalmi állapotba kerül. Kedvezőtlen körülmények között rothadásra hajlamos.

Öntözése takarékos legyen, talaja rendkívül jó vízáteresztő képességű, ásványi alapú (különösen vulkanikus vagy magmás eredetű kőzetőrleményt tartalmazó) keverék. Rövid ideig elviselhet enyhe fagypont alatti hőmérsékletet, de hidegtűrése korlátozott.

Világos, félárnyékos helyet kedvel, de megfelelő szellőzés mellett a teljes napsütést is tolerálja. Gyakran oltják Pachypodium geayi vagy Pachypodium lamerei alanyra, ami gyorsabb növekedést és korábbi virágzást eredményez, valamint csökkenti a rothadás veszélyét. Szaporítása elsősorban magról történik; a dugványozás bizonytalan eredményű.

Egyéb

Az Apocynaceae család számos tagjához hasonlóan tejfehér nedvet tartalmaz, amely mérgező alkaloidokat és erős hatású glikozidokat hordozhat. Egyes rokon fajok nedvét nyílméreg készítésére használták. A növény nedve szembe kerülve súlyos irritációt, akár maradandó károsodást is okozhat, ezért kezelése körültekintést igényel.

Az élőhelyen a könnyen megközelíthető példányokat korábban jelentős mértékben begyűjtötték, ezért természetvédelmi oltalom alá helyezték. A populációk nagy része azonban nehezen hozzáférhető területeken él, így a faj jelenleg nem tekinthető közvetlenül veszélyeztetettnek.

Szerzők

Szöveg: Jokhel Csaba
Kép: dr. Horváth Sándor
Lektorálta és társszerzőként kiegészítette: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások xxx. kártya