Huernia zebrina subsp. zebrina

Huernia zebrina
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Klád	Asterids
Klád	Lamiids
Rend	Gentianales
Család	Apocynaceae
Alcsalád	Asclepiadoideae
Nemzetség-; csoport	Ceropegieae
Alnemzetség-csoport	Stapeliinae
Nemzetség	Huernia
Faj	Huernia zebrina

Tudományos név

Huernia zebrina N. E. Brown,
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév a holland Justus Heurnius (van Heurne) (1577–1652) orvos és misszionárius tiszteletére lett elnevezve. Ő volt az első európai, aki növényeket gyűjtött a Jóreménység fokán, Dél‑Afrikában. A mai nemzetségnév helyesírása az első leíráskor elkövetett nyomdai hibának köszönhető.
A fajnév latin eredetű, a „zebra” szó a portugál nyelvből terjedt el, eredetileg a vadló elnevezéséből származik. A név a növény virágának jellegzetes csíkozottságára utal.

Típuspéldány

Gyűjtő, hely, időpont, típuspéldány gyűjteményi helye: a típusélőhely pontos adatai nem ismertek, KwaZulu‑Natal tartomány, Dél‑afrikai Köztársaság feltehetően
Első leírása: Flora Capensis 4(1,6): 921. 1909
Az aktuális nemzetségbe helyezte: Bruyns, 2017

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

A hajtások általában öt‑hat élűek, felállóan elhajlók vagy lekonyulók, olykor kúszók, szabálytalanul elágazók. Kis csomókat képeznek.

Virágzat és virág

A virágok magányosan vagy 1–3 virágból álló virágzatban nyílnak.
A virágkocsány 1,2–1,4 cm hosszú, a virágzati szár ennél rövidebb (kb. 1–3 mm).
A csészelevelek 6–8 mm hosszúak.
A párta belül krémsárga, 2,5–5 cm átmérőjű (leggyakrabban 3,5–4,5 cm), mindkét oldala csupasz. A pártagyűrű fényes, vörös vagy barnásbordó foltokkal mintázott, gyakran összefolyó mintázattal.
A párta egyéb részei sárgás alapszínűek, szabálytalan ferde csíkozással, vörös, vörösesbarna vagy bordó színezetben.
A pártacső kb. 7 mm átmérőjű és 6 mm hosszú.
A pártalebenyek háromszögűek, rövid heggyel, feszesen szétállók, felületük bíborszínű szőrzettől bolyhos.
A belső korona krémszínű vagy világossárga, szegélye bíborszínű, formája változékony. A belső korona sötét, púpjai sárgásak, a lebenyek a csúcs felé elvékonyodnak, tompa csúcsúak. A belső korona általában nem ér össze a bibe felett, és a porzóknál rövidebb.

Termés és mag

A termés 8–9 cm hosszú, kb. 1 cm átmérőjű, hengeres ikertüsző, mindkét vége kúposan elkeskenyedő. Éretlenül zöld, gyakran barnásvörös hosszanti foltokkal, éréskor szürkésbarnás‑fakózöld.
A magvak enyhén vagy erőteljesen lapított, tojás‑ vagy cseppalakúak, kb. 6–7 mm hosszúak és 3–4 mm szélesek, sötétebb árnyalatúak, feltűnően szegélyezett, kissé hullámos szélekkel. A magvak csúcsán fényes fehér vagy szürkésfehér, kúpos, sugárirányban álló repítőkészülék található, amely akár négyszer hosszabb is lehet a magvaknál.

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Dél‑afrikai Köztársaság – KwaZulu‑Natal és Mpumalanga tartományokban; továbbá Zimbabwéban, Mozambikban és Szváziföldön.
Élőhely, éghajlat, növénytársulás: Ritkás lombhullató cserjék, lágyszárúak és egyéb pozsgások (pl. **Aloë spp.**) társaságában kialakult, aprózódott vagy homokszerű kőzeteken kialakult, alacsony vagy közepes humusztartalmú talajokon, sziklafelszíneken, sziklák között, sziklarepedésekben gyökerezve. Gyakran fásszárúak tövében vagy enyhébb árnyékban él, de sok esetben kitéve néhány órás teljes napfénynek.

Kultúrában tartás

Viszonylag könnyen tartható selyemkóróféle (Asclepiadoideae alcsalád).

Tavasztól őszig mérsékelt, de rendszeres öntözést igényel.
Élőhelyén bokrok és kisebb növények részleges árnyékában él, ezt kultúrában is érdemes figyelembe venni.
A közvetlen, tűző napfény csak rövid ideig érje; ha a hajtások színe vörösesre változik, a fény túl erős számára.
Nyári hónapokban ajánlott szabadban tartani, csapadék elleni védelem mellett.
Késő ősz‑kora tavasz között gyakorlatilag öntözés nélkül, időnként minimális nedvesítéssel pihentetni (1–2 nap alatt felszárad). Mindig 10 °C feletti hőmérsékleten tartandó.
Talaja legyen erősen ásványi jellegű és enyhén savanyú kémhatású (pl. nyírségi homok, aprított andezit, gránit stb.).
Szaporítása: leválasztott vagy letört hajtások gyökereztetésével történő ivartalan szaporítás a legegyszerűbb; magról ivaros szaporítás is lehetséges megfelelő körülmények között.
A növényvédelem során különösen a gyapjastetű elleni megelőző védekezés fontos, különösen a magoncok esetében.

Egyéb

A fajnak két alfaja ismert: H. zebrina subsp. zebrina és H. zebrina subsp. magniflora (E. Phillips) L. C. Leach. A gyűjteményekben és a szakirodalomban gyakran találkozni a H. zebrina subsp. insigniflora (Maass) Bruyns névvel is. Bár a taxon igen hasonlít a H. zebrina fajhoz, a ma mértékadó rendszerezők önálló fajnak tekintik.

Szerzők

Kép és szöveg: Lukoczki Zoltán
Lektorálta: Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások xxx. kártya