Uebelmannia pectinifera subsp. eriocactoides
| Uebelmannia pectinifera subsp. eriocactoides | |
|---|---|
 Érvényes, elfogadott név. | |
| Rendszertani besorolás | |
| Domén | Eukaryota |
| Ország | Plantae |
| Klád | Angiospermae |
| Klád | Eudicots |
| Klád | Core Eudicots |
| Rend | Caryophyllales |
| Család | Cactaceae |
| Alcsalád | Cactoideae |
| Nemzetség- csoport |
Cereeae |
| Alnemzetség-csoport | Uebelmanniinae |
| Nemzetség | Uebelmannia |
| Faj | Uebelmannia pectinifera |
| Alfaj | Uebelmannia pectinifera subsp. eriocactoides |
Tudományos név
- Uebelmannia pectinifera subsp. eriocactoides (Řepka, Krajca & V.Toman) Guiggi 2012 sec. Metzing 2021
elfogadott, érvényes név
A név eredete, etimológia
- A nemzetségnevet, az Uebelmannia nevet Werner Uebelmann svájci kaktuszgyűjtő és importőr tiszteletére hozták létre, aki nagymértékben támogatta a brazíliai kaktuszflóra felfedezésére irányuló expedíciókat.
- A faji jelző, a pectinifera a latin pecten (fésű) és ferre (hordozni, viselni) szavak összetételéből származik, ami a sűrű, fésűszerűen elhelyezkedő tövisrendszerre utal.
- Az alfaji jelző, az eriocactoides az Eriocactus nemzetségnév (görög erion = gyapjú, és kaktusz) valamint a latin -oides (hasonló) utótag kombinációja, amely a növény habitusának, sűrű töviseinek és különösen a hajtáscsúcs erőteljes gyapjasodásának a parodiák (korábban Eriocactus) csoportjához való külső hasonlóságára utal.
Típus
- Típusfaj/típustaxon neve; Gyűjtő, hely, idő, gyűjtemény: Uebelmannia pectinifera subsp. eriocactoides (Řepka, Krajca & V.Toman) Guiggi; Brazília, Minas Gerais, Bocaiúva és Diamantina között, 950 m. Gyűjtő: Radomír Řepka, J. Krajca és V. Toman (RER 320, CORD).
- Első leírása: A taxont önálló fajként Uebelmannia eriocactoides néven írta le Radomír Řepka, J. Krajca és V. Toman a Kaktusy (Brno) 46(3): 76–83. oldalán, 2010-ben.
- Az aktuális nemzetségbe helyezte: Az alfaji szintű átsorolást Alessandro Guiggi végezte el a Cactology 3: 9. oldalán, 2012-ben.
Uebelmannia pectinifera subsp. eriocactoides képgaléria
Képek betöltése...
(forrás: Wikimedia Commons)
A(z) Uebelmannia pectinifera subsp. eriocactoides szinonimái
- ≡ Uebelmannia pectinifera var. eriocactoides
Alaktani, morfológiai jellemzők
Vegetatív test
Hajtás, szár, levél, gyökér
Magányos, ritkán tőből kissé sarjadó, gömbölyded, később megnyúló, hengeres szár (hajtás), amely kifejlett korában eléri a 10–15 cm-es magasságot és a 8–10 cm-es átmérőt; az epidermisz színe világoszöld, sárgászöld vagy olívazöld, felülete viaszos és finoman granulált. A csúcsi részen a tenyészőkúpot sűrű, fehéres vagy krémszínű gyapjúmező borítja. A bordák száma magas, általában 20–28, egyenes lefutásúak, keskenyek, élesek és csak minimálisan tagolódnak szemölcsökre. Az areolák kerekdedek, sűrűn, szorosan egymás mellett ülnek a bordák élein, kezdetben bőséges, selymes gyapjú borítja őket, amely később lekopik. Az axillák csupaszok. A tövisek sűrűn állók, fésűszerű koszorút alkotnak a bordák mentén, tűszerűek, rugalmasak de merevek; a peremtövisek száma 4–7, sugárirányban szétállók, hosszuk 0,8–1,5 cm, színük sárgásbarna, aranysárga vagy okkersárga. A középtövis általában 1 vagy 2, felálló, némileg vaskosabb a peremtöviseknél, hossza elérheti a 2 cm-et, színe sötétebb mézsárga vagy világosbarna. Fotoszintetizáló levél vagy levelek nincsenek. A gyökérzet sekély, finom oldalgyökerekből álló rendszer, amely érzékeny a talaj hosszan tartó nyirkosságára.
Generatív test
Virág
Kicsi, tölcsér alakú, napközben nyíló virág fejlődik a szár csúcsi részén elhelyezkedő gyapjas zónából; a virágzat hiányzik, a virágok magányosak, hosszuk 1,5 cm, átmérőjük kb. 1,2 cm, színük világossárga.
- Takarólevelek: A lepellevél (sziromlevél, belső lepellevél, külső lepellevél) keskeny, lándzsás, a kisméretű csésze és párta halványsárga színű.
- Ivarlevelek: A porzószálak vékonyak, a portokok sárgák; a termő alsó állású, a bibeszál rövid, a bibe ágai krémszínűek.
Termés
A termés kisméretű, gömbölyded, húsos bogyó, amely éretten sárgásvörös vagy pirosas árnyalatot vesz fel.
- Magja: A magok vese alakúak, felületük fényes fekete, finoman pontozott.
Elterjedés és élőhely
- Földrajzi elterjedés: Az alfaj kizárólag Brazília területén, azon belül Minas Gerais állam északi-középső részén, Bocaiúva és Diamantina között, egy szűk földrajzi mikrorégióban endemikus.
- Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Kifejezetten a száraz trópusi hegyvidéki sziklás szavanna (campo rupestre) vegetációjához kötődik, kb. 900–1000 méteres tengerszint feletti magasságban. Szigorúan litofiton életmódot folytat, nyílt, teljesen kitett kvarcit sziklapadok repedéseiben, omladékos kvarcithomokos mélyedésekben él. Élőhelyét az intenzív nappali benapozás, a magas hőmérséklet-ingadozás és az időszakos, éjszakai sűrű ködképződés jellemzi, amely a száraz periódusokban biztosítja a növény túlélését.
Kultúrában tartás
A gyűjteményekben ritka, rendkívül nagyra becsült taxon, amely fokozott odafigyelést igényel. Teljesen ásványi összetételű, durva kvarczúzalékból, pumicából és kevés savanyú tőzegből álló, mészmentes, tökéletes vízáteresztő közeget igényel. Saját gyökéren lassan fejlődik, és a pangó vízre a gyökérzet rothadásával reagál, ezért a gyűjtők előszeretettel nevelik oltva (alanyként például a Myrtillocactus fajok váltak be). A vegetációs időszakban meleg, kifejezetten fénygazdag és jól szellőző helyet, valamint óvatos öntözést kíván, a föld teljes kiszáradását biztosítva. Teleltetése kritikus: tartósan 12–15 °C feletti hőmérsékleten, teljesen szárazon kell tartani, óvva a téli nyirkosságtól és a gombás fertőzésektől.
Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok
Az subsp. eriocactoides jól megkülönböztethető az alapfajtól, az subsp. pectinifera-től. Míg az alapfaj sötét, szinte fekete, rendkívül sűrű fésűs töviskoszorút visel, addig az subsp. eriocactoides tövisei jellegzetes aranysárga, mézsárga vagy okkersárga színűek, és a hajtáscsúcs gyapjasodása lényegesen erőteljesebb, ami miatt habitusa a parodiákra emlékeztet. Elkülönül a szürkéskék epidermiszű subsp. flavispina taxontól is, amelynek tövisei sárgák ugyan, de kevesebb bordával és más struktúrával rendelkezik.
Taxonómia és filogenetika
A faj és alfajai a Cactoideae alcsalád Cereeae tribuszába tartoznak. A molekuláris és filogenetikai kutatások megerősítették az Uebelmannia nemzetség monofilatikus jellegét és elszigetelt evolúciós pozícióját a kelet-brazíliai kaktuszflórában. Detlev Metzing 2021-es rendszertani revízióiban megerősítette a taxon helyzetét mint az Uebelmannia pectinifera stabil, földrajzilag és morfológiailag jól elkülöníthető alfaja, elvetve az önálló faji státuszt, de elismerve annak evolúciós jelentőségét.