Ugrás a tartalomhoz

Kategória:Echinocereus

Innen: MKOE wiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen Dr. Gyúró Zoltán (vitalap | szerkesztései) 2026. január 19., 21:50-kor történt szerkesztése után volt. (Taxonómia és filogenetika)
Echinocereus
Rendszertani besorolás
Domén Eukaryota
Ország Plantae
Klád Angiospermae
Klád Eudicots
Klád Core Eudicots
Rend Caryophyllales
Család Cactaceae
Alcsalád Cactoideae
Nemzetség-
csoport
Phyllocacteae
Alnemzetség-
csoport
Echinocereinae
Nemzetség Echinocereus

Tudományos név

  • Echinocereus (Engelm.) Engelmann, 1848

A név eredete, etimológia

A nemzetségnév a görög echinos (sün vagy tengeri sün) és a latin cereus (viaszgyertya, fáklya) szavak összetételéből származik. George Engelmann a névválasztással a növények rendkívül sűrűn tövises, “sünre emlékeztető” termésére és hajtására utalt. A cereus tag a korabeli rendszertani hagyományt követi, amely minden oszlopos vagy hengeres kaktuszt a Cereus gyűjtőnemzetségbe sorolt. Az etimológiai források (Stearn, Genaust) kiemelik, hogy a név a nemzetség egyik legfőbb morfológiai bélyegét, a tövises virágcsövet és termést tükrözi.

Típus

  • Echinocereus viridiflorus Engelm.; Friedrich Adolph Wislizenus gyűjtése, Amerikai Egyesült Államok, Új-Mexikó, Santa Fe környéke, 1846; típuspéldány helye: Missouri Botanical Garden (MO).
  • Első leírása: George Engelmann írta le először alnemzetségként (Cereus subg. Echinocereus) 1848-ban, Wislizenus Memoir of a Tour to Northern Mexico című művében.
  • Az aktuális nemzetségbe helyezte: George Engelmann emelte nemzetségi rangra még ugyanabban az évben (1848).
Echinocereus viridiflorus képgaléria

(forrás: Wikimedia Commons)

A(z) Echinocereus szinonimái

  • = Wilcoxia


Alaktani, morfológiai jellemzők

Vegetatív test

Hajtás, szár , levél, gyökér

A nemzetség tagjai változatos megjelenésűek, az apró, gömbölyded formáktól a csoportképző, hengeres oszlopokig terjednek. A szár húsos, hossza fajtól függően néhány centimétertől 60–100 centiméterig terjedhet, színe a világoszöldtől a sötétzöldig vagy szürkéskékig változik. A hajtás felületén 5–20 hosszanti irányú bordák találhatók, amelyek lehetnek élesek vagy alacsonyak.

Az areolák a bordák élein helyezkednek el. A tövisek szinte minden fajnál jelen vannak, gyakran rendkívül színesek és sűrűek. A peremtövis általában több (8–30), a szárra simuló vagy szétálló. A középtövis (ha jelen van) 1–6 darab, gyakran hosszabb, erősebb és színesebb a peremtöviseknél. A gyökérzet legtöbbször rostos, de egyes fajoknál (pl. a korábbi Wilcoxia fajoknál) répaszerűen megvastagodott koloncos gyökér figyelhető meg.

Generatív test

Virág

A virág nappal nyílik, a szár oldalán, az areolák felett, a bőrszövetet áttörve fejlődik ki. A virág tölcsér vagy harang alakú, mérete a kaktuszfélék között kiemelkedően nagy (akár 12 cm átmérőig). Jellemző bélyeg a virágcső és a magház külső felszínének tövisessége és gyapjassága.

  • Takarólevelek: A lepellevél színe igen változatos: skarlátvörös, bíbor, rózsaszín, sárga vagy zöldes. A belső lepellevél selymes fényű, a külső lepellevél gyakran zöldesebb árnyalatú.
  • Ivarlevelek: A porzószálak rövidebbek a lepleknél, a portokok sárgák vagy fehérek. A termő alsó állású. A nemzetség egyik legfontosabb határozóbélyege az élénkzöld színű bibe és bibeszál.

Termés

A termés húsos, lédús bogyó, amely éretten gyakran felreped. A termés fala kívülről tövisek-kel borított, amelyek az érés során gyakran könnyen lehullanak.

  • Magja: A magok feketék, aprók, felszínük szemcsézett vagy gödrös.

Elterjedés és élőhely

  • Földrajzi elterjedés: A nemzetség széles körben elterjedt az Amerikai Egyesült Államok nyugati és középső részein (különösen Texas, Új-Mexikó, Arizona, Colorado), valamint Mexikó északi és középső államaiban.
  • Élőhely, éghajlat, életmód, növénytársulás: Igen tág tűrésű csoport: a sivatagi síkságoktól a magashegyi fenyvesekig (3000 m felett) előfordulnak. Kedvelik a sziklás lejtőket, kanyonokat és a füves prériket. Sok faj kiválóan alkalmazkodott a fagyhoz, így a hidegtűrő kaktuszgyűjtemények alapnövényei.

Kultúrában tartás

Az Echinocereus fajok népszerűek látványos virágzásuk miatt. A legtöbb faj számára biztosítani kell a teljes napfényt és a jó légmozgást. Ásványi alapú, jó vízelvezetésű talajban fejlődnek legjobban. Tavasszal és nyáron rendszeres öntözést, télen pedig teljes szárazságot igényelnek. Számos faj (pl. Echinocereus triglochidiatus) a Kárpát-medencében is tartható szabadföldön, ha csapadékvédelmet kapnak.

Megkülönböztető bélyegek, hasonló fajok

A nemzetséget az élénkzöld bibe, a virágcsövön megjelenő tövisek és a hajtás szövetét áttörő virágrügyek együttesen jól elkülönítik más nemzetségektől. Hasonlíthatnak a Lobivia vagy Echinopsis nemzetségekre, de azok bibe-je sosem ilyen mélyzöld, és virágcsövük általában csak szőrös, nem tövises.

Szukkulens taxonok

A nemzetség minden tagja törzsszukkulens. Kiemelkedő csoportjai a Echinocereus sect. Echinocereus (pl. a tövis nélküli Echinocereus knippelianus) és a hengeres szárú Echinocereus sect. Wilcoxia. Jellemzőjük a bordázott szár, amely víztároló alapszövettel rendelkezik.

Taxonómia és filogenetika

Az APG 4 rendszertan alapján a Caryophyllales rend, a Cactaceae család, a Cactoideae alcsalád, aPhyllocacteae tribus és a Echinocereinae altribus-ának névadó nemzetsége. Filogenetikai szempontból közeli rokonságban áll a Bergerocactus és Peniocereus nemzetségekkel.

Forrás