Duvalia corderoyi

Duvalia corderoyi
; Érvényes, elfogadott név.
Rendszertani besorolás
Domén	Eukaryota
Ország	Plantae
Klád	Angiospermae
Klád	Eudicots
Klád	Core Eudicots
Klád	Asterids
Klád	Lamiids
Rend	Gentianales
Család	Apocynaceae
Alcsalád	Asclepiadoideae
Nemzetség-; csoport	Ceropegieae
Alnemzetség-csoport	Stapeliinae
Nemzetség	Duvalia
Faj	Duvalia corderoyi

Tudományos név

Duvalia corderoyi (Hook.f.) NEBr. Bot. Mag. 102: al t. 6245 (1876).
elfogadott, érvényes név

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév Henri Auguste Duval francia orvos és botanikus (1777–1814) nevét viseli, aki a normandiai Alençon városában élt.
A fajnév Justus Corderoy (1832–1911) angol molnár és hobbikertész nevét őrzi, aki a Didcot melletti Blewbury faluban (Berkshire, ma Oxfordshire) élt.

Típuspéldány

Első leírása: Botanical Magazine 100: t. 6082., 1874 (Stapelia corderoyi néven, Hooker f. által)
Az aktuális nemzetségbe helyezte: N. E. Brown, 1876

Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár

Csoportképző, talajtakaró növény. Hatélű hajtásai gömbölyded vagy tojásdad alakúak, hosszuk többnyire 1,2–3 cm, ritkán elérheti a 4,5 cm-t is. Szélességük 1,2–2,5 cm, kultúrában ennél kissé nagyobbra is nőhetnek.

Színük sötétzöld, erős fényben vöröses árnyalatot vehetnek fel, a száraz téli időszakban pedig vöröses vagy sárgás elszíneződés is előfordulhat.

Levelek

Apró, kb. 1 mm-es levélkéi hamar lehullanak.

Generatív test

Virág

A virágzat a fiatal hajtások középső vagy alsó részén fejlődik, rendszerint kevés, gyakran csupán egyetlen virágot tartalmaz.

Virágkocsány: 1,5–2,5 cm hosszú
Csészelevelek: kb. 4 mm hosszúak
Párta: 3–4,5 cm átmérőjű
Szín: világos gesztenyebarna vagy sötétbordó, ritkán halvány zöldesbarnás
Pártalebenyek: 12–16 mm hosszúak és 9–12 mm szélesek, felső oldalukon hosszanti árokkal; teljes hosszban erősen, változó mértékben visszahajlanak, így keskenyebbnek látszanak tényleges méretüknél; a visszahajlás a lebenyek alapjánál mindig kisebb mértékű
Szegély: 2–4 mm hosszú, bunkós végű, lila szőrszálakkal borított
Pártagyűrű: húsos, lapos, apró foltokkal tarkított, 10–15 mm átmérőjű, 2,5–4 mm magas; sűrű, fehér vagy lilás, kb. 3 mm hosszú szőrzet borítja
Külső korona: vörösesbarna, szélein világosabb, 6,5–9 mm átmérőjű
Belső koronalebenyek: krémszínűek vagy gesztenyebarnák, 2–3 mm hosszúak és szélesek

A virágok erős, kellemetlen, romlott húsra emlékeztető szagot árasztanak, amely a döglegyeket vonzza, biztosítva ezzel a beporzást.

Termés

A termés a növénycsaládra jellemző ikertüsző, amely gyakran csak a virágzást követő évben fejlődik ki.

Méret: 10–15 cm hosszú, legszélesebb részén 12–16 mm átmérőjű
Magja: lapos, ovális alakú, repítőkészülékkel ellátott; a repítőszőr nélkül kb. 5–6 × 3–3,5 mm méretű

Elterjedés és élőhely

Földrajzi elterjedés: Dél-afrikai Köztársaság — Nyugat-Fokföld és Free State tartományok; Nyugat-Fokföldön belül a Nagy-Karoo és a Felső-Karoo területein
Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: viszonylag sík, füves pusztákon, kisebb bokrok árnyékában, köves talajokon él, gyakran diabáz sziklák között (semleges kémhatású magmás kőzet). Az élőhelyeken nagy egyedszámban fordul elő, nem veszélyeztetett faj.

Kultúrában tartás

A nemzetség legnagyobb virágú és egyik legjellegzetesebb tagja. A sűrű hajjal borított pártagyűrű és a vaskos, hatélű hajtások könnyen felismerhetővé teszik.

Mérsékelten fényigényes, inkább szórt fényt biztosítsunk számára. A tűző napfényt is elviseli, de egész napos közvetlen napsütésnek ne tegyük ki; néhány órás árnyékolás javasolt.

Talaja legyen nagyon porózus, ásványi összetételű, semleges közeli kémhatású. Sekélyen gyökerezik, ezért sekély edényben nevelendő.

A fejlődési időszakban mérsékelt öntözést igényel, a forró nyári napokon ennél bőségesebbet. Télen visszafogott vízellátás és 10 °C körüli vagy annál kissé magasabb hőmérséklet javasolt.

Virágzása nyár végén és ősszel várható.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A nemzetségen belül a legnagyobb virágú fajok közé tartozik. A vaskos, hatélű hajtások és a sűrűn szőrös pártagyűrű alapján könnyen elkülöníthető más Duvalia fajoktól.

Egyéb

A faj természetes élőhelyén gyakori, állománya stabil, nem veszélyeztetett.

Szerzők

Szöveg: Lukoczki Zoltán
Kép: Lukoczki Zoltán
Lektorálta:Papp László

Forrás

Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – Pozsgások 726. kártya